A 30 Napos – 19. nap

Milyen számodra a tökéletes nap?

Ezt így nehéz meghatározni, mert mikor mihez szottyan kedvem. De természetesen gondtalan, könnyed, szabad, élménydús, nem zsibbasztó, és megosztható a szeretteimmel.
S ezek mellett még néhány konkrétabb tényező:

…ne kelljen iskolába mennem/dolgoznom.
…legyek mentes minden kötelességtől.
…az idő legyen kellemesen langyos, a Nap ne pofátlankodjon a szemembe.
…kora délután mondjuk szívesen száguldoznék motorral, egy (számomra) “valaki” mögött.
…késő délutánra beborulhatna az ég, és jöhetne egy kellemes, a záporban megejtett séta/tánc/vadulás “valakivel”.
…utána jöhetne egy kis filmezés tesóimmal, akik kivételesen normálisak lennének.
…beszélgetés anyámmal.
…természetesen a cselekmények között/közben egész nap pizzát, és hasonló finomságokat enné(n)k.
…este/éjjel pedig Family Guy-t és Így jártam anyátokkal-t néznék.

És most lusta vagyok ennél nagyobb kreativitást produkálni. (: Jelenleg ez tökéletesen megfelelne, de persze van, amikor extrább, és van, amikor szolidabb dolgokra vágyom.
És ha elkanyarodunk, álmodozva mondhatnám, hogy na persze, az én tökéletes napom az lesz, amikor találkozok Vele; összeházasodunk; amikor megszületik az első, esetleg második vagy harmadik kölköm; amikor elvégzem az egyetemet; amikor megkapom életem első igazi állását; amikor láthatom a gyereke(i)m sikerét; amikor megélhetem az unokám megszületését stb.
Szóval ilyen “várakozáson felüli” dolgok.

A 30 Napos – 17. nap

Mi a véleményed a tetoválásról, piercingről?

Bár korábban már volt erről is szó, azért kicsit felfrissítem az akkori véleményemet.

Ugyebár említettem, hogy régebben fontolóra vettem az ötletet, miszerint bevállalnék egy orrpiercinget. Persze nem a bikaviadalos beütésű ormótlan patkóalakú félkörre gondolok, hanem egy pici, ízléses fekete pöttyre, amit még most sem tartok rossz ötletnek – jelenleg azonban nem lenne okos döntés.
Ahogy a tetoválás sem egyelőre. A tetkó persze hatalmas fokkal komolyabb elhatározás a testékszernél, hiszen egy piercinget, ha úgy hozza a sors, kivesz az ember, és kész, a helye beforrad. De egy tetoválás más tészta. Tehát ha rá is adom a fejem, az semmiképpen sem öt éven belül várható. A nyakra tervezett kereszt ötletét még mindig fenntartom, de sajnos (vagy szerencsére) ez a DeviantArt-os tetoválás hihetetlenül megragadott. (Bár magamra nem varratnám, de ettől függetlenül bámulatos – ahogy maga a kompozíció is.)

A 30 Napos – 16. nap

Van példaképed? Ha igen, miért ő?

Már korábban is szóba jött a téma, és már akkor is leírtam, hogy összességében nincs olyan személy, akire minden téren pozitív példaként tekinthetnék. De mivel szó sem volt pozitivitásról, így akárkit mondhatnék: minden emberben megbújik a jó és a rossz is, tehát mindenkiben meg lehet találni az értékelhető és figyelmeztető vonásokat.
De azért megpróbálok néhány alakot felsorolni, szemet hunyva az árnyoldalak felett.

Az anyukám (de fura így becézve)…
…mert a kitartása, szorgalma, türelme és szeretete példa lehetne minden ember előtt.
Edgar Allan Poe
…mert az életem fontos részét képzi az irodalom, és az Ő stílusa, kifejezésvilága, valamint az általa produkált és reprodukált témák nagyon közel állnak hozzám, mik az egyik legfontosabb ihlet- és inspirációforrásként szolgálnak az esetemben.
Amy Lynn Lee
…mert számomra a hangja félelmetes, már-már túlvilági gyönyöröket idéz elő.
Két magyartanárom
…mert az egyik még jobban megszerettette velem az irodalmat, és feltárta előttem a magyar nyelv szépségeit, a másik pedig megedzette a lelkemet, hogy az akadályokat minél könnyebben elhárítsam (bár kötve hiszem, hogy tudatosan), és megértette velem, hogy a negatív kritika becses kincs.
És még sokan mások
…mert folyton érnek engem olyan külső hatások – nem ritkán atrocitások is, bár nem sok embernek van gerince a problémáját a szemembe mondani -, amik szüntelenül alakítgatják, formálják a személyiségemet. Én pedig nem tehetek mást, mint megpróbálok tenni azért, hogy ezek a tényezők pozitívan befolyásolják a jellemfejlődésemet.

Jeles Poszt.

Üdvözletem.

Ez a bejegyzés két szempontból is fontos, és részben megmagyarázza az utóbbi napokban elszenvedett inaktivitásomat.

Először is: örömmel jelentem be, hogy ma, a második hónapforduló után két nappal, túl a 2500 látogatón, ezennel elérkeztünk a blog életének 100. bejegyzéséhez! (:
Nagy esemény ez egy ilyen szerény oldal esetében, hiszen két hónappal ezelőtt még abban sem voltam biztos, hogy néhány nap után nem fogom megunni a blogosdit, és nem küldöm kukába az egész művet. De mint látjátok, még mindig itt vagyok, és ezalatt a néhány hét alatt számomra is meglepően sok ember fordult meg az oldalon – annak külön örülök, hogy eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam, hatalmas öröm ez a számomra -, és remélem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi kis blogos csapattá kovácsolódtunk össze (amihez nagyban hozzájárulnak a külön köszönetet érdemlő cseréim, de legfőképpen a Shadow and Light, elvégre a legtöbb ismerőst onnan gyűjtöttem be még az elején, és azóta is folyamatosan).
Hát nem furcsa, hogy ilyen sokan összeverődtünk a hasonló érdeklődési köreinkkel, és ilyen kísérteties módon egymásra találtunk? (:

 

A második hírem inkább magánjellegű, azonban a címhez hűen igazán fontos eseménynek lehettem tanúja (és kicsit részese) a tegnapi napon.
Bátyám végre megkérte a barátnője kezét. (:
Olyan édesek voltak… Mivel tegnap volt sógornőm 20. születésnapja, így a nagy eseményt szerettük volna egybekötni ezzel a még nagyobbal.
Igen, ez az egész egy előre megtervezett összeesküvés volt, miszerint az egész családunk elment a lányos házhoz (hivatalosak voltunk a szülinapi sütögetős kerti partira), ahová a többi vendég még nem érkezett meg akkor, és a leánykérést tesóm szűk családi körben tervezte lebonyolítani. Mivel nem az a csöpögős egyén, így megpróbálta a lehető legdiszkrétebben intézni a dolgokat, és mert szerinte ez az egész csak Rá és a lányra tartozik (mondjuk jogos), így kettesben szerette volna a nagy kérdést feltenni. Előtte átadta az apukának az ajándékba hozott pálinkát, és illedelmesen “megkérte Tőle a lány kezét”, majd a tudtunk nélkül besunnyogott a szobába sógornőmmel, és nekiállt a dolognak.
Csak egy volt a bökkenő: még előtte én lettem kinevezve fotósnak, hogy az este folyamán örökítsem meg a fontosabb pillanatokat, azt pedig tudni kell rólam, hogy a legfejlettebb paparazzo is elbújhat mögöttem, ha helyzetet szimatolok. Pont a megfelelő pillanatban nyitottam be anyámmal a szobába, és lefotóztam, ahogy bátyám a lány előtt térdel, és húzza fel az ujjára  a gyűrűt. (: Nagyon megható volt.
Az este többi része is nagyszerűre sikeredett, volt beszéd a lány anyja-apja részéről (és persze nagy meghatódás-könnyezés), a szomszéd nénik még egy szép dallal is készültek neki(k), én pedig szorgalmasan fotóztam, majd pincérkedtem. (A fiatalok persze istenesen berúgtak. 😀)
Emlékezetes alkalom volt, az biztos. (: Örülök, hogy sokat fényképeztem, és lettek csoportképek is (összesen egy fotón vagyok rajta, de azt is ki fogom törölni, amint a kezem közé kerül a gép).

És majd elfelejtettem: régebben kikértem a véleményeteket a sógornőmnek vett fülbevalóról. Nos, nagyon tetszett Neki. (: