A 30 Napos – 15. nap

Hol szeretnél lenni/tartani 5 év múlva?

Ha minden igaz, öt év múlva még egyetemista leszek… Bár sok tényező bezavarhat, és számomra az sem mellékes, hogy hová nyerek felvételt. Mindenesetre intézménytől függetlenül remélem, hogy a titulusom addigra “Bölcsész Kisasszony” lesz. (:
Emellett akkora már szeretnék sokkal önállóbbá válni, az egyetem mellett dolgozni (lehetőleg pincérnőként, mert azt nagyon szeretem, de a különórák lebonyolítása sem állna tőlem távol… majd kiderül, melyik lesz addigra jövedelmezőbb). Egy fokkal érettebb gondolkodásmód sem ártana, és a felhőim közül is pár méterrel lejjebb ereszkedhetnék – viszont az számomra végzetes lenne, ha a fránya idealizmusom cserbenhagyna, tehát csak módjával.
Egy meglehetősen stabil kapcsolatnak is örülnék már huszonéves fejjel, valamint egy olyan baráti körnek, ami végre szuperálna…
A végére pedig még egy nagyszabású terv: reménykedem, hogy az írást addigra már nem csak hobbiszinten űzöm majd.

Reklámok

9 responses to “A 30 Napos – 15. nap

  1. Sya Nobilis, ahogy írtad, valahogy én is így szeretnék kicsit “felnőttebbé” válni… bár nálam a stabil kapcsolatba bezavar a túlzott feminista hajlam és a sok hím-soviniszta egyén, akit ismerek… 😉
    De most így eszembe jutott egy kérdés, amit mostanában minden alkalmas személynek felteszek. Tehát: hova indulsz tovább egyetemre/főiskolára? vagy legalábbis hova szeretnél majd jelentkezni? Mert én kevesebb, mint fél év múlva odaérek és már most hiperaktív módba kapcsolok, ha csak előkerül az egyetem szó… bár én inkább a “Bankár Kisasszony” titulust kapom meg, ha minden jól megy 🙂

    • Én is valahogy így vagyok vele, a “hiperaktív-mód” bennem is azonnal bekapcsol, ha a továbbtanulás kerül szóba. 😀 Bár nem tagadom, bennem a szorongás is elég kellemetlen mértékben előfordul (nem tudom, miért görcsölök rá ennyire).
      A konkrét céllal még em vagyok tisztába ilyen téren, mert jelenleg is véleményekre és tapasztalatokra vadászom. Valaki ajánlotta az ELTÉ-t, ami szép és jó is volna, csak sajnos elég negatív visszajelzésekbe is beleütköztem az ottani bölcsészkarral kapcsolatban. Mondjuk a bölcsészeket alapból mindenhol kinézik, tehát nagyon megfontolandó a dolog.
      Jó lenne végre egy olyan egyetemre bukkanni, ahol kiemelkedően színvonalas az említett kar. Mert amikor megláttam, hogy az ELTE általam kiszemelt szakirányánál 422 az alsó ponthatár (csak gratulálni tudok annak az elmebetegnek, aki szerint ezt jó poén volt bevezetni), egy másik szóban forgó intézménynél azonban 324, akkor picit elgondolkoztam… És a színvonal állítólag messze nem tükrözi a magas ponthatárt az Eötvösnél.
      Te esetleg tudsz valami érdemleges egyetemet, amit egy elvetemült bölcsészlány fontolóra vehet? (:
      És Te hová készülsz egyébként?

  2. Hát igen.. a görcs! Az nálam is van – az emelt érettségi vizsgáimra már most nem merek gondolni … Brrrr.. még a hideg is kiráz…
    Szó szerint én már minden egyetemi prospektust átnyálaztam, hogyha esetleg az állami vezetőknek megint valami orbitálisan jó ötlete támad a felvételinél, akkor gyorsan is tudjak dönteni. Mivel ami tavaly indult szak (magas pontszámmal, állítólagos legjobb szakként) és amire én annyira készülök idén vagy nem indult már, vagy csak költségtérítésesben (baromi magas költségekkel)…
    De azért néztem már pár olyan egyetemet, amiben még úgy reménykedek. Az egyik a Károli Gáspár Református Egyetem, ahol főként a keleti nyelvek és kultúrák érdekelnek. Eddigi források szerint minőségi képzés van és nem csak elméleti részen, de gyakorlati szekcióban is. És ugye ez Bölcsésztudományi kar, így talán ezt nézegesd meg 🙂
    A másik (amit már ötödikben eldöntöttem) a Corvinus Közgazdaság-, Gazdálkodástudományi karok egyike. Ugye innét a pénzügyi/közgazdasági, illetve a nemzetközi gazdálkodás érdekelne… de ugye ezektől lett megvonva szinte mindenféle támogatás (tesóim meg azzal riogatnak, hogy befogják zárni), úgyhogy szevasz tavasz valóság :S
    Bölcsésztudományi karnak még talán a Nyugat-magyarországi egyetemet tudnám ajánlani. Egy-pár ismerősöm odajárt/jár és azt mondják, hogy egész jó szakok vannak színvonal szempontjából (főként töriseket ismerek és közülük az egyik most belgiumban dolgozik 😀 ).
    Amúgy azt nem szabad nézni, hogy kinéznek-e vagy sem… (ezt jól megmondtam) De ha valaki szereti csinálni azt, amit választott, akkor úgyis boldog, ha kinézik. Általában ilyenkor a legnagyobb probléma, hogy ritka az az ember, aki olyan jól tud választani szakirányt, hogy az legyen az álmai szakiránya …

    • Az érettségitől én is rettegek… Nem is tudom, hogy a szóbeli vagy az írásbeli lesz-e vészesebb. :/ Mert írásban sokkal jobban ki tudom fejezni magam, de az általában nehezebb.

      • Ne féljetek már, tiszta buli 🙂 Mármint az érettségi… meg különben is, egyetemen minden félévkor minden tárgyból (nálunk 12-15) olyan vizsga van, mint az érettségi… csak kicsit kevesebbet kell tanulni. tudom, hogy hiába mondom, hogy nyugi, bennem is ott volt a gyomorgörcs, de tényleg nem vészes 🙂

      • Nekem is sokan mondták már, hogy túlélhető… Sőt, inkább könnyű, mint nehéz, még zéró tanulással is. De mit tegyek? (: És az is vicces, hogy pont a töritől félek legjobban, pedig állítólag az a legkönnyebb – főleg egy jó forrással…

  3. Hát én eddig egy földrajz előérettségin vagyok túl és az nem volt nehéz… de én pont hogy a szóbeliről gondolom azt, hogy könnyű… A fél tanári gárda (hatan voltak) evett, a másik fele pletykálkodott, egyedül a földrajz tanárom és vizsgáztató figyelt rám… és ahogy néztem a többieket az infós feleléseknél, ott is ugyanez volt a helyzet… Csak én attól vagyok így beparázva, hogy minimum két emeltet teszek és azok a vizsgák más iskolában lesznek, más tanári karokkal…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s