A 30 Napos – 17. nap

Mi a véleményed a tetoválásról, piercingről?

Bár korábban már volt erről is szó, azért kicsit felfrissítem az akkori véleményemet.

Ugyebár említettem, hogy régebben fontolóra vettem az ötletet, miszerint bevállalnék egy orrpiercinget. Persze nem a bikaviadalos beütésű ormótlan patkóalakú félkörre gondolok, hanem egy pici, ízléses fekete pöttyre, amit még most sem tartok rossz ötletnek – jelenleg azonban nem lenne okos döntés.
Ahogy a tetoválás sem egyelőre. A tetkó persze hatalmas fokkal komolyabb elhatározás a testékszernél, hiszen egy piercinget, ha úgy hozza a sors, kivesz az ember, és kész, a helye beforrad. De egy tetoválás más tészta. Tehát ha rá is adom a fejem, az semmiképpen sem öt éven belül várható. A nyakra tervezett kereszt ötletét még mindig fenntartom, de sajnos (vagy szerencsére) ez a DeviantArt-os tetoválás hihetetlenül megragadott. (Bár magamra nem varratnám, de ettől függetlenül bámulatos – ahogy maga a kompozíció is.)

Reklámok

A 30 Napos – 16. nap

Van példaképed? Ha igen, miért ő?

Már korábban is szóba jött a téma, és már akkor is leírtam, hogy összességében nincs olyan személy, akire minden téren pozitív példaként tekinthetnék. De mivel szó sem volt pozitivitásról, így akárkit mondhatnék: minden emberben megbújik a jó és a rossz is, tehát mindenkiben meg lehet találni az értékelhető és figyelmeztető vonásokat.
De azért megpróbálok néhány alakot felsorolni, szemet hunyva az árnyoldalak felett.

Az anyukám (de fura így becézve)…
…mert a kitartása, szorgalma, türelme és szeretete példa lehetne minden ember előtt.
Edgar Allan Poe
…mert az életem fontos részét képzi az irodalom, és az Ő stílusa, kifejezésvilága, valamint az általa produkált és reprodukált témák nagyon közel állnak hozzám, mik az egyik legfontosabb ihlet- és inspirációforrásként szolgálnak az esetemben.
Amy Lynn Lee
…mert számomra a hangja félelmetes, már-már túlvilági gyönyöröket idéz elő.
Két magyartanárom
…mert az egyik még jobban megszerettette velem az irodalmat, és feltárta előttem a magyar nyelv szépségeit, a másik pedig megedzette a lelkemet, hogy az akadályokat minél könnyebben elhárítsam (bár kötve hiszem, hogy tudatosan), és megértette velem, hogy a negatív kritika becses kincs.
És még sokan mások
…mert folyton érnek engem olyan külső hatások – nem ritkán atrocitások is, bár nem sok embernek van gerince a problémáját a szemembe mondani -, amik szüntelenül alakítgatják, formálják a személyiségemet. Én pedig nem tehetek mást, mint megpróbálok tenni azért, hogy ezek a tényezők pozitívan befolyásolják a jellemfejlődésemet.

Jeles Poszt.

Üdvözletem.

Ez a bejegyzés két szempontból is fontos, és részben megmagyarázza az utóbbi napokban elszenvedett inaktivitásomat.

Először is: örömmel jelentem be, hogy ma, a második hónapforduló után két nappal, túl a 2500 látogatón, ezennel elérkeztünk a blog életének 100. bejegyzéséhez! (:
Nagy esemény ez egy ilyen szerény oldal esetében, hiszen két hónappal ezelőtt még abban sem voltam biztos, hogy néhány nap után nem fogom megunni a blogosdit, és nem küldöm kukába az egész művet. De mint látjátok, még mindig itt vagyok, és ezalatt a néhány hét alatt számomra is meglepően sok ember fordult meg az oldalon – annak külön örülök, hogy eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam, hatalmas öröm ez a számomra -, és remélem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi kis blogos csapattá kovácsolódtunk össze (amihez nagyban hozzájárulnak a külön köszönetet érdemlő cseréim, de legfőképpen a Shadow and Light, elvégre a legtöbb ismerőst onnan gyűjtöttem be még az elején, és azóta is folyamatosan).
Hát nem furcsa, hogy ilyen sokan összeverődtünk a hasonló érdeklődési köreinkkel, és ilyen kísérteties módon egymásra találtunk? (:

 

A második hírem inkább magánjellegű, azonban a címhez hűen igazán fontos eseménynek lehettem tanúja (és kicsit részese) a tegnapi napon.
Bátyám végre megkérte a barátnője kezét. (:
Olyan édesek voltak… Mivel tegnap volt sógornőm 20. születésnapja, így a nagy eseményt szerettük volna egybekötni ezzel a még nagyobbal.
Igen, ez az egész egy előre megtervezett összeesküvés volt, miszerint az egész családunk elment a lányos házhoz (hivatalosak voltunk a szülinapi sütögetős kerti partira), ahová a többi vendég még nem érkezett meg akkor, és a leánykérést tesóm szűk családi körben tervezte lebonyolítani. Mivel nem az a csöpögős egyén, így megpróbálta a lehető legdiszkrétebben intézni a dolgokat, és mert szerinte ez az egész csak Rá és a lányra tartozik (mondjuk jogos), így kettesben szerette volna a nagy kérdést feltenni. Előtte átadta az apukának az ajándékba hozott pálinkát, és illedelmesen “megkérte Tőle a lány kezét”, majd a tudtunk nélkül besunnyogott a szobába sógornőmmel, és nekiállt a dolognak.
Csak egy volt a bökkenő: még előtte én lettem kinevezve fotósnak, hogy az este folyamán örökítsem meg a fontosabb pillanatokat, azt pedig tudni kell rólam, hogy a legfejlettebb paparazzo is elbújhat mögöttem, ha helyzetet szimatolok. Pont a megfelelő pillanatban nyitottam be anyámmal a szobába, és lefotóztam, ahogy bátyám a lány előtt térdel, és húzza fel az ujjára  a gyűrűt. (: Nagyon megható volt.
Az este többi része is nagyszerűre sikeredett, volt beszéd a lány anyja-apja részéről (és persze nagy meghatódás-könnyezés), a szomszéd nénik még egy szép dallal is készültek neki(k), én pedig szorgalmasan fotóztam, majd pincérkedtem. (A fiatalok persze istenesen berúgtak. 😀)
Emlékezetes alkalom volt, az biztos. (: Örülök, hogy sokat fényképeztem, és lettek csoportképek is (összesen egy fotón vagyok rajta, de azt is ki fogom törölni, amint a kezem közé kerül a gép).

És majd elfelejtettem: régebben kikértem a véleményeteket a sógornőmnek vett fülbevalóról. Nos, nagyon tetszett Neki. (: