Eladó Fűzős Felső!

Üdvözletem.

Ahogy a címben is olvasható, sürgősen megválnék az egyik drágaságomtól, miről a rendszeres olvasók már korábban is láthattak képet.

Szóval ő lenne a szóban forgó darab. Szerintem mutatós, és nagy szívfájdalommal fogok megválni tőle, de sajnálatos módon nagy rám. ):

Anno netről rendeltem, csak a felpróbálás erejéig volt rajtam, ezért bátran kijelenthetem, hogy új. Semmi probléma nincs vele, az anyagnak sincsenek hibái. Hátul cipzáros, tehát az elején lévő fűző funkciója csakis dekorációs.

Mérete szigorúan M-mes, mert  S-esként rendeltem magamra, mégis nagy lett (bár nem vagyok vékony).
Az ára pedig 3000 Ft, ami már tartalmazza a postaköltséget.

Amit még fontos megemlítenem, hogy az adásvételt csak és kizárólag előre utalás után tudnám lebonyolítani (szerintem ez a bizalmatlanság a részemről valamilyen szinten érthető).

Akit érdekel, az írjon egy kommentet, vagy egy levelet a nobilis@gmail.hu-ra. (:

Reklámok

Zenei Ajánló.

Korábban egy szavazás keretében kértem ki a véleményeteket arról az ötletről, hogy belefogjak-e különféle ajánlók fabrikálásába. Mivel a túlnyomó többség pozitív visszajelzéssel illetett, ezért meg is kezdem a sort a(z egyik) kedvenc zenekarom, a Nox Arcana népszerűsítésével.

A Nox Arcana egy amerikai neoklasszikus darkwave/dark ambient zenei duó, melyet 2003-ban alapított Joseph Vargo és William Piotrowski. Legfőképpen sötét, melankolikus, horrorisztikus és gothikus témák feldolgozásával foglalkoznak, művészetükbe ágyazva a goth felfogást, az arról alkotott képet, valamint a klasszikus horror irodalmat. Olyan meghatározó irodalmi jelenségeket (és azok munkásságát) ötvöznek személyes zenei stílusukkal, mint H.P. Lovecraft, a Grimm testvérek, Ray Bradbury, és természetesen Edgar Allan Poe, nagy hangsúlyt fektetve a középkori témákra és az ősi mitológiára. A zenekar sajátos hangzásvilággal rendelkezik, mi egyszerre kellemes, éteri, vérpezsdítően nyugtató és hátborzongatóan izgalmas.  Kísérteties kontrasztjai nagy hatást gyakorolnak a hallgatóra.

Eddigi pályafutásuk során tíz album kiadásával büszkélkedhetnek: Darklore Manor, Necronomicon, Winter”s Knight, Transylvania, Carnival of Lost Souls, Blood of Angels, Blood of the Dragon, Shadow of the Raven, Grimm Tales, Phantoms of the High Seas, Blackthorn Asylum, Zombie Influx, Winter’s Eve, Theater of Illusion, House of Nightmares, The Dark Tower, és a Winter’s Majesty.

Az albumok közül az én egyik személyes kedvencen, a Blood of Angels egy gyönyörű hangú énekesnő, Michelle Belanger közreműködésével készült (mit szerintem nem túlzás Poe hagyatékaként emlegetni).

És egy kis ízelítő a Nox Arcana hangzásvilágából:

Remélem, hogy sikerült némi kedvet kapniuk a Tisztelt Olvasóknak a Nox Arcana-hoz. (: Aki bármiféle hajlandóságot érez a zenekar megismerésére, az hallgassa bátran, nyitott szívvel.
Mert a zene képes mindent megváltoztatni.

Új Kezdet.

Üdvözletem.

Egy kissé huzamosabb szünet után újra visszatértem, hogy folytassam blogos pályafutásomat. No nem mintha akkora veszteséget jelentene bárki számára, ha végleg abbahagynám a pötyögést, de meglepő módon már hiányzott nekem az itt időről időre megosztott betűrengeteg, és persze legfőképpen a Tisztelt Olvasó Közönség.

Az elmúlt néhány hét alatt rengeteg különös, vérpezsdítő, furcsa, olykor lelombozó, máskor az én elhanyagolhatatlan utópiámból pofonként felrázó, esetleg szíven ütő dolog történt velem. Régi-új közeg, elfeledett értékrendek, sóvárgó szabadságvágy, és persze mindezek eredménye, a tökéletes káosz kísérte mindennapjaimat, sőt előfordult olyan is, hogy a megingathatatlan boldogság és a földi kárhozat mezsgyéje szinte összeolvadni látszott. Sokszor majdnem elvesztem, és főnixként éledtem újjá porhüvelyeimből.
De most, hogy visszaolvastam a szeptember nyolcadikai posztomat, kicsit elöntötte szívemet a melegség. Elvégre ősz van, a pokolba is! Kell ennél több most nekem? Szükségem lehet-e többre az őszi, ropogós, bézs faleveleknél, a lélekrengető viharoknál, a hűvös szellőnél az arcomon, vagy a denevérek táncától élettel teli temetői sétáktól?
A választ szerintem mindenki tudja.
És ez… Ha más nem is, de ez biztosan kárpótol mindenért. Mert ki más lenne olyan elmebeteg, hogy az éjszaka koromszín palástjába burkolózva, a megtorpanás és az őrület keserédes peremén egyensúlyozva a helyi ravatalozó árnyékában fekvő, fenyőből faragott padot íróasztalként használva végeláthatatlannak tűnő történeteket szőjön, miközben a két csintalan denevér, a ravatal tetejének tősgyökeres lakosai a feje fölött köröznek – hogy rosszallóan vagy támogatóan, nem tudhatom -, s a hideg beton szinte megfagyasztja lábait? De egyáltalán melyik normális embert ne riasztaná vissza a temető éjszakai látogatása?
Na igen, ilyen tekintetben sosem voltam normális. És már nem is leszek. Ha valaki dübörgő diszkózenét kezd el nekem játszani, arra nem fogok táncba kezdeni, viszont ha a Switchblade Symphony mézédesen morbid dallamára lesz fülem figyelmes, szinte megerőltető a lábaimat a földhöz szegezni, és nem rögtön talpra ugrani, sokak szemében talán “túl boszorkányos” táncot lejtve. És igen, inkább színház, mint mozi. És inkább koncert, mint diszkó.
És inkább önmagam, mint bárki más.

Azonban a sok hányattatás és csalódás után legbelül valahogy mégis  érzem, hogy a vékonyka fénysugarak kitörni készülnek. És ennek, valamint a régebben megígért pótlásomnak fényében valószínűleg kissé pozitívabb posztok is terítékre kerülnek majd a hétvége folyamán.
Az iménti nyavalygásért pedig mindenki töredelmes elnézését kérem.