Ha Már Nincs Menedék.

Bizonyára sok ember – szubkultúrától, nemtől, kortól, bőrszíntől, nemi identitástól és vallástól függetlenül – tapasztalta már saját bőrén, hogy a világból felénk áramló hatások olykor mennyire ellenségesek és bántóak tudnak lenni, és milyen érzés is az, ha kívülálló emberek jogtalanul nemcsak hogy elbírálják, hanem egyenesen kifigurázzák, sőt ellehetetlenítik az önkifejezés mindenki számára szabadon megadatott lehetőségét, azt is figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel mekkora károkat okozhatnak – úgy mentálisan, mint fizikailag.

Valószínűleg sokan találkoztatok már a megszokott sztorival, hiszen szomorúan látom, hogy lépten-nyomon belebotlani hasonló történetekbe. Adott egy személy, aki az akár munkahelyi, iskolai vagy családi közegből rázúduló atrocitácok következtében menekülésre (“szerencsés” esetben csak önnön személyisége/stílusa elől, de van, hogy akár másik városba vagy külföldre) kényszerül, vagy végső esetben az illető tragikus sorsa viszontagságai miatt akár saját életének kioltása mellett is dönthet.
Ugyan én nem célzottan az öngyilkosság megrendítő témája felől szándékozom megközelíteni a kérdést, mégis kötelességemnek érzem megemlíteni egyfajta kegyeletleróvásként a szerencsétlen áldozatok iránt, akik csak önmaguk szerettek volna lenni, és legyűrni a boldogtalanságot és a magányt – sajnos sikertelenül…

Mondandóm azonban egy másik, égető problémára irányul.
Sajnálatos módon a legtöbb goth élete során legalább egyszer belehuppan abba a gödörbe, amiből oly nehéz kievickélni – ki csak pillanatnyi filozofálás erejéig, ki huzamosabb időre. A kilátástalanság, reménytelenség, elkeseredettség és düh időszaka ez, mikor felmerülnek az alábbi kérdések: “Van ennek az egésznek így valami értelme?“, “Mit várnak tőlem, és én mit várhatok el, ha már az is baj, hogy önmagam szeretnék lenni?“, “Miért zavar másokat a stílusom? Hiszen nem ártok vele senkinek.“, “Miért vesznek egy kalap alá más idiótákkal?“.
Mondhatnám, hogy a képlet egyszerű, de sajnos koránt sincs így. Éppen ezért megpróbálom kérdésenként – problémánként – vizsgálni a témát.

“Van ennek az egésznek így valami értelme?”
…Kérdem én: van értelme annak, hogy ha az egyik barátod megbánt, utána megbocsátasz neki? Vagy ha megkarmol egy kiscica, egy pillanat múlva nem szeretgeted tovább ugyanúgy? És ha fogyókúrázol is, attól nem rajongsz-e ugyanúgy a csokiért? Na látod: ha valami fontos nekünk, ahhoz visszahúz a szívünk. Ilyen ez a megannyi szépséggel teli szubkultúra is; vagyis nem, több ennél: míg a sértések és támadások, mikkel súlyt minket a külvilág csak szilánkok életünk tükrében, addig a gothika a gondosan megmunkált, arisztokratikus kovácsoltvas keret, ami összefogja, megkoronázza és uralja az összképet. Az életet.

“Mit várnak tőlem, és én mit várhatok el, ha már az is baj, hogy önmagam szeretnék lenni?”
…Nagyszerű kérdés. Az emberekben van egy eredendő rosszindulat és ellenérzet mindenféle (számukra) új iránt, így a legjobb nemes egyszerűséggel a mércét egészen a padlóra lehelyezni, és nem várni túl sokat senkitől. Ez lehangolóan hangozhat, de legalább nem csalódik az ember. És hogy ők mit várnak el tőlünk? Talán behódolást, csordaszellemet? A legkevésbé sem. Ugyanis mindenkit csak addig érdekel a másik “különlegessége”, amíg kell valaki, akin kitöltheti a társadalom iránti dühét. És a legfontosabb: amíg az ember mást piszkál, addig megfeledkezik a saját tökéletlenségéről. Tehát amit várnak, az az élő céltábla-szerep, amit mindenki szabadon visszautasíthat egy egyszerű mosollyal, ami azt üzeni: “Francokat!

“Miért zavar másokat a stílusom? Hiszen nem ártok vele senkinek.”
…Amit az előző kérdésnél leírtam, az ide is érvényes. Bár van, hogy az emberek csak egyszerűen túl konzervatívak, primitívek, vagy csak szimplán unatkoznak. A legjobb, ha egyszerűen mosollyal felelünk a rosszalló pillantásokra.

“Miért vesznek egy kalap alá más idiótákkal?”
…Na ez az a probléma, ami ellen maximum úgy küzdhetünk (kevés sikerrel), hogy viselkedésünkkel kitűnünk a divategyének, főtéren borozgató/füvező “hűdedárkvagyok” emberek, és kirívó, bénáskodó babybat-ek közül. De sajnos aki előítéletes, az úgyis minden feketében flangáló személyt egyforma kriptaszökevényként fog számon tartani. (:

De az örök érvényű igazság itt is érvényesül: aki egyszer igazi goth-tá válik (és nem, az hatalmas butaság, hogy valaki goth-nak születik, hiszen ez egy tudatosan választott életforma, ami személyiségünk fejlődésével alakulhat ki bennünk), az mindig az is marad, még ha nem is burkolja testét nyakig csipkébe.

537434_586876611326287_421363224_n

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s