Eltemetett Esztendő.

Üdvözletem.

Ím elérkeztünk a Darker Corner első szilveszteréhez. Azt hiszem, ez remek alkalom arra (amíg még ellátok a telefonomig 😀), hogy köszönetet mondjak az oly sokszor emlegetett és nagyra becsült olvasóközönségemnek. Mi tagadás, srácok, eszméletlenül élvezem ezt a blogolósdit, amiért nagy részben ismételten Nektek tartozom hálával.
Szóval reménykedem benne, hogy mindannyiótoknak egy remek, élménydús és feledhetetlen estében, továbbá új esztendőben lesz részetek.
Ezzel a számmal pedig az óévnek intek búcsút: pápá, 2012! (:

Reklámok

Sötét Dallamok.

Szerintem ez egy tipikusan olyan nóta, ami minden goth (lány?) szívét megdobogtatja, hiszen Stuart Townsend elég erőteljesen “nyami“, nyálcsorgatós kategória. Vagy tévedek? 😉
De egyébként is, hogyan lehetne ez másképpen egy Anne Rice klasszikus esetében?
Nem mellesleg ez a szám szerettette meg velem annak idején a Kornt. Aki még nem ismeri, húzzon bele!

Komoly Dilemma.

Üdvözletem.
Tegnap éjszaka órákon keresztül sikertelenül próbáltam álomba szenderülni, de az agyam makacs módon nem volt hajlandó leállni a kattogással. A nagy elmélkedés közben pedig akadt egy dolog, ami szöget ütött a fejembe.
Elgondolkoztam azon a lehetőségen, hogy mi lenne, ha a blog átköltözne a gportálra.
Ez jelenleg még csak egy ötlet, de nagyon szívesen fogadnám mindenki véleményét, tanácsát, javaslatát, ugyanis elég komoly váltás lenne ez a blog életében…

Szívélyes Üzenet.

Bizonyára már mindenkinek a fülén jön ki a rengeteg elcsépelt jókívánság, éppen ezért nem is szeretném túl hosszúra fogni a dolgot. Egész egyszerűen, a maga spontaneitásával és Sharon asszonyság hozzájárulásával (igen, én sem hagyhatom ki eztI Wish You A Gothic Christmas. (:

És természetesen magyarul is kívánok Minden Kedves Olvasómnak élményekben gazdag, családias, hangulatos, békés, és ami a legfontosabb, nagyon boldog ünnepeket!
De természetesen senki se feledkezzen meg a kötelező borzongásról sem, tehát miután befejeztétek a Karácsonyi Lidércnyomást, jöhet egy könnyed kis horror (de a Tim Burton maratonért sem fogom leharapni senki fejét 🙂 ).

Gothic_Holiday_Wallpaper_by_CherishedMemories

Különös Vonzerő.

Üdvözletem.

Ugyan sosem titkoltam, hogy a forró nyári időjárás nem a szívem csücske, de ilyenkor, ebben a (jobb esetben havas, rosszabb esetben jeges, latyakos, de mindenképpen) hideg időben mégis részben visszavágyakozom a napfényes júniusba.
Bár nem mondanám magam természetvédőnek, sőt a biológia órák nélkül is el tudnám képzelni az életemet (de még mennyire…), ennek ellenére van egy – hogy érzés, gondolat, esetleg hóbort, azt meg nem mondanám, de mindenesetre egy “jelenség”, ami olykor-olykor, furcsa ciklikussággal befúrja magát a bensőmbe, és szinte átveszi lényem fölött az irányítást. Vicces, hogy ezt pont én mondom, s jobb is, hogy csak sorokba szedve teszem közzé, mert valószínűleg élőbeszédben még nevetségesebben hangzana, de ilyenkor mintha… Maga a nagybetűs Természet, az anyaföld hívna magához. Legtöbbször – főleg nyáron – kimozdulni sincs kedvem a hűvös szobám rejtekéből, de ilyenkor élettel megtelve veszem birtokomba a világot, és jól ismert, vagy éppen idegen ösvényeken haladva a tájat egy újszülött kíváncsiságával és csodálatával szemlélve vándorlom végig, közben magamba szívva mindazt, amit környezetem eszmei gyönyörök terén nyújthat.
Nem is tudom, sokszor elgondolkodom, hogy milyen jó lenne még ha nem is tartósan, de legalább kipróbálás erejéig egy elf/tünde bőrébe bújni… Butaság, mégis olyan csábító. (: Szívesen felfedezném a természetet más, nyitottabb szemmel is.
De akár egy farkas bőrébe is belebújnék egy kis időre. Kíváncsi volnék, milyen érzés kötöttségek nélkül végigszáguldani a mindenségen, s közben érezni a burjánzó, erdei pázsit simogatását a talpamon. Na jó, mi tagadás, a préda elevenen széttépését sem hagyhatom ki a repertoárból. 😀
Csak én vagyok ilyen elvetemült, vagy ezek a gondolatok mások fejében is felvetődtek már?

184578_313068505469563_1169663175_n