Újabb Életjel.

Üdvözletem.

Na igen, jellemző. Már megint kétségbeejtő módon eltűntem. Sajnálom, hogy a blog kezd kissé lestrapálttá válni, mindenképpen teszek majd ez ellen a nyári szünet megkezdése után – de addig sajnos gőzerővel tanulnom kell, készülnöm a kresz vizsgára, majd nyáron folytatódhat az autodidakta képzés… Kissé félek is tőle, hiszen nem szoktam hozzá az ilyen szintű projektekhez, de mindenképpen optimistán állok hozzá a dolgokhoz. (: Július elsejével kezdetét veszi az angol tanfolyamom, majd szeptemberben irány Anglia.
Hűha, van mit mesélnem, az már egyszer biztos. Majd próbálok rá alkalmat teremteni, de addig is aki szeretne, kövessen Ask.fm-en, hiszen oda gyakrabban feljárok, tekintve, hogy telefonról is könnyedén elérhető.
a_feeling_inside_by_misslyka

Reklámok

4 responses to “Újabb Életjel.

  1. Hát ha ez megnyugtat én meg jól otthagytam pedig egyébként hiányzik, csak a nyáron is annyi minden van .. :I Nemhogy évközben :O … És félek hogy nem tudom folytatni, most nagyon gondolkodok rajta hogy folytassam vagy sem :I … nagy dilemma

      • Ez igazán jól esik, pedig nem sok mindent produkáltam… :I Nem is vagyok büszke magamra, most azonnal biztos nem kezdem újra mert kb 1 hétre elutazunk – ismét – és akkor nem tudok vele foglalkozni, most inkább csak összeszedem a dolgokat hozzá … mert akkor visszont kellene sok minden hozzá :I és akkor “háttérben ” munkálkodnék rajta… :I MErt amúgy van egy csomó ötletem is :I meg van még néhány írásom is … :I meg amiket az év során írtam abból is tennénk én ki … :I Lehet legyőzöm a félelmemet 😀 … Ki tudja… Csak mostmár semmi nem lesz olyan amilyen volt… 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s