Összegyűrt Levél II.

Drága Nobilis!

Legutóbbi levelem óta az őszt meghátrálásra kényszerítette az idő, én pedig kétségbeesésemmel csak hozzád fordulhatok. Mondd, javunkat próbálta szolgálni ezzel a lépéssel, vagy csak kicsinyes bosszúnak szánta az októberi sérelmei miatt? Nem tudom, de félek, hogy hozzám hasonlóan benned is csak fagyos rezdületlenséget hagyott.

tumblr_mtf9noOgBa1rhcj0ho1_1280

Nem szép dolog, tudom jól, mégis tudomásomra jutott, hogy kezd pozitív fordulatot venni az életed. Remélem, hogy nem csak a pletyka megbízhatatlansága szólt informátoromból, mikor ezzel a hírrel szolgált, és végre sikerül betöltened magadban az űrt. Mindig is tudtam, hogy egyszer lesz hozzá erőd.
De Nobilis, valamit be kell vallanom… Még az is lehet, hogy meggyűlölsz majd érte, de nincs értelme tovább gyerekes módon egy olyan titkot őriznem, miről jól tudom, hogy óvatlanságom következtében birtokodba jutott. Igen… Láttam, hogy az erődöd sáros falát a hűvös zápor tisztára mosta, a csípős szél pedig újra kövültté szárította, viszont addig a bizonyos percig az elkerülte figyelmedet, amire én rájöttem, és önző módon eltitkoltam előled: a nyílásra. Bizony, arra a nyirkos kis hüvelyknyi résre, amin át egy ideje titkon szemmel tartottalak – mentségemre váljék, csak a feddhetetlen aggodalom vezérelt -, és amin át a minap összeütközött a tekintetünk.
Nem vagyok rá büszke, hogy elfutottam – ki lenne? De ismersz: még ha vétlenül is, de rajtakapnak, menekülőre fogom. Ne ítélj szigorúan, és ne ródd fel nekem bűnül, hogy féltelek – s ez bár kíméletlenül hangozhat, de még ha harag is gyúlt felém benned, akkor is megérte. Mert igen, amit benn találtam, megmelengette a lelkem: a jég rideg tükre megrepedt, és mögüle meghallottam az édes hangod. Mint a tél csalogánya, hirdettél valami szépet és törékenyt, amit senki meg nem érthet, így el sem tiporhat. Hát ezen dolgoztál mindeddig? Ezért hagytad, hogy rémülten kémleljem ki a képzelt haláltusát, ami mögé ezt a tünékeny, mégis acélos csodát rejtetted? Kegyetlen vagy, hogy pont előlem burkoltad baljós homályba a gyönyört, így ne várd, hogy sajnáljam, amit kiloptam a falad mögül.
Haragszom rád, igen, nagyon – de ez az érzés össze sem hasonlítható azzal a boldogsággal, ami átitatta a szívem, mikor megláttam a benned zajló szépet. Ez volnál te? Egy fagyra születő tiszavirág? Egy megtévesztő főnix? Nem értelek, de tudom, hogy nem vagy megfejthetetlen, ezért nem adom fel a harcot. Ennyivel tartozom neked, hiszen bár félrevezettél, csendes magányodba mégsem a megtörés száműzött, hanem a bizakodás késztetett ködfátylat vonni magad köré.
Tisztában vagy vele egyáltalán, mi zajlik veled, vagy én rángattalak ki ezzel a levéllel az álomvilágodból?
Mindegy is, hiszen a választól függetlenül egy dolgot tehetsz továbbra is: maradj erős, és nyisd ki a szíved, hogy készen várd a tél csodáinak beköltözését.

Ölel igaz barátod

christmas_by_keijukaiset(*) (*)

Reklámok

Vesszőfutás.

Elnevezés: a büntetés végrehajtására szolgáló eszközről.
Eredet: bizonytalan források szerint itt is a középkor áll a háttérben.
Módszer: a vétkesnek a társaiból kialakított kettős sorfal között kellett végigfutnia, miközben minden oszloptag egy fűzfavesszővel mért csípős ütést a delikvens hátára. A bűn súlyától függött, hogy hányszor ismétlődött meg a tortúra, és hogy két kör között mennyi idő telt el.
Kegyetlenség mértéke: nem feltétlenül halálos, mégis módfelett kegyetlen.
Egyéb érdekesség: volt, hogy két futás között egy nap szünetet tartottak, hogy az elítélt hátán lévő sebek varasodása meginduljon, így a következő nap során megrendezett ütleg folyamán azok újra felszakadva iszonyú kínokat okoztak az illetőnek. Ez régen kedvelt fenyítő eljárás volt a börtönök falai között.