Sognare In Italiano.

Üdvözletem.

Nem is tudom pontosan, hogy miért, de már néhány napja kikívánkozik belőlem egy jó nagy adag ömlengés, amit – az olvasók legnagyobb bánatára, muhaha – ugyan nem fogok megejteni, egy témát azonban belső késztetés miatt fontosnak érzek papírra (monitorra?) vetni.

Már sokszor szóba került, hogy nagyon szeretem a latin nyelveket, és hogy így Spanyolország, meg úgy spanyol nyelv, és hogy á, én biztos kitelepedek majd egy kis időre.
Ez a dolog korántsem véletlen.
Ezért a sok-sok évre visszavezethető, mára már nem is szimpla szeretetnek, talán inkább elvnek vagy berögződésnek mondható, bizsergető vonzalomért a gyerekkori legjobb barátnőm rokonsága felel – ez volt az én testvérnél is közelebbi barátosnémmal (nevezzük K.-nak) a mi közös megszállottságunk (akinek volt egy ilyen szoros kapcsolata kiskorában, az értheti, mire gondolok).

És most egy kis történelem (tündérmese?) következik.
K. anyjának a mostohatestvére mindig is egy életrevaló, kalandvágyó lányka volt, és egyszer csak úgy döntött (az indítékokat nem ismerem, de biztos voltak bőven), hogy szerencsét próbál: elutazott Spanyolországba, és elszegődött bébiszitternek egy családhoz. Nos, mivel ez a leányzó (nevezzük Sz.-nek) a maga rosszlányos bájával különösen szépnek bizonyult, nem is kellett sok idő, hogy egy férfinak megakadjon rajta a szeme. A vonzalom kölcsönösnek bizonyult. Ugyan a pasas jóval idősebb volt, de ez a szerelemben nem akadály, így össze is jöttek. De mit ad Isten, ez a spanyol úriember nem egy egyszerű jöttment volt, hanem egy gyerekorvos, aki emellett még egy kis falu polgármesteri tisztségét is betöltötte – tehát pénze volt bőven. A korábbi házasságából volt három nagy gyereke, de ez nem számított, Sz.-el belevágtak a közös életükbe, és a kalandvágyó lány teherbe is esett. Emlékszem, amikor először hazajöttek K.-ékhoz a kislányukkal… Csodaszép gyerek volt. És ez a találkozás indította el ezt a nagy spanyol mizériát.
Sz. igazán bulizós, önfeledt, közvetlen nő volt (és az a mai napig), ezért ment a hajnalig tartó tobzódás a hazalátogatás örömére. A férje egy szót sem tudott magyarul, és amikor megkérdezte a nevem, majd kedvesen-helyeslően megismételte utánam azzal a döglesztő spanyol akcentusával (“Á, Krisztííná!”), én egyszerűen elaléltam. Áh… Az egész család maga volt a boldogság és az egzotikum, ami nagyon imponált nekem és K.-nak. A vonzalmat fokozta, hogy néhány év múlva K. nővére a párjával együtt kiköltözött Sz.-ékhez Spanyolországba. (Azóta nem is láttam Őket… 😦 ) Mindenesetre letelepedtek, lett egy gyönyörűséges kislányuk, Sz.-éknek pedig azóta már négy ennivaló gyerekük van – mi meg K.-val itthon szövögettük tovább spanyol álmainkat.

Így sok-sok éve leteltével K.-val azóta is jóban vagyunk, bár a nagy barátság alábbhagyott, de a vicc, hogy ez a spanyol-dolog nagyon bennünk maradt. Már a gimnáziumba is úgy mentem el, hogy francba az addig (nem kis túlzással) “tanult” némettel, nekem csak és kizárólag a spanyol KELL, és punktum. (Először spanyol kéttannyelvű osztályba akartam menni egy másik iskolába.) Na de koppantam egy nagyot, mikor kiderült, hogy az adott intézményben megszűnt a spanyol oktatás. Vertem is a fejem a falba, és a “jobb, mint semmi”-nek behódolva belevágtam a másik lehetőségként fennálló olasz tanulásba. Már az első órától kezdve jól ment, mindenféle nagyképűség nélkül mostanáig Én vagyok az egyik legjobb olaszos a csoportban – tetszett, szerettem, de nem volt meg az a spanyolhoz illő bizsergés.

Aztán minden megváltozott, amit ennek a dalnak köszönhetek.

Egészen addig a percig nem találtam az ízlésemnek megfelelő olasz számot, de ez annyira megfogott, hogy már körülbelül százszor elénekeltem. De az csak egy dolog, hogy tudogatok olaszul… A nyelv tulajdonképpeni zeneiségére ez a dal ébresztett rá. Már az első sor “il mio tempo“-ja is olyan szinten csodálatos, hogy a fülem minden egyes meghallgatásakor egyfajta orgazmusként éli meg. Hihetetlen… És ekkor döbbentem rá, hogy mennyire gyönyörűséges is az olasz nyelv. Bár a spanyol iránti rajongásom csak ciklikusan szokott lejjebb hagyni egy-egy lelkileg passzívabb időszakban, de ez a dal gyökeres változást hozott az életembe – a várva várt bizsergést.
És hogy ez miért is zseniális?
1. Amit szeret az ember, azt könnyebben tanulja, amiért viszont rajong, azt egyenesen magába szippantja – ezt az utóbbi időszakban tapasztaltam az olasz órákon.
2. Eddig nem tartottam vonzónak sem Velencét (“romantikus klisé”), sem Rómát (“gyűlölöm a törit, és ez csak a hetven oldalnyi anyagból írt Róma témakörű témazárómra emlékeztet, aminek megtanulását – szokásomhoz hívem – utolsó estére hagytam, ezáltal átéltem egy nem túl kellemes éjszakát”), most viszont arra gyűjtögetem a pénzem, hogy jövő nyáron bevehessem Olaszországot (idén már nem fér bele az angol tanfolyam, és az angliai út mellett a költségvetésbe).
3. Nem kevés esztétikai élményben részesülhetek az olasz dalok, költészet által.

Furcsa, hogy egy dal mennyi mindent képes megváltoztatni… Már csak ha arra gondolok, hogy a sötétséghez is három (plusz egy) zene lökdösött közelebb, újra kellemes bizsergés lett rajtam úrrá.
Zárásképpen be is linkelem a(z Anonymus kivételével a) három drágaságot.


(A klipben látható Amy Lee-nél nem létezik gyönyörűbb nő a szememben.)

Kívánom Nektek is, hogy legalább életetekben egyszer éljétek meg a nagybetűs BIZSERGÉST. (:

Reklámok

A Viszlát Ében Project II.

Üdvözletem.

Mivel már az égegyadta világon mindennel próbálkoztam hajszőkítés terén, így a sok hiábavaló próbálkozás után két lehetőség maradt:
1. vagy levágatom a hajam
2. vagy lenövesztem.
Mivel az első verzióhoz egyszerűen nem lenne elég lelki erőm, így sajnos kénytelen voltam a második mellett dönteni. Szerintem mondanom sem kell, hogy milyen ocsmány… De ez van, át kell vészelnem.
Most 18-án ellátogattam anyámékkal egy vidéki falunapra (olyan hangulatosak általában), egybekötve az osztálytalálkozómmal, mert volt osztályfőnököm pont arra a napra szervezte, pont oda. Két legyet egy csapásra. A vicc az volt, hogy összesen öt ex-osztálytársam jelent meg rajtam kívül, szóval egy kis beszélgetés, “kis” ivászat (volt osztályfőnököm aztán bírja az iramot o.O) után átadtam magam barátnőmmel a reggelig tartó tombolásnak. Bár a zene elég khm… érdekes volt (az est fénypontjának Komonyi Zsuzsi koncertje számított, szóval el lehet képzelni), ilyen alkalmakkor azonban nekem még az sem számít, ha Nótár Mary megy (azért ez erős túlzás volt, de értitek), a legfontosabb a társaság. És mivel az nagyon jó volt, így remek kis estét hoztunk össze.
Az egészből viszont arra szeretnék kilyukadni, hogy kivételesen összeálltam barátnőmmel egy közös képre, gondolván, hogy az emlék mindig jól jön.
Tehát vigyázat, hányózacskókat előkeresni!
Nagyon ocsmány a lenövésem. De kezdek beletörődni… (És a fejemet sem kell nézni, sem kinevetni, a kép készültekor volt már bennem házi szilva, házi bodza, Fütyülős barack, Fütyülős bodza, csomó whisky, vodka… Tehát a “nem szabad keverni a piákat” elv valahogy otthon maradt. De nem kell leszólni érte, nagyon ritkán iszok, és ez most egy ilyen alkalom volt – és még be sem álltam.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Huh, tényleg elég durva fejem volt, ahogy így elnézem. o.O De már mindegy, a hajamat tessék nézni! (Azt is csak saját felelősségre.)