A hetedik főbűn.

Üdvözletem.

A mai napom végre úgy telt, ahogy annak nyáron telnie kell. Körülbelül az egészet átaludtam, amikor pedig nem ezen szívmelengető tevékenységnek hódoltam, akkor vagy ettem, vagy tévéztem, vagy kicsit lézengtem, mint egy kísértet.  Szóval megadtam a módját. Mivel a korai órákat sikeresen átvegetáltam, az egész éjszaka előttem áll. Mondjuk máskor sincs másképp. Megeshet, hogy írással ütöm el az időt (édes önámítás), de valószínűbb, hogy újabb filmmaratont rendezek. Addig töltök le anyagot hozzá.

Kissé frusztráló ez a semmittevés… De jelenleg csöppnyi hajlandóságot sem érzek az olvasásra. Pedig nem ártana.

A Nap pedig szánt szándékkal ellenem esküdött. Már biztos. Ma pár percre kimentem, és mire visszaevickéltem a házba, majdnem elájultam. És egyre gyakoribbak a migrénszerű fejfájásaim, a hányingereim és elég bizarr hatásfokú szédüléseim.
A napérzékenységem kezd kiteljesedni.
Valójában nem túlzottam izgat, úgysem szeretek kint lenni nappal. Főleg ilyen melegben.
Szóval ezt neked, Nap! *bemutat*

Hogy teljes legyen a boldogság, tegnap még a fogam is elkezdett fájni. Remek. Gyűlölöm az értelmetlen fájdalmat. Amikor semmi haszna sincs. Néha zseniális eszköz tud lenni annak, aki megfelelően használja, de ez… Épp, mint az állatkínzás (ideális példa, mondhatom… Mindegy.).
Az állat okkal támad, az ember nem. Akkor most melyik érdemelne rugdosást/verést/éheztetést/egyéb kínzást/akasztást? Á. Csak felidegesít.
Gyógyszert úgysem veszek be. Csak ha már vergődöm a fájdalomtól. Vagy akkor sem.

De huh, nem is írtam. A minap megérkezett az új fűzőm. Szép darab, bár kicsit nagy rám. Még rá kell jönnöm, hogy hol és milyen módszerrel lesz tanácsos beszűkíteni, mert elég kényes anyag. De megoldom. Szerencsére a legtöbb szoknyámhoz passzol, viszont nadrággal nagyon feltűnően mutatna, hogy kicsit eláll. Jaj, sürgősen be kell szűkíteni.

To be continued…

 

Reklámok