Vérző Apokalipszis.

Üdvözletem.

Amit most érzek, az szinte leírhatatlan.
A lelkem zokog, az elmém tagad, a kezem remeg, és próbálom magam belefojtani az önámításba, de sajnos minden perccel közelebb állok a szemeim felnyílásához.
És hogy mi vezetett el ehhez az egész összeomlás-közeli állapothoz?

Kanyarodjunk csak vissza a sokszor emlegetett esti mesénkhez, a Viszlát Ében Project-hez.

…Volt egy lány. Gyönyörű aranyhajjal áldotta meg a sors, ami kicsit ugyan rakoncátlannak, mégis nagyon mutatósnak bizonyult. Azonban a lány megelégelte az angyalka-kinézetet, és bemázoltatta a haját koromszínre. A lány boldog volt, örült, hogy a sok tiltakozás és figyelmeztetés ellenére a fekete haj nagyon is jól áll neki, és hogy végre a lelke egy darabkája mosolyoghatott vissza rá a tükörből.
Azonban a hollószín hajkoronának túl magas volt az ára. Először csak alig észrevehetően töredezni kezdett a lány haja, majd minden szemtelenség határát átlépve markostól hullani kezdtek a szépségesen sötét szálak. A lány várt, azonban a helyzet csak romlott, és érezni kezdte, hogy kezébe kell vennie lobonca sorsát. A pokol számtalan bugyrát megjárva lélekben lemondott a hajfestésről – legalábbis ezt próbálta elhitetni magával -, és elhatározta, hogy visszanyeri az aranyhaját.
A procedúra kegyetlennek bizonyult – egyre világosabb, de hatalmas mennyiségű festékanyag, szőkítőpor, hajradír – s mindezen kínzóeszközök csak azt érték el, hogy a lány hajának (szó szerint) kétharmada kihullott, a többi pedig még töredezettebbé változott. A színe azonban irreálisan sötét maradt továbbra is.

De véget érhet így a történet? Vagy illő volna itt is happy end-del zárulnia az egésznek?…
Nos, jelenleg a happy end az, amit legkevésbé érzek. Helyette a gyomromat belülről fölemésztő kavargás, a visszafojtani próbált remegés maradt, és a tudat, hogy valami véget ért.
Bizony. A fülemben még most is hallom seregnyi tétova angyal sirámos requiemjét, és a kárörvendő démonok füstös nyoma fullasztó komorsággal ül a szívemen. Vége.

A végzetes gondolat a konyhában ért utol, ahol a reggeli hajmosás után a hajamat szárítottam. Anyámmal beszélgettem, és éppen azt taglaltuk, hogy alig van már hajam, amikor egy gondolat úgy fejen talált, hogy szinte hallottam irritáló koppanását a homlokomon.
Anya. Vágd le a hajam.
Igen. Ezt a mondatot visszaolvasva hátranyúltam a (már nem létező) hosszú copfomra, és a szívem ismét elszorult.
Először nem akartam én olyan vészesen sokat, aztán anyám előállt a zseniálisnak tűnő ötlettel, hogy vágjuk le hátul akkorára, mint amilyen hosszú a frufrum, így együtt tudnak majd nőni. Belementem.
És mi az eredmény?
Mínusz húsz centi a hajamból (ez nagyon sok!!!), ami felbecsülhetetlen kín a számomra.
És a vicc az egészben, hogy kb. egy év múlva újabb (legalább) tíz centivel  fogok megrövidülni, s akkor talán már nem lesz a lenövésem lehányós kategória.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Igaz, hogy milyen sok? o.O Bár a kép természetesen nem adja vissza az eredeti hatást, de higgyétek el, hogy gigászi mennyiség.

Reklámok

A Viszlát Ében Project II.

Üdvözletem.

Mivel már az égegyadta világon mindennel próbálkoztam hajszőkítés terén, így a sok hiábavaló próbálkozás után két lehetőség maradt:
1. vagy levágatom a hajam
2. vagy lenövesztem.
Mivel az első verzióhoz egyszerűen nem lenne elég lelki erőm, így sajnos kénytelen voltam a második mellett dönteni. Szerintem mondanom sem kell, hogy milyen ocsmány… De ez van, át kell vészelnem.
Most 18-án ellátogattam anyámékkal egy vidéki falunapra (olyan hangulatosak általában), egybekötve az osztálytalálkozómmal, mert volt osztályfőnököm pont arra a napra szervezte, pont oda. Két legyet egy csapásra. A vicc az volt, hogy összesen öt ex-osztálytársam jelent meg rajtam kívül, szóval egy kis beszélgetés, “kis” ivászat (volt osztályfőnököm aztán bírja az iramot o.O) után átadtam magam barátnőmmel a reggelig tartó tombolásnak. Bár a zene elég khm… érdekes volt (az est fénypontjának Komonyi Zsuzsi koncertje számított, szóval el lehet képzelni), ilyen alkalmakkor azonban nekem még az sem számít, ha Nótár Mary megy (azért ez erős túlzás volt, de értitek), a legfontosabb a társaság. És mivel az nagyon jó volt, így remek kis estét hoztunk össze.
Az egészből viszont arra szeretnék kilyukadni, hogy kivételesen összeálltam barátnőmmel egy közös képre, gondolván, hogy az emlék mindig jól jön.
Tehát vigyázat, hányózacskókat előkeresni!
Nagyon ocsmány a lenövésem. De kezdek beletörődni… (És a fejemet sem kell nézni, sem kinevetni, a kép készültekor volt már bennem házi szilva, házi bodza, Fütyülős barack, Fütyülős bodza, csomó whisky, vodka… Tehát a “nem szabad keverni a piákat” elv valahogy otthon maradt. De nem kell leszólni érte, nagyon ritkán iszok, és ez most egy ilyen alkalom volt – és még be sem álltam.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Huh, tényleg elég durva fejem volt, ahogy így elnézem. o.O De már mindegy, a hajamat tessék nézni! (Azt is csak saját felelősségre.)

The 30 Days Goth Challenge – 20. nap

20. napHa bármilyen színűre befesthetnéd a hajad, milyen lenne?

Nahát, ezennel el is érkeztem a kihívás kétharmadához.
…Érdekes a kérdés, hiszen úgy fogalmazódott meg, mintha a hajfestés egy nagyon elhatárolt, extrém, sőt túlvilági dolog lenne, ami után az ember maximum csak sóvároghat. Pedig ez véletlenül sincs így a valóságban.
Mivel megadatott számomra az a lehetőség, hogy kedvem szerint befestethessem a bozontomat, ezért kapva az alkalmon végre viszontláthattam a tükörben álmaim hajszínét. A feketét. Még általános iskolában, amikor nagyon elkapott ez a “fessünk hajat” láz, megfordult a fejemben, hogy a frufrumat feltuningolom egy sötét padlizsán vagy egy sötétvörös tinccsel. De szerencsére ezt a gyermekded gondolatot átértékeltem és maradtam az én gyönyörűséges feketémnél.
Mivel azóta szegény hajam sok kínt átvészelt, ezért sajnos soha többé nem leszek fekete (*sír*), de ha nem lenne semmilyen következménye, akkor szemrebbenés nélkül visszakormosodnék.

The 30 Days Goth Challenge – 18. nap

18. nap:  A legrosszabb, ami a hajaddal történt.

Húha, arra a – még hozzám képest is – gyászos napra fájó visszaemlékeznem.
A hajam haláltusájának tetézéseként (itt és itt olvashattok előzményeket, ami talán megkönnyíti a megértést) belevágtam egy gyilkos procedúrába.
Mivel a hajam kiszőkítéséért az idő múlásával (és a türelmem fogyásával) arányosan vagyok képes egyre több áldozatot hozni, így azon a délutánon elhatároztam, hogy anyám segítségével ki fogom szőkíttetni a hajam.
Igen… A remek tervek, a hatalmas önbizalom, és a vigyor, hogy “na, ma én szőke leszek” meghozták az eredményüket.  Két csomag szőkítőpor alkalmazása után az eredmény: a tövénél platinaszőke, középtájon kacsasárga, alul pedig masszívan fekete lobonc. Mit ne mondjak, volt öröm. Bár én csak röhögtem kínomban, anyám majdnem elájult a színpompás látványtól. :’)
Na, rögtön be is festettük volna barnára – ha lett volna otthon hajfesték. Vasárnap = nincs nyitva a fodrászkellékes és a drogéria = pánik. Szerencsére mélyreható kutatás után rájöttünk, hogy van otthon egy dobozzal, azt rá is kentük, de persze szinte semmit nem fogott rajta.
Egyébként nem lett volna semmi gond, hiszen maximum a festék beszerzéséig nem megyek ki az utcára – a prücök viszont abban rejlett, hogy másnap orvoshoz kellett mennem. OLYAN fejjel. Kicsit volt csak vicces, hogy még a rendelőben sem vettem le a sapkát.^^” Vérbeli zsidónak éreztem magam. Aztán másnapra sikerült két doboz festéket keríteni, ami persze szintén nem fogta be rendesen. Így még azon a héten a fejemre kerül újabb két doboz maszlag, minek hatására végre majdnem egyenletes sötétbarna lett a hajam. Körülbelül olyan, amilyennel nekikezdtem az egésznek – csak még töredezettebb.

A tanulság:
1. a feketét nem hozza le a hidrogén peroxid
2. ha hülye vagy, ne csodálkozz, hogy kipereg és töredezik a hajad
3. ha anyukád alapból is szívbeteg, ne vond be a “kétes ügyleteidbe”
4. ne cseszd el a szőke hajad különféle kencékkel

És a slusszpoén: ha visszamehetnék az időben, ugyanúgy befestetném feketére a hajam. Mindent megért ez a pár év hollóság.

A Viszlát Ében Project.

Üdvözletem.

Korán kelés, vásárolgatás (barkácsáruházat is beiktatva, ahol csorgattam a nyálam a szebbnél szebb csillárok, csempék,  függönyök után, hmm), napon olvadozás, egy temetés, és nem kevés rosszullét tette érdekessé a mai napomat.
Nem volt elég, hogy a parasztbolondító (milyen költői jelző) melegben otthon hagytam a naptejemet, nem… Már szépen bekészültem, hogy jaj, akkor majd én végigállom a szertartást, erre (sosem voltam allergiás) valami átkozott gaztól elkezdtem fulladozni, két – szó szerint két – másodpercenként ásítási kényszerem volt, bekönnyeztem, folyt az orrom, elgyengültem, majdnem összeperegtem, remegtem és fájt a fejem. Szóval be kellett ülnöm a kocsiba, ami elég kellemetlenül ért, hiszen szerettem volna végignézni a temetést. Habár az ipsét nem ismertem…

De most koncentráljunk kicsit a bejegyzés címére.
Korábban már tettem említést a hajam makacsságáról és rakoncátlan színvilágáról, valamint a Colour B4 készítményről. Nos, nálam ők alkotják a Viszlát Ében Project-et.
Fejlemény az ügyben: ma megvettem az említett csodaszert! A leírás szerint az alkalmazása elég bonyolult – szegény anyám, muhaha -, de ez nem tart vissza.
Imádkozzatok, hogy a következő bejegyzésre kiszőküljek!

22:55
Na, elvégeztük a procedúrát. Huh…
Miután a pepecselős ANGOL (a magyar teljesen máshogy írja le a folyamatot – helytelenül) útmutató szerint megcsináltunk mindent, én a vizes hajamat nézve csak szörnyülködtem. Sajnos eléggé deja vu érzésem támadt, mert a töve platinaszőke, az alja fekete lett…. -.-”
Vagyis akkor annak tűnt. Aztán anyám megszárította, és láss csodát! A hajam barna, enyhe túlzással sötétszőke. (: A töve icipicit világosabb, de egyébként teljesen jó lett! Még egy használat után szerintem rendesen lehozza.
(Basszus, az összesen 7.000 Ft(!!!) lesz. o.O Na nem baj, a következő adagot anyámmal fogom kifizettetni, mert fogy a pénzem.)

Szóval elég költséges és hosszú folyamat, de mindenképpen megéri! Elkeseredett sorstársaim, fogjatok bele bátran. (: Akit érdekel a dolog, vagy szimplán bizonytalan, az kérdezzen kommentben vagy e-mail-ben.

És végül, de nem utolsósorban készültem Nektek egy kis esti mesével. Ugyan nem vagyok a közhelyek híve, ezt mégis megmosolyogtam, és tanulságosnak vélem:

Az eset egy vidéki postahivatalban történt karácsonykor.
Az egyik postás, aki szortírozta a küldeményeket, egy
különös címzésű levelet talált: Istennek
Nem bírta ki, hogy ki ne bontsa. Körülállták munkatársai
és elérzékenyülve olvasták a különös levelet, amelyben ez állt:

“Kedves Isten, segíts rajtam! Kisnyugdíjas néni vagyok,
tegnap a buszon ellopták a pénztárcámat az utolsó
10.000 forintosommal, és holnap karácsonyi vacsorára hívtam
a barátnőimet, de így még száraz kenyérrel sem tudom
Őket megkínálni. Nem tudom, mi lesz…”

A postások összenéztek, mindenki a zsebébe nyúlt,
és sikerült összedobniuk a néninek 9.260 Ft-ot,
amit még aznap kézbesített egy kollégájuk.
Várták a választ…
Meg is érkezett, az alábbiakkal:

“Kedves Istenem! Csoda történt! Köszönöm Neked! Megtartottam
a vacsorát és csodálatosan sikerült az este. A barátnőim tátott
szájjal hallgatták a történetemet. Nagyon hálás vagyok!
Köszönettel:
Marika néni

Ui.: Nem tudom, tudod-e, hogy a 10.000 Ft-ból csak 9.260 Ft
volt a borítékban… De hová lett 740 Ft?
Biztos azok a rohadékok voltak a postahivatalból,
és levonták a postaköltséget!”

Viszlát, ében!

Üdvözletem.

Már sok – gyötrőbbnél gyötrőbb – hiába való próbálkozáson vagyok túl a hajhalványítás terén. A feketeség nem akar elhagyni engem… Ami önmagában nem is lenne rossz, mert dehogyis váltanám le! – Ha nem peregne tőle markostól a hajam. Szerencse, hogy dús hatású, így nem feltűnő – de engem zavar. A töredezettségről nem is beszélve.
Bár arra én is jócskán rásegítettem (volt, hogy egy héten kétszer lett leszívatva és öt(!!!) doboz festék ment el rá, ami kicsit sem egészséges).
A röhej, hogy még mindig fekete vagyok, habár kissé világosabb, nagy jóindulattal rá lehet fogni, hogy nagyon sötét barna.

Nos, ezt a hatástalan hercehurcát meguntam, és drasztikusabb eszközök felé kacsingatok. Neten találtam egy készítményt (Colour B4), ami elvileg még a fekete festéket is leszedi a fejemről, és nem is roncsolja nagyon a szálakat. Mindenképpen ki fogom próbálni, bár szerintem nem olcsó (~3500 Ft). De csak egyszer kell megvenni.
És várom a csodát.

Már el is felejtettem, hogy nézek ki szőkén. Annyit tudok, hogy utáltam. Remélem nem az lesz, hogy végre sikerül kikoptatni, de megbánom…