Pillanatképek.

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.” ♥

A rég szomjazott.

Üdvözletem.

Türelmetlen várakozás, a futár élettörténetének és az elismervényen hagyott aláírásom kuruzsló-módra elhadart elemzésének meghallgatása után végre büszkén bejelenthetem:

Az Edgar Allan Poe Összes Művei I. című kötetet magaménak tudhatom!

Finom, dohos eleganciát sugalló kimunkáltság; szolid, konzervatív színek; ó-hatás… És ez még csak a megannyi kincset elrejtő máz, a megtévesztő látszat! A kemény kötésű fed- és hátlap között csendesen meglapuló évszázados tudáshoz, művészethez és  tömény értelemhez képest mi is a visszafogottan kívánatos külső? Poe olyan szakértelemmel ír bizonyos témákról, hogy a mai világot szemlélve kétség kívül párját ritkítja zsenialitása.
“És mi állunk letűnt értékek romajain…”

…627 oldal feledésbe merült, mégis a világban szerte lappangó múlt.
Fellapoztam, és rögtön magamba szívtam úgy 70 oldalnyi sötét kellemet. Tetszett (milyen sivár szó!) – mérhetetlenül. Hiányzott. A részem volt, és most kiéleződött. Végre éreztem.

Már csak az a következő kérdés: honnan fogom előkeríteni a másik két kötetet? Felettébb ritka példányok. Végül is mindegy, a föld alól is, de megszerzem. Szükségem van rájuk.
Képet ma már nem készítek, de holnap nagy valószínűséggel teszek fel az én büszkeségemről.

Rebbenésnyi fellelkesülésemet a valóság és illúzióim komor kontrasztja zúzta szét. Hogy miért?  Remek kérdés – választ nem ismerek rá. Nem is az indok, a tény a lényeg.
Sajnos a kellemetlenség, amit tegnap a kis Pimasz okozott, mára csak fokozódott. Poe-t olvasva újabb képek jelentek meg, a régiekre épülve – árnyas prózai elemek keringője lírikus érzékiséggel. Áh… Remélem, hogy ezúttal a Drága nem fog délibábként semmivé foszlani, ha utána iramodnék legbelül.

És filmek… Tegnapi választásom (“A kilencedik kapu“) nem bizonyult túl szerencsésnek. Kiváló alakítások, remek felépítés (néhol…), tűrhető effektek – de a vége tönkretett mindent. Már tudom, miért hívják ezt a tevékenységet “filmművészet”-nek. Ilyen elcsépelt és nevetséges zárást tényleg művészet összehozni.

Nos, ma is egy Johnny Depp-féle alkotás került az étlapra, a Félelem és reszketés Las Vegas-ban. Erről már jobb véleményeket hallottam.

Reménykedjünk.

És zárásképp egy kis kultúra:

E. A. Poe – A Holló /részlet/

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
“Bús szív!”, búgtam, “ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!”
S szólt a Holló: “Soha már!”

“Látnok!”, nyögtem, “szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van…van balzsam Gileádban?…mondd meg!…lelkem esdve vár!”
S szólt a Holló: “Soha már!”

Kellemes éjt!