Költséges Hóbort.

Üdvözletem.

Az utóbbi időben eléggé ráálltam a könyvvásárlásra. Konkrétan annyira, hogy fél év alatt több mint 40.000 Ft-om ment el különféle gyönyörűségekre…
Elég masszív összeg. o.O Kicsit talán már betegesek is ezek a “hú, ez nekem itt és most KELL”  kicsapongásaim (főleg azt nézve, hogy egyik könyvet sem olvastam még ki :’D).
Mentségemre szóljon, abszolút nincs időm, és az Interjú a vámpírralnak már egészen a végén járok. Eszelősen jó munka… Mindig is nagyon szerettem a filmes verziót, de ehhez képest… Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a film körülbelül húsz oldalnyi történést jelenít meg, és azt sem a könyvben írtakhoz hűen. Persze ez nem róható fel a filmipar bűnéül, hiszen borzasztóan összetett a történet, rengeteg belső vívódással-őrlődéssel, amit a vásznon kifejezni szinte lehetetlen volna, ettől függetlenül az már biztos, hogy amint (ha így megy tovább, akkor ugyan éhen halás árán, de hamarosan) megkaparintom a teljes sorozatot, elolvasom az egészet még egyszer elölről. (Vicces terv. :’D)
Azt már tudhatja rólam a Kedves Olvasó, hogy a borítójáról ítélem meg a könyvet, de van egy másik furcsa (mégis hasznos) hóbortom – engem nem kötnek le a ma divatos (ahogy tapasztalom, szinte kivétel nélkül erotikus) regények, sem egyéb kortárs irodalom, hanem annál inkább megragadnak az egzaktságokkal teli szakkönyvek, a világirodalomról és nyelvtanról szóló enciklopédiák. Születésnapomra például megleptem magam egy magyar értelmező “kézi”szótárral (8.000 Ft volt, és méretei alapján embert lehetne vele ölni), ami szerencsére hihetetlenül hasznos, sokszor belelapozom. Mondjuk a gigászi méretével és az 1.505 oldalával nem kevés információt tartalmaz…
Aztán egy másik alkalommal, amikor az utam az Alexandrába vezetett, szemet vetettem egy csodálatos garnitúrára – világirodalom, magyar irodalom és nyelvtan enciklopédia. Három kötet, amik mindent tartalmaznak, ami érdekel. *-* Múlt héten le is csaptam a világirodalmasra (6.500 Ft), a következő pedig a nyelvtanos lesz, amit pénzhez jutok. Sajnos ezzel az új keletű hóborttal jár, hogy a Vámpírkrónikák begyűjtése eltolódik, de sebaj, tudnom kell mérlegelni.
És akkor most felvetődik a kérdés: honnan a pokolból van nekem ennyi pénzem? o.O Furcsa, mert nekem sem tűnik fel, miközben költekezek. De ha azt nézzük, hogy ruhákra abszolút nem költök, sőt ételen kívül semmire, akkor megérthető, hogy lassan összejön… Vagy ki tudja. Lehet, hogy boszorkány vagyok. 😀
Ha így van, hasznos tulajdonság.

Reklámok

Váratlan Eufória.

Üdvözletem.

Komolyan mondom, a sors kivételes tehetséggel rendelkezik mindenféle bosszúságok okozásában. Irányomban legalábbis mindenképpen. Szerda este oly régóta először kerített hatalmába az az édesen sajgó “na akkor most azonnal írnom KELL” rezgéshullám, ugyanis a fagy olyannyira megsanyargatta porcikáimat, hogy valami groteszk elszántságot ültetett belém élményeim megörökítéslre.
Habár módfelett szeretem a művi meleget (értsd: kályha, kandalló, gyertyaláng, mindennemű tűz; de semmiképpen sem naptól származó hő), mégis tisztában vagyok azon tulajdonságommal, hogy rendkívül kitartóan bírom a hideget – illetve eddig azt hittem. De ez a szerdai este megingatta bennem a bizonyosságot. Egy végtelenségnek tűnő órán át kellett várnom a buszra, miközben – akkor még – szenvtelenül tapasztaltam, hogy a mobiltelefonom merülőben van, ebből kifolyólag ügyesen kellett gazdálkodnom a meglévő töltöttséggel (fokozott Internet használat és zenehallgatás). Az örökkévalóságon átevickélve végre megérkezett a várva várt jármű, de akkor már olyan állapotban voltam, hogy nem bírtam megmarkolni a táskámat, mert a fagy használhatatlanná dermesztette a kezeimet. Mégis gyermekded naivitással ültem fel a buszra, természetesen némi meleg reményében. Nos, újabb másfél óra purgatórium következett a fűtetlen buszon, s közben arra is rá kellett eszmélnem, hogy nincs nálam telefontöltő. Nem elég, hogy szó szerint alig bírtam leszállni a buszról, és egy újszülött esetlenségével próbálkoztam megbénult lábaimat járásra ösztökélni, még az írás utáni áhítozásom is kudarcba fulladt.
De sebaj, most itt vagyok, és végre remek, sőt káprázatos hírekkel szolgálhatok.
A végzet – és persze a pénztárcám – közbenjárásával a karácsonyi időszak alatt közzétett jóslaton duplán igazolódott be. Ezen a nyúlfarknyira szabott tanítási héten két, eddig csak plátói, de most már velejéig magamba szippantható szerelmemre tettem szert. Végre, annyi év után megvásároltam az Interjú a vámpírral-t és a Leltat, a vámpír-t. Mondanom sem kell, miféle privilégiumként tekintek a helyzetre, attól függetlenül, hogy mostanság már egyértelműen bárki hozzájuthat ezekhez a kincsekhez, mégis… A kezemben tartani Őket maga a mámor.
Számítottam rá, hogy a történet merőben különbözni fog a filmben megismert körülményektől, de azért ekkora eltérést nem gyanítottam. Nem mintha nem lelném örömöm ebben az édes csalódásban – ugyan még csak az első regénynél tartok, a stílus és a rengeteg filozofikus, esetenként naiv, már-már önsanyargató részlet Louis részéről igazán kedvemre vall.
De oh… Megint szárnyra kapott a fantáziám, pedig jelen helyzetben nem volna tanácsos mélyreható elemzésbe fognom. Ezt a mű bevégeztével tervezem, egy másik, tágra szabott bejegyzésben. Bár már így is töménytelen észrevétellel gazdagodtam, és nem csak a cselekmények és a jellemábrázolások terén.
Remélem, hogy minél hamarabb módomban áll majd szert tenni a többi, röpke tizennégy(…) kötetre (a Mayfair-történetet is beleszámolva). Viszont ha azt nézzük, hogy ez a két darab is majdhogynem 10.000 Ft-omba fájt együttesen, bátran vethetik a szememre, hogy elég zsebterhelő kedvtelésnek hódolok. De erre legalább megéri áldozni.

Sötét Dallamok.

Szerintem ez egy tipikusan olyan nóta, ami minden goth (lány?) szívét megdobogtatja, hiszen Stuart Townsend elég erőteljesen “nyami“, nyálcsorgatós kategória. Vagy tévedek? 😉
De egyébként is, hogyan lehetne ez másképpen egy Anne Rice klasszikus esetében?
Nem mellesleg ez a szám szerettette meg velem annak idején a Kornt. Aki még nem ismeri, húzzon bele!