Klasszikus Művek Kihívás / Classic Book Tag

Csengénél akadtam rá erre a kis kihívásra, és szinte könyörgött nekem, hogy töltsem ki. 😀 Ha valakit szintén érdekel, vegye, vigye.

 

1. Egy felkapott klasszikus, amit nem kedveltél

Én voltam az különc ízlés megtestesítője általánosban, mert hiába nyáladzott mindenki A Pál utcai fiúkra, én végigszenvedtem az egészet. (Érdekes módon a Kincskereső kisködmönt viszont nagyon élveztem…)
A Liliomot elolvasva azonban megbocsátottam Molnár Ferencnek. Tud ő elvont, ínyemre való is lenni, ha akar… Biztosan fogok még tőle olvasni a jövőben.


2. A kedvenc időszakod, amiről olvastál

Ha csak egyet emelhetek ki, akkor az ógörög irodalom szerelmeseként mindenképpen az ókori tragikus triász műveinek atmoszférája volna az, hiszen kimeríthetetlen témaköröket boncolgat olyan archetípusokkal, amelyek rendkívül érdekesek és szórakoztatóak a számomra. A szakralitástól sajgó, mindent áthatóan “görög” légkör engem pillanatok alatt beszippant.


3. A kedvenc tündérmeséd

Hűha, nem is igazán tudnám körvonalazni, hogy mi számít tündérmesének… Ha a médiumok világára kiterjedően nézzük, akkor egész gyermekkoromat a Szépség és a Szörnyeteg határozta meg leginkább, de a kihívás jellegéből adódóan nem hiszem, hogy ez ide tartozna… Könyv formátumban megjelenő klasszikusok közül Benedek Elek Gyöngyikéje volt az abszolút kedvencem – minden sorát kívülről fújtam, legtöbbször azt kértem anyukámtól estére. Így belegondolva elvont egy kislány lehettem…


4. Az a klasszikus, amit kínos, hogy nem olvastál

A Németország lerobbant kis szállodájában félbehagyott Anna Karenina valódi sötét folt az irodalmi múltamban, mégis a Faust az, aminek az elmulasztása legjobban bánt. Évekkel ezelőtt egyszer már kivettem a könyvtárból (és azóta is nálam van, ejnye), tehát ildomos lenne már végre nekiugrani… Biztosan lenyűgözne, hiszem rettenetesen vonz.


5. Top 5 klasszikus, amit el szeretnél olvasni

Azokat nem számolom, amikbe már belekezdtem és a polcomon árválkodnak.
1. Bibliamáris rácáfoltam magamra, hiszen ez nyilván nem érintetlen mű a számomra, viszont még sosem olvastam végig. Kissé szégyellem is…
2. Görögök összes – legszívesebben egyszerre fogyasztanék el minden Aiszkhüloszt, Szophoklészt, Euripidészt, Arisztophánészt, és a filozófusokat még meg sem említettem.
3. Edda
2. Goethe: Faust
5. Szent Ágoston: Vallomások 

(6. Antoine de Saint-Exupéry: A kis hercegsosem vonzott, sőőőt, kissé idegenkedem is tőle, mégis alapműveltségbeli hiányosságomnak érzem, hogy még nem olvastam.
7-8. Emily Brontë: Üvöltő szelek/Margaret Mitchell: Elfújta a széleszméletlenül régen el szeretném már olvasni őket, mégsem került rá sor soha.)
Leálltam.


6. Kedvenc modern könyved/sorozatod, ami egy klasszikus alapján íródott

Nem tudom, ez mennyire releváns, de A filozófia rövid története Nigel Warburton-től egy valódi gyöngyszem.


7. Kedvenc klasszikus adaptációd

Számomra a Gyűrűk Ura megfilmesítése volt a legnagyobb jó cselekedet eddig a filmipar történelmében. Kitörő lelkesedéssel egyik karácsonyra a trilógiát kértem ajándékba, de az első kötet 100-150. oldala után körülbelül elhajítottam a könyvet, hogy “EZ MI?!” Sosem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám, de borzalmasat csalódtam benne.


8. Legkevésbé kedvelt klasszikus adaptációd

Már nem is tudom a film címét, de láttam sok-sok évvel ezelőtt a tévében egy kritikán aluli Rómeó és Júlia feldolgozást, amiben Leonardo Di’Caprio játszotta Rómeót. Nem tudom, mit érzett a forgatókönyv írója és a rendező, de olyan hulladék adaptációt én még sosem láttam…


9. Kedvenc klasszikus kiadásaid, amit mindenképp meg szeretnél szerezni

Edgar Allan Poe összes műveinek mindhárom kötetére változatlanul fáj a fogam, de eddig sajnos csak az elsőt sikerült beszereznem, annyira nehéz hozzáférni a klasszikus verziókhoz… :/ Az új, hollós-csontos-goth borítójú kiadás számomra végtelenül giccses, és tipikusan azt sugallja, hogy “menő vagyok, vegyél meg!”…

eapp

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


10. Egy kevésbé felkapott klasszikus, amit mindenkinek ajánlanál

Esti Kornél, Esti Kornél, ESTI KORNÉL! (: Köztudottan Kosztolányi-őrült vagyok, ezért ez nem kérdés.

Reklámok

The 30 Days Goth Challenge – 28. nap

28. napHagyományos (régi fajta) gothnak tartod magad? Milyennek képzeled el magad 30-40 évesen?

Hagyományos… Be kell, hogy valljam, számomra nem túl egyértelmű ez a kérdés (és jelen zsibbadtságomban sem kedvem, sem erőm komolyabban belefolyni).

Ha csak tehetem, megpróbálok a szubkultúráról, és a saját személyiségemről is, mint különálló fogalmakról objektív képek alkotni, hogy tisztábban átlássam, mi rejlik a két ösvény mögött – és hogy hol van az a pont, ahol a mezsgyék összefonódnak. El kell ismernem, hogy ez nem könnyű feladat – ennek ellenére az ilyen “ön-felülvizsgálatok” során érdekes dolgokat tudhat meg az ember mind saját magáról, mind a követni próbált irányról. És ezen információk tudatában én mégis tétován állok: milyen egy hagyományos, és milyen egy “új” goth?
Ha csúnya szokás szerint a klasszikus irányzatra rásütjük a ma felkapott “trú” jelzőt, akkor már kicsit könnyebb a helyzetem – ezek tudatában végre rátérhetek a témára.

Visszagondolva az eddigi életemre, még számomra is kicsit furcsa a tény, hogy sosem gondolkoztam el ezen a kérdésen. Mert így első hallomásra mégiscsak elég magától értetődően hangzik… De hiába, számomra nincs akkora jelentősége az egyén “trú” mivoltának, mint talán kellene. Csak éldegélek a magam kis árnyvilágában, horrorfilmek, gyönyörű képek, színvonalas irodalmi alkotások hálójában, sejtelmes helyek után vágyódva – és fel is kutatva azokat -; mélyen megbújva egy fekete máz mögött, ami valószínűleg minden ismerősöm és minden olyan egyén számára, aki csak elhalad mellettem az utcán más és más képet mutat – más arcot, más jellemet – szóval eltérő benyomást.
Konkrétan nem tartom magam sem hagyományosnak, sem egy újabb kategória képviselőjének. De nem is érzem úgy, hogy ennek az egésznek nagy feneket kellene keríteni. Vagyok, aki vagyok – és hagyományos értelemben sokkal inkább a klasszikus sötét irány vonz és terelget, mint a modernizált normák és morális értékrendek (illetve azok hiánya).

Néha úgy érzem, hogy ez az egész csak egy rémálom szikrája, ami belefúródott a szívembe és vérmérgezést idézett elő, vagy egy fiola halálosan mámorító méreg, minek felhajtása közben elmosódott a határ a mennyország csillogó tisztasága és a pokol romlott, sötét gyönyörei között. De az is meglehet, hogy csak idióta vagyok, és megint túl sokat fecsegek. (Az utóbbi elég valószínű.)

Na de ideje rátérni a kérdés második felére.
Sajnos 20-40 év múlva túlságosan is pozitívan képzelem el a jövőt. Ugyanis naiv módon azt remélem, hogy lesz munkám, házam, autóm, és ami a legfontosabb, egy szerető családom. De valljuk be, ez nem kis álom, főleg a mai világban (ahogy nagyanyáink mondanák).
De gondolom a kérdés főként a személyiségemre, a stílusomra irányul. Önmagamat meghazudtolva most inkább vázlatot alkalmazok.
Ami ezer százalék (csak néhány példa, mert regényt írhatnék):
40 évesen sem fogok kihagyni egy jónak ígérkező horrorfilmet.
még 40 évesen sem fogom elhanyagolni a színházlátogatást
ha a családom egyik fiatalabb tagja netalán érdeklődni kezdene a “sötét oldal” iránt, szívesen veszem szárnyaim alá, és állok be mentorának
40 évesen már biztos, hogy nem fogok fűzőt és acélbetétes bakancsokat hordani
akkoriban már valószínűleg a munkám miatt hanyagolnom kellesz a kriptaszökevény imázst (ez érdekesen jött ki :D), így a kellemes borvörös, padlizsán, krém – és hamuszín is be fog férkőzni a gardróbomba
40 évesen szeretnék egy konzervatív, mégis ízléses anyóka lenni (LOL), és nagyon szeretném, ha a személyiségemet még 50-60 évesen is híven tükröznék a ruhadarabjaim
– akkora már szeretnék valamit letenni az asztalra, valami maradandót alkotni, és elérni a most fejemben kattogó célokat
– 40 évesen már vagy halott leszek, vagy anya – ez a két variáció az, ami biztos 🙂