Talpra Magyar!

Üdvözletem.

Így, március 15-e alkalmából terveztem egy hosszas posztot a hazaszeretetről, az összetartozásról, a nemzettudatról, de végül arra jutottam, hogy amit anno a nagyok megírtak, azokat felesleges újra sorokba foglalni, hiszen tökéletesebb képet és útmutatást úgysem volnék képes jelen helyzetben fabrikálni.
Tény, hogy nagy tisztelője vagyok Kölcsey Ferencnek, mondhatni példaképem, ebből kifolyólag az ő soraival szeretném megajándékozni minden kedves Olvasómat ezen nagy ünnep alkalmából. Olvassátok tiszta szívvel!

Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen feltétele. Az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart.

Minden erény önáldozattal jár, feláldozásával pillantatnyi kényünknek, megtagadásával önhasznunknak, s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlölségünk elnémításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent, amit élted folyta alatt arcod izzadásában gyűjtöttél; mindent, amit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házad népét és saját éltedet naponként és pillanatonként érette fel kell szentelned. Mert tudd meg: e szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége.

Törekedjél ismeretekre! De ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdag növésű szálakat hoz mag nélkül. Ítélet által rendbe szedett s keresztülgondolt ismeret ver mély gyökeret, s őriz meg a felűlegességtől; ízlés pedig adja azon kellemetes színt, mi nélkül a tudomány setét és zordon: mint a cellájába zárkózott remetének erkölcse.

Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel. De erre még nem elég azon nyelvismeret, mely dajkánk karjai közt reánk ragadt; s azt hinni, hogy gyermekkori nyelvünkkel az élet és tudomány legmagosb s legtitkosb tárgyait is tisztán s erőben előadhatjuk, nevetséges elbízottság.

Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is!

Fáradj a hazáért s ne tenmagadért; így nem leszen okod panaszkodni. Ki magáért fárad, gyakran csalatkozik; ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei előbb-utóbb sikerrel koronáztatnak meg; s a siker felől az emberiség elismert haladása biztosít.

Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy fő cél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt.

/Szemelvények Kölcsey Ferenc – Parainesis Kölcsey Kálmánhoz c. művéből/

Nyomasztó Kilátások.

Üdvözletem.

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy mi állhat az ingadozó kedélyállapotom hátterében.
Egyre többször lesz rajta úrrá a teljes lelki kimerültség érzése, majd egy pillanat múlva úgy szétárad bennem az energia, hogy majd kicsattanok. Egyik percben csordultig vagyok ihlettel, de az alatt az egy másodperc alatt, amíg megnyitom a Word-öt, el is hagy a múzsa. A másodperc töredéke alatt képes vagyok a mosolygós jó kislány szerepből morcos, depresszív banyává változni.
Furcsa és egyben elkeserítő lelkiállapot ez, hiszen olyan kaliberű dolgok vesztik el tartalmi jelentőségüket, amiken jómagam is meglepődöm. Csak tengek-lengek, és nem találom a helyem a világban. Különös.
Az indokkal természetesen nem vagyok tisztában (miért is lenne is egyszerű a dolog), de mivel a klimax lehetőségét egyelőre felfüggesztettem, más magyarázatnak kell a háttérben állnia. Talán így dolgozom fel a tényt, hogy a nyakamra telepedett az idő, és minden másodperccel közelebb taszigál a kihívásokhoz. Kezdek felnőni.
Ha belegondolok, hogy idén tavasszal elkezdem a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamot, édesen sajgó borzongás lesz rajtam úrrá. Te szent Isten, jogosítvány… Néhány éve olyan elképzelhetetlenül távolinak tűnt életem ezen szakasza, hogy pillanatnyilag szinte lehetetlen feldolgoznom a tényt, hogy mennyire ideje volna komolyan venni a dolgokat, és mennyire bele kellene magam vetni a nagybetűs életre való felkészülésbe. Mindjárt jogsi, aztán nyelvvizsga, érettségi, s ha minden jól megy, utána egyetem. Mostanában sokszor felötlik az a lehetőség, hogy mi van akkor, ha amire oda kerülök, beszüntetik az államilag támogatott bölcsészetet. Mert nagyon afelé kanyarodik az oktatási rendszer. Mi lesz akkor velem? Az embernek tanácsos mindig több lábon állnia, de mi van akkor, ha a magányos gólyaláb, amin így is nehéz egyensúlyoznom kidől alólam? Mert számomra nem létezik B terv. Ilyen szempontból sosem létezett. Kövessem a ma divatos konformista eszméket, és “elégedjek meg” egy főiskolával, esetleg más szakiránnyal? Soha.
Borzalmasan nehéz ez, és mi tagadás, a kormányunk nem törekszik arra, hogy megkönnyítse a feltörő (vagy inkább elnyomott) fiatalság gyarapodását. Végül is remekül megtervezett propaganda ez a részükről, mert lassan a fiatalok maguk is elhiszik, hogy ez így van jól, hogy a sikeres és boldog élethez nem kell ész és küzdelem, s hogy a legjobb üzlet a megalkuvás. Csírájában fojtják el az értelmet, és szépen lassan (vagyis fenéket, már elég szemérmetlen tempóban) amortizálják le az országot, végül pedig nem marad semmi és senki, aki feltámaszthatná a halott eszméket.
Szomorú, hogy országunk választott vezetői (ez a választósdi is nevetséges, hiszen ahogy mondani szokták, két rossz közül nehéz dolog jót választani, de ha még szerencse alapon a kevésbé rosszra is esik a választásunk, ő sem képes sz*rból várat építeni – elnézést az obszcén megjegyzésért –) nem a haladás útját szánják hazánknak, hanem egyre inkább lökdösik a gödör felé kicsinyes, önző céljaiktól vezérelve. Illetve… Meggyőződésen, hogy áll ennek a hátterében más is, de ez már egy másik téma.
És most, hogy így kipolitizáltam magam, vissza is kanyarodhatok az eredeti ösvényre.
A jövő előre láthatólag egyikünk számára sem lesz sétagalopp attól függetlenül, hogy itthon maradunk-e vagy külföldre menekülünk a düledező kártyavár árnyékából. De ameddig nem üti fel újra a fejét a nemzeti összetartozás érzése, addig felesleges is várni a csodát, hiszen az elnyomás min is alapszik? Az elnyomottak gyengeségén. És mi szánalmasan gyengék vagyunk, amit még magunknak sem merünk bevallani.

Tehát az összegzés: fogalmam sincs, mikor vagy mitől lesz végre kicsit üdébb a hangulatom. Rám férne egy kis felfrissülés – talán a tavaszi napsütés, a hűvösen simogató szellő és a kellemes záporok majd feltöltenek egy kicsit. Ki tudja.

Kiejtett kincsek.

Üdvözletem.

Nem tudom, hogy még meddig tervez sanyargatni minket ez az embertelen időjárás, de remélem, hogy nemsokára megunja. Fél nyolc, borús égbolt, és most is 37 fok! Döbbenet. Sajnos a meleg nem tesz jót a fejemnek, ami majd szét robban. Ez bosszantó.
De! Az eget már bíborszín villámok szeldesik, ami jó jel. Remélem, hogy a várva várt vihar végre tombolásra készen áll.

 

A régóta ígérgetett fűzős felsőről még mindig nem készült egy normális kép.
Sebaj. Vigasztalásképpen itt egy illusztráció, élőben is ugyan ilyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egész csinos, bár tényleg nagy rám. De megoldom.

 

Hajnalban olvasgattam egy olasz szöveget, és arra az elkeserítő tényre kellett ráeszmélnem, hogy felejtek! Ezért ma meg is rendeltem egy olasz-magyar magyar-olasz kisszótárt. Mert a netes fordítóra sem lehet mindig számítani…
Szerintem csodaszép nyelv. Egyáltalán nem bánom, hogy anno belefogtam a tanulásba. Ugyan sokat kell még fejlődnöm, de időm az van. A könyv/gép előtt magolásnak egyébként sem vagyok híve, szerintem sokkal célravezetőbb élesben, esetemben Olaszországban szerencsét próbálnom és szednem az igéket. Ha összejön, később ki is megyek dolgozni.
Ha tehetném, világot látnék. (: Már több véleményt hallottam, miszerint az olaszok nagyon barátságosak. Mondjuk olyat is, hogy előszeretettel lopnak a turistáktól… Bizonyára embere válogatja. Ilyen szempontból a mi mélyen tisztelt drága Magyarországunk sem magaslik ki a sorból, hogy szépen fogalmazzak… A legtöbb ember elég apatikus, ha külföldivel hozza össze a sors az utcán. De ez csak személyes vélemény.
Szívesen beszélgetnék egy olasszal, és végre nem angolul. Habár az itáliai népség szörnyen hadar, azért kipróbálnám… Biztos megszokható.
Amikor Erdélyben jártam, teljesen furcsán érintett, hogy még a Mc’Donald-os kiszolgáló sem tudott angolul. Az pedig külön szégyen, hogy székely létére magyarul sem! Amikor három éve Lengyelországban voltam, ott simán társalogtam angolul már a fiatalokkal is, nem volt probléma. A mai világban alap, hogy legalább egyetlen egységes nyelve legyen az embernek. Praktikus.

Nyelv terén is kimondhatatlanul örülök magyar mivoltomnak. (: A világ leggyönyörűbb nyelve (véletlenül sem volt benne elfogultság). Színes, érzelmes, kifejező. És egyedi. Örülök, hogy nem felkapott, hanem a mi ritka értékünk.

De jaj, mennyit szövegeltem már!? Elnézést.