Sikító Visszhang I. – Poe Hagyatéka.

…Körülbelül ilyen érzést kelt bennem minden alkalom, amikor felütöm a képes mappám Abigail Larson nevezetű csücskét.
Persze, persze, hogy nem ismerős a név. Pedig mekkora művésszel állunk szemben! Már nagyon régóta figyelemmel követem a munkásságát, és már sokszor meg is akartam osztani itt, hogy terjedjen az ige, de eddig valahogy nem sikerült sort kerítenem rá.
Szóval Abigail Larson. Aki valódi követőm, az legalább egy munkájába már biztosan belebotlott.

Ligeia_by_MirrorCradle

 

Ismerős, nemde?

Igen, a mélyen tisztelt hölgyemény hátborzongatóan fantáziadús illusztrációi közt rengeteg Poe karakter is szerepel. Többek között ezekből szeretnék számotokra egy kis ízelítőt adni néhány poszton keresztül, hátha ti is kedvet kaptok a szemezgetésre Abigail Deviantart-os oldalán.
Kellemes időtöltést és szemgyönyörködtetést kívánok az első részhez avagy éljen Poe!

Edgar Allan Poe

/Edgar Allan Poe/

Edgar_Allan_Poe_by_MirrorCradle

/Lenore – Lenóra sírjánál/

Lenore

/Lenore – Lenóra/

the_grave_of_lenore_by_mirrorcradle-d346re4

/Lenore – Lenóra sírja/

the_child_of_morella_by_mirrorcradle-d346r5q

/A gyermek Morella/

Morella

/Morella/

The_House_of_Usher_by_MirrorCradle

/Az Usher ház/

Annabel Lee

/Annabel Lee – Lee Annácska/

Madeline Usher

/Madeline Usher/

Roderick Usher

/Roderick Usher/

the_black_cat_by_mirrorcradle-d346rby

/A fekete macska/

The_Masque_of_the_Red_Death_by_MirrorCradle

/A vörös halál álarca/

the_oval_portrait___revisited_by_mirrorcradle-d346r09

/Az ovális portré – egyik személyes kedvencem/

Reklámok

A 30 Napos – 16. nap

Van példaképed? Ha igen, miért ő?

Már korábban is szóba jött a téma, és már akkor is leírtam, hogy összességében nincs olyan személy, akire minden téren pozitív példaként tekinthetnék. De mivel szó sem volt pozitivitásról, így akárkit mondhatnék: minden emberben megbújik a jó és a rossz is, tehát mindenkiben meg lehet találni az értékelhető és figyelmeztető vonásokat.
De azért megpróbálok néhány alakot felsorolni, szemet hunyva az árnyoldalak felett.

Az anyukám (de fura így becézve)…
…mert a kitartása, szorgalma, türelme és szeretete példa lehetne minden ember előtt.
Edgar Allan Poe
…mert az életem fontos részét képzi az irodalom, és az Ő stílusa, kifejezésvilága, valamint az általa produkált és reprodukált témák nagyon közel állnak hozzám, mik az egyik legfontosabb ihlet- és inspirációforrásként szolgálnak az esetemben.
Amy Lynn Lee
…mert számomra a hangja félelmetes, már-már túlvilági gyönyöröket idéz elő.
Két magyartanárom
…mert az egyik még jobban megszerettette velem az irodalmat, és feltárta előttem a magyar nyelv szépségeit, a másik pedig megedzette a lelkemet, hogy az akadályokat minél könnyebben elhárítsam (bár kötve hiszem, hogy tudatosan), és megértette velem, hogy a negatív kritika becses kincs.
És még sokan mások
…mert folyton érnek engem olyan külső hatások – nem ritkán atrocitások is, bár nem sok embernek van gerince a problémáját a szemembe mondani -, amik szüntelenül alakítgatják, formálják a személyiségemet. Én pedig nem tehetek mást, mint megpróbálok tenni azért, hogy ezek a tényezők pozitívan befolyásolják a jellemfejlődésemet.

Pillanatképek.

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.” ♥

Kedves Télapó! – I.

Üdvözletem.

Mostanában egyre inkább elkezdett foglalkoztatni az olvasás és a könyvek világa, így arra jutottam, hogy ideje lenne nekem is egy könyv-kívánságlistát gyártmányoznom.
Szóval reszkess, Télapó. 😀

De mindenekelőtt azt tudni kell rólam, hogy az élet dolgainak 99%-ában rendkívül válogatós vagyok. Ez alól a könyvek sem kivételek – sőt, talán ez az egyik olyan téma, ami a legkényesebben érint.
Ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet.” – szokták mondani. Kellemetlen vagy sem, én könyvválasztásnál mégis hatalmas hangsúlyt fektetek a külsőre is. Például ha egy kötet nem keménykötésű, akkor az esetek 90%-ban sajnos a boltban marad. Nagyon fontos számomra, hogy ne papírborítós legyen egy mű – a könyveim között talán egy, ha akad olyan.
De nem szaporítom a szót, vágjunk bele.

Gyermekkori nagy vágyam, hogy szert tegyek a tel-
jes Vámpírkrónikákra, kiegészítve a Mayfair-boszorkányokkal. Szóval ez már alapból kb. 13 kötet a listán. (Szegény Mikulás…) A gond, hogy egy-két darab még hagyján, de mindet beszereznem kész vagyon volna, ezért egyelőre csak álom marad. De remélem, hogy egyszer megtölthetek egy polcot Anne Rice remekműveivel…
Könyvtári példányt vagy Internetről letöltött verzi-
ót pedig nem vagyok hajlandó elolvasni. *büszke fej*

 

Nyálcsorgatásom következő tárgya ezen
remekmű   és a sorozat harmadik kötete.
Muszáj lesz beszereznem.

 

 

 

 

 

 

 

A Gyűrűk Ura trilógiára is régóta fenem a fogam.
Az ilyen művek, amik filmben is hihetetlen sikert
arattak/aratnak, könyvben általában ezerszer job-
bak, ezért le kellene tesztelnem őket is.

 

 

 

      Nem vagyok Harry Potter fanatikus,
de filmben minden részét láttam, és
bár még így is remekmű a maga ne-
mében, én hatalmasat csalódtam. A
Félvér Herceg az egyedüli kötet, ami
megvan nekem, és igazi öröm volt ol-
vasni, de a filmben elveszett a vará-
zsa, és sok fontos dolog kimaradt. E-
zért szeretném elolvasni a sorozatot.

 

 

Az Üvöltő Szelek című filmből még kölyökként
láttam pár percet, és akkor elhatároztam, hogy
ezt a művet látnom KELL. Ugyan azóta sem néz-
tem meg (hamarosan beiktatom), de emlék-
szem, hogy akkor nagyon megfogott, szóval ez
a mű is egyértelműen listás.

 

 

 

 

Bizony, Emily testvérkéjét sem hagyhatom ki a
sorból. Charlotte Jane Eyre-jét ugyan még csak
filmben láttam, de megfogott, szóval ez nem jö-
ne rosszul egy unalmas, téli éjszakára.

 

 

 

 

Már nagyon régóta fáj a fogam erre a könyvre.
Sok jót hallottam már róla, és felkeltette az ér-
deklődésemet. Valószínűleg rövidesen sort ke-
rítek a beszerzésére.

 

 

 

 

Egyelőre elég ennyi, ez is kisebb vagyonba fog kerülni szegény Télapónak. (: Szóval az újabb műveket, amik esetleg még eszembe jutnak, új bejegyzésbe kerülnek.

The 30 Days Goth Challenge – 12. nap

12. napHonnan inspirálódsz? Ki a példaképed ezen a  téren? (Gyorsan pótlom, mert tegnap este már összeesni sem volt erőm.)

Konkrét példaképként nem igazán tudnék senkit felhozni. Soha senki, egy modell vagy énekesnő öltözködését sem próbáltam lemásolni, de a hajviseletről, sminkekről ugyanezt mondhatom el.
Persze van, akit csodálok, de azt nem a kinézetéért. És – kapaszkodjatok meg – nem is személyiségéért, vagy a goth-ságáért. Elvégre nem ismerem egyiküket sem igazán, szóval nehéz lenne bármilyen jellemvonásukat példaértékűnek titulálni.
Ezzel szemben mégis rengetek ember van, aki megihlet, és akik egy-egy dologért példaként lebegnek a szemem előtt. Hogy konkrétabb legyek:

A babybat-ek, pózerek : rávilágítanak arra, hogy a lényeg nem a külső, és a szemléletmódunk röhejes hirdetésével többek nem, maximum szánalmasabbak leszünk. És azt is jól mintázzák, hogy ha egy hím/nőstény egy ilyen lány/fiú csapdájába esik, azt hiába babonázzák meg a külsőségek és az izgalmasnak tűnő életvitel, hamarosan rá fognak csöppenni, hogy a fekete ruhák mögött nincs semmi.  Szóval Ők jelentik Nekem a negatív, de nagyon tanulságos példát.
Goth énekesek/énekesnők : Ők arra hívnak fel, hogy ha valakinek megadatott a tehetség, akkor az próbálja meg elszántan önmagát és az érzelmeit, gondolatait kifejezésre juttatni.
Goth modellek : a képeiket szívmelengető nézegetni, és némelyik viktoriánus ruhaköltemény láttán sikerül elérniük, hogy csorogjon a nyálam.
Goth írók/költők : Ők azok, akik tényleg megihletnek. A műveik nemcsak egy (számomra) gyönyörű, fantáziadús világot tárnak elénk, hanem stilisztikailag is hatalmas szerepük van egy írni szerető és szándékozó egyén életében. Ők terelgetnek az igazi művészeit ösvényén.
Egyéb goth művészek : csúnya dolog Őket egy kalap alá venni, de üsse kavics. A műveik rendkívül vegyes érzelmekkel gazdagíthatnak, és egyes esetekben felnyithatják a szemünket.
A többi goth személy körülöttem : Én vagyok a legboldogabb, ha egy normális személyre bukkanok a szubkultúrán belül. Olyankor azt érzem, hogy van még remény.

Talán összefogó példaképként itt is Poe-t tudnám megemlíteni.

Nyitott szemmel.

Üdvözletem.

Ez a poszt most kicsit más lesz, mint az eddigiek. Korábban inkább magamról, jellememről, ízlésemről, unalmas pillanataimról írogattam. De nem hiszem, hogy a Nagy Érdeműt ez kellőképpen lekötötte volna (hiszen még magamat sem). Jöjjön hát inkább egy számomra kedvesebb, – néhol ugyan sértőbb, de – mindenképpen érdekesebb témakör. Minden itt leírt dolog 100%-ig saját anyag, vélemény, tapasztalat, és ezt tiszteletben tartva megkérek mindenkit, hogy ne koppintson! Ha alkalmanként más helyről illesztek be infót, abban az esetben mindig fel fogom tüntetni a forrást, esetleg az adott linket – ezzel elismerve mások fáradtságos munkáját és egyéni érvényességét.

…De! 

Most kissé kanyarodjunk el hát a sötét irányba. Vigyázat elég terjedelmes!

A legtöbb ember biztosan találkozott már olyan lánnyal/fiúval, aki kicsit komolyabbnak tűnt a többieknél. Mi több, morbidabbnak. Nem rohangált a korabeliekkel vinnyogva, nem járt diszkóba,  ízlését sem a menő butikok kínálata jellemezte, nem illegette magát a plázában. Sőt, néha kissé magányosnak, elvontnak tűnhetett. Olykor úgy látszott, mintha lelkileg teljesen elszigetelődne a többiektől, máskor mosolyogva jelent meg, de mindig egy furcsa, érthetetlen titokzatosság lengte körül.

És ami kihagyhatatlan: talpig feketébe burkolódzott.

Még egy teljesen kívülálló egyénnek is szöget üthet a fejében a gondolat: na most akkor hogy van ez?
Az emberek egy része csak legyint egyet, és azt gondolja: „Ő tudja, az Ő élete.”

A túlnyomó többség azonban beleesik az emberi gyarlóság egyik keserédes csapdájába, és eluralkodik rajtuk az előítélet. Holott arról fogalmuk sincs, hogy mi fölött bíráskodnak, csupán azért teszik, mert sérti a beszűkült látókörüket, ha valaki kicsit is „más”.

„Te gót vagy?”… „Mióta vagy emós?”… „Miért hallgatsz drogos zenét?”… „Ennyire skinhead lettél?”

Igen, a tipikus primitív kérdések, amiket elszórtan nekem (is) szegeztek/nek a nagyvilágban. Kissé megmosolyogtató, kissé szánalmas, de leginkább elkeserítő.
A rengeteg szárnyra kapó tévhit, a sztereotípiák, skatulyák (a későbbiekben részletezem még őket) esetenként megkeseríthetik az egyén életét – szerencsére nálam (és a többségnél) nem áll fenn ennek a veszélye.

Bizonyára (a mai világban elkerülhetetlen) többen hallották már a „pózer” és „trú” kifejezést. Nekem személy szerint mind a kettőtől borsódzik a hátam. Olyan magyartalan. De ez itt lényegtelen, könnyebb, ha így használom, így talán mindenki megérti…
Nem is kell belefolynunk az előítéletesség világába, a mutogató, ember háta mögött röhögcsélő alakok firtatásába.
A szubkultúrán belül is éppen elég ok akad a kukacoskodásra, minek rejtélyes világát hasznosabbnak látom feltárni.

Huh, akkor belekezdek…

Szóval, mindenféle rosszindulat nélkül (bár szúrós tekintet kíséretében) : a legtöbb „goth” nagyon el van tévedve. A tinik körében felkapott „játsszunk szektásdit, igyunk vért, kérjünk anyutól koporsót karácsonyra” hullám (a közelemben szerencsére már egyre kevésbé tapasztalom, de főleg a Twilight idején hódított) elég rossz színben tüntette fel a gothikus eszmevilágot. A polgárpukkasztó, közönséges és fejmosó média minden olyan témába belekóstol, amit a közönség gyatra igényeinek megfelelően ízlés szerint gyúrhat össze olyan silány masszává, hogy egy értelmes goth-nak a gyomra felfordul. Erre remek például szolgál a Trish által kivesézett magazinos sztori, amit a http://www.shadow-and-light.gportal.hu/gindex.php?pg=34211247 oldalon megtalálhattok. Röhej.

Lessünk bele a divategyéniségek és a „valódi” goth-ok, illetve az átmenet világába.

Pózerek: általában könnyű felismerni őket. Az egyszerű ember nyelvén talán a „feltűnési viszketegség” kifejezéssel definiálhatjuk a legkönnyebben, esetleg a „plázagót” megnevezéssel. Többségük azért köt ki ennél a stílusnál (egyeseknél csak napokig tart), mert „szexinek” vélik az öltözködési és sminkelési módot. Nem elég, hogy büszkék a (ki)nézetükre – ami nem lenne baj, ha a tartalom nem nulla lenne mögötte -, egyenesen hirdetik is azt. A „gót” szót mértékegységként használják, és ha egy személyben, boltban vagy bármiben valami „nem elég gót” nekik, akkor azt felhúzott orral kibeszélik és otthagyják. A hagyományos ideákat semmibe véve – amikhez hozzátartozik ugyebár a divat megtagadása -, sőt meggyalázva azt fő céljuk, hogy gyerekes módon ők legyenek a „leggótabbak”, minél menőbb fűzőben és plázából becserkészett miniszoknyában. Természetesen mindezt a tudtuk nélkül, mert dunsztjuk sincs róla, hogy mi áll a szubkultúra hátterében. Beírják a Gugli képkeresőjébe, hogy „gót”, az kiad egy képet, és kész is az elhatározás – „akkor én holnaptól gót leszek!” Vastag, sötét, nevetséges smink, hófehér alapozó (komolyan, remélem egyszer megadatik nekem, hogy egy ilyen leányzót meglássak zuhogó esőben, elmosott bohócpofával… muhaha.) Persze arról fogalmuk sincs, hogy ki az a Robert Smith, vagy hogy a „Poe” szó milyen betegséget takar. Zenei ízlésüket is általában a lecsúszott populáris rock jellemzi. Meglátnak a Viva tévén egy ködös, esti háttérrel leforgatott klipet, sminkelt, festett hajú hímegyed(ekk)el, és már ki is tör a láz. De áá, nem is folytatom, pedig tudnám holnap estig. Szerencsére az ilyen mértékű elkorcsosodás nem mindenhol jelenik meg, és főleg a 13-16 éves, szárnyukat próbálgató gyerekeket érinti (azért néhányuknak kiosztanék egy-egy pofont).
Ez bizonyára roppant szigorú, elfogult véleménynek tűnik, de sajnos a mindennapokból merítettem. Találkozok nem egy ilyennel. Főleg koncerteken. Fuh, na ott aztán néha végem. Vicces tud lenni két picsogó „gót” lány, amikor egy egyik miniszoknyában bepucsít a másiknak, hogy „ki van a bugyim?” Hmm… Elgondolkodtató.
De vétek lenne kihagyni a temetőben pózolgatást, esetenként szexet (ha egy leszakadt, IQ-hiányos, magát vámpírnak képzelő egyedet meglátnék mondjuk a nagyszüleim sírján „szorgoskodni”, beállnék önjelölt pszicho-gyilkosnak és sírásónak, az tuti… Most komolyan, emberek!?), az említett vámpírmániát (magától értetődően a Twilight-féle, csillogó bőrű verzióban), mindenféle úton-útfélen meglátott és összeszedett, nem rendeltetésszerűen használt szimbólumokat (kis csillogó koponyák, denevérek, pentagramma – divatból stb.). És a vámpírosdi mellett nagyon hódít a boszorkányosdi is, a home-made bájitalok, egyéb csacskaságok (egy igényes wicca sírva fakadna).

Persze minden ember más, akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek meg inge, az sürgősen öltözködjön fel!

Trúk: na ez már nem olyan könnyen feszegethető kategória, mint az előző. Felszínessége, illetve felszínesség-mentessége nem kevés fejtörést okozhat – és okoz is a témába magát beleásó érdeklődőnek. Annyi fajta különböző ágazatot, értékrendet, megjelenési stílust, zenei irányzatot foglal magában, hogy az összeset képtelenség volna külön taglalni. Éppen ezért próbálnak átfedést képezni a kategóriák között, összefoglaló névként pedig a dark/goth elnevezést alkalmazzák. Felénk az egyik legjellemzőbb ág talán a viktoriánus és a cyber goth, de főként fesztiválokon találkozhatunk színes – illetve kevésbé színes – egyéniségekkel.
Kezdjük a külsőségekkel, elvégre az emberek azt pillantják meg először, hacsak nem gondolatolvasók.

Sok „trú” a személyiségét a ruhák, sminkek, frizurák választékos kínálatának kihasználásával és alkalmazásával próbálja felszínre juttatni, olykor a végletekig elmenve. Felnyírt frizura, érdekes színpárhuzamok, jelmezszerű viselet, merész piercing-ek és tetoválások – a látvány adott, ám a szubkultúra ezen extrémebb követőinek az élete nem fenékig tejfel. Sok megvetés, beszólás, ellenségeskedés önkifejezésük ára, mit a legtöbben kiválóan kezelnek ugyan, mégis kellemetlenségeket okozhatnak a mindennapi életben. Legtöbben kénytelenek „kinőni”, mert egy komolyabb munkahelyen a konzervatív megjelenést preferálják.
A másik véglet pedig a „civil gót”. Kinézetre olyanok, mint bárki más. Nem feltétlenül hordanak feketét, vagy csak elvétve; nem kenik magukat, nem hirdetik nézeteiket a külsejükkel. Sokan, akik nem ismerik a szubkultúrát, talán sosem jönnek rá, hogy az illető az volt, ami. A „civilek” nagy része környezetük miatt nem engedheti meg magának a neki tetsző, kicsit sötét öltözködést (pl. vallásos iskola; szülői tiltás; munkahely), de akadnak köztük, akik elvi alapon tagadják meg a külsőségeket, vagy csak szimplán kerülik a skatulyákat.
Az “átlag goth” gardróbja általában fűzőket, fekete, egyszerűbb felsőket és ruhákat, nadrágokat, de inkább szoknyákat (férfiaknál is megesik), bakancsokat, formás kis cipőket, platformokat tartalmaz. A stílus nem a feltűnősködésről szól, ahogy sokan hiszik, inkább a csendes, visszafogott elegancia a mérvadó. Legkedveltebb anyag a csipke, az ízléses kiegészítők között megtalálható a csipkekesztyű, napernyő, hajcsatok-kalapok, egyéb apróságok, mik személyenként változnak.
És a gondolkodásmódról.

Akik azt hiszik, hogy a goth-ok mind ugyan úgy gondolkodnak, és néhány mondattal az összes lelkét feltárhatjuk egy kalap alatt, azt most le fogom lombozni. Nem, nem minden goth egyforma; változó az értékrendjük, a felfogásuk, a korlátaik. Akadnak, akik élnek-halnak a (leginkább maguk fajta) társaságért, szívesen bandáznak, randalíroznak, nem vetik meg az alkoholt, cigarettát, sőt egyesek a drogokat sem. Vannak azonban, akik maguknak valók, amolyan vérbeli meg nem értett művészek, nem ritkán antialkoholisták, és a dohányt is megvetik. A goth-ok tisztelik az életet, így számos közülük elkötelezett természetvédő, mi némelyeknél a vegetáriánusban teljesedik ki. Az élet respektálása mellett tisztában vannak annak természetes mulandóságával, és próbálják meglátni a halál művészi, inspiráló oldalát. Próbálják megragadni a boldog pillanatokat, a lét gyönyöreit, a természetben rejlő szépséget és csodát, az ódon épületek (néha ízléses, antik sírok) nyújtotta régi korokat idéző hangulatot, éppen ezért sokak szenvedélye a fotózás, a költészet, az írás, a festészet/szobrászat. Nem tudom, honnan jött az eszmefuttatás, miszerint a goth-ok tartózkodnak mindennemű véleménynyilvánítástól, politikai nézetek felvállalásától stb., de ez is tévhit – ugyanis erősen személyfüggő a dolog. Míg valaki tartózkodik, más nyíltan érvel.
Zenei téren is a hagyományoknak hódolnak, nem a felkapott „divatrock” hívei, hanem a múlttal rendelkező gothikus rock/metál, szimfonikus metál stb. jellemzi őket. A zenei ágazatokat is órákig lehetne sorolni, hiszen ebben sem egyformák: míg valaki a kelta zenét részesíti előnyben, más a pogány dallamok felé húz, megint más Mozart felé, és így tovább. Kihangsúlyoznám: a „te hallgatsz xy-t is? Úr Isten, hogy te mekkora pózer vagy…” típusú megnyilvánulások az (elnézést) idiótákat jellemzik. Az egyén ízlésvilága sokszínű, attól, hogy valaki goth-nak vallja magát, még nem kell leragadnia a Cure-nál. Persze nem hátrány azért, ha az igényesség határain belül mozog a fantáziánk.
(Róluk is beszélhetnék még órákat. Lehet, hogy később meg is teszem, ha lesz rá igény.)

A köztes állapot: az átmenet általában akkor észrevehető (igazából nem feltétlenül szembetűnő, de remélem, hogy a magát goth-nak nevező személyeknek segítek kicsit ezzel a besorolásban, vagy éppen felismerik egy régebbi korszakukat ezen sorokban, a kezdő fiataloknak pedig támpontot kapnak), ha egy babybat (= szárnypróbálgató egyén, bután fogalmazva „góttanonc”) kezd ráérezni a dolgokra, és lassan felfedezi a saját útját.
Az „elgótulás” folyamata számos alkalommal úgy kezdődik, hogy a fiatal rájön: vonzza a fekete szín (igen, gyakran az elsőre külsőségeket követő emberekből lesznek a vérbeli trúk – még mindig utálom a szót), és tetszik neki a divatmentes, sötét, érzelmes, lelkileg felszabadult világ. A dolgok geneziseként jön a szekrényfeltúrás és új, sötét darabok beszerzése, a fekete smink – eleinte általában túlzásba vitt, olykor béna – próbálgatása, és a beilleszkedés utáni vágy. Titkon, néha még maga elől is titkolva minden rezdülését, megnyilvánulását, ruhadarabját a stílushoz igazítja, és ellenőrzi magát. Olvas, kutat, informálódik, ami nagyon jó jel, mert a pózerek ezt a folyamatot kifelejtik, és beleugranak a (számukra) „legjavába” – a látszatba. Megnézik, hogy milyen zenék számítanak ide illőknek (szerencsére sok-sok embernél a zenével kezdődik minden – mert egy kezdőnek a látszat is fontos, de a zene gyökerestől átformál), átnyálazzák a filmkínálatot, híres (és sötét) írókat, költőket. Miután lassan kezdenek eggyé válni a szubkultúrával, az átmenet megszűnik, és kialakul a valódi (trú -.-“) jellem.
Ez a folyamat évekig eltarthat. Elvégre itt nem kell kapkodni, mindenkinek a saját tempójában kell rálelnie a saját ösvényére, bár mérföldekkel egyszerűbb, ha van, aki segítsen és előtte már kitaposta azt a mezsgyét. Tanulságos lehet elbeszélgetni egy idősebb, valódi goth-tal.

Mert nem, ez nem (mindenkinél) egy múló szenvedély.

Ízelítőnek legyen elég ennyi. Ha valaki valamire kíváncsi, esetleg van olyan téma, amit szívesen látna viszont a blogomban részletesebben, azt írja meg kommentben vagy e-mail-ben. Ilyen témában készen állok a regényekre. (:

A rég szomjazott.

Üdvözletem.

Türelmetlen várakozás, a futár élettörténetének és az elismervényen hagyott aláírásom kuruzsló-módra elhadart elemzésének meghallgatása után végre büszkén bejelenthetem:

Az Edgar Allan Poe Összes Művei I. című kötetet magaménak tudhatom!

Finom, dohos eleganciát sugalló kimunkáltság; szolid, konzervatív színek; ó-hatás… És ez még csak a megannyi kincset elrejtő máz, a megtévesztő látszat! A kemény kötésű fed- és hátlap között csendesen meglapuló évszázados tudáshoz, művészethez és  tömény értelemhez képest mi is a visszafogottan kívánatos külső? Poe olyan szakértelemmel ír bizonyos témákról, hogy a mai világot szemlélve kétség kívül párját ritkítja zsenialitása.
“És mi állunk letűnt értékek romajain…”

…627 oldal feledésbe merült, mégis a világban szerte lappangó múlt.
Fellapoztam, és rögtön magamba szívtam úgy 70 oldalnyi sötét kellemet. Tetszett (milyen sivár szó!) – mérhetetlenül. Hiányzott. A részem volt, és most kiéleződött. Végre éreztem.

Már csak az a következő kérdés: honnan fogom előkeríteni a másik két kötetet? Felettébb ritka példányok. Végül is mindegy, a föld alól is, de megszerzem. Szükségem van rájuk.
Képet ma már nem készítek, de holnap nagy valószínűséggel teszek fel az én büszkeségemről.

Rebbenésnyi fellelkesülésemet a valóság és illúzióim komor kontrasztja zúzta szét. Hogy miért?  Remek kérdés – választ nem ismerek rá. Nem is az indok, a tény a lényeg.
Sajnos a kellemetlenség, amit tegnap a kis Pimasz okozott, mára csak fokozódott. Poe-t olvasva újabb képek jelentek meg, a régiekre épülve – árnyas prózai elemek keringője lírikus érzékiséggel. Áh… Remélem, hogy ezúttal a Drága nem fog délibábként semmivé foszlani, ha utána iramodnék legbelül.

És filmek… Tegnapi választásom (“A kilencedik kapu“) nem bizonyult túl szerencsésnek. Kiváló alakítások, remek felépítés (néhol…), tűrhető effektek – de a vége tönkretett mindent. Már tudom, miért hívják ezt a tevékenységet “filmművészet”-nek. Ilyen elcsépelt és nevetséges zárást tényleg művészet összehozni.

Nos, ma is egy Johnny Depp-féle alkotás került az étlapra, a Félelem és reszketés Las Vegas-ban. Erről már jobb véleményeket hallottam.

Reménykedjünk.

És zárásképp egy kis kultúra:

E. A. Poe – A Holló /részlet/

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
“Bús szív!”, búgtam, “ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!”
S szólt a Holló: “Soha már!”

“Látnok!”, nyögtem, “szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van…van balzsam Gileádban?…mondd meg!…lelkem esdve vár!”
S szólt a Holló: “Soha már!”

Kellemes éjt!