Szünidőbe Csöppenvén.

Üdvözletem.

Biztosan minden látogatóm észrevette, hogy mostanában csak néhány felszínes, “csak hogy mégis legyen frissítés” célzatú posztot tettem közzé – na nem mintha a megosztott képek és zenék nem volnának önmagukban is értékelendőek és csodálandóak -, minek az oka igazából a fojtogató időhiányon kívül leginkább a  keserves ihlethiány, nyűglődés, lustaság. Mivel hétközben még mindig csak telefonról tudok fellépni, amin kész merénylet tisztességes posztot írni, ezért ez a jelenlegi passzív hozzáállás szerintem nem is meglepő a részemről, tehát maradnak a termékeny hétvégék – és az ünnepekre tekintettel a tegnap beköszöntő kellemes szünidő.
Nem hinném, hogy sok jelentősége van ennek a pár sornak, mégis tisztábbnak éreztem megindokolnom elmaradásaimat.

Az elkövetkezendő napokban szabadidőmhöz mérten természetesen tervezek néhány újdonságot (még az is lehet, hogy végre befejezem a 30 Naposomat, hmm…), de a karácsony közeledtével ugyebár jön a sürgés-forgás, takarítás, főzőcskézés, rokonok fogadása, ami sok energiát leszív – de ezt szerintem mindenki átérzi. Remélem, hogy minden Kedves Olvasóm felkészült lelkiekben az ünnepekre, hiszen csodálatos időszak ez, vétek elszalasztani a gyönyörűségeit. (:

És még annyit fűznék hozzá így a végére, hogy sok emberhez hasonlóan én is gyártottam magamnak ask-os fiókot, tehát [ ezen ] az oldalon bátran kérdezhet Tőlem bárki bármit, névtelenül. (:

Szusszanás.

Üdvözletem.

Komolyan, bármennyire kellemetlen is először, minden blogolónak át kellene élnie legalább egyszer azt, hogy elromlik a számítógépe, és ezért mobiltelefonról kényszerül posztot írni. Persze nem azért, mert hű de nagy móka, hiszen a legutóbbi bejegyzés írása közben is két szobatársam zenélt-pletykált felváltva, ráadásul mire bepötyögtem, garantált lett az ínhüvelygyulladás – mégis, most, hogy itthon kis családunk bővült egy új, gyönyörű és okos, FEKETE számítógéppel, túlvilági megváltásnak tűnik a klaviatúrán történő pötyögés a parányi mobilbillentyűzet helyett.

Ennek örömére, és természetesen a betegségemből adódó itthon kuporgás folytán jöhetnek az újabb posztok.

(U.i.: Nem mellékesen, a fűzős felsőm még mindig eladó!)

Jeles Poszt.

Üdvözletem.

Ez a bejegyzés két szempontból is fontos, és részben megmagyarázza az utóbbi napokban elszenvedett inaktivitásomat.

Először is: örömmel jelentem be, hogy ma, a második hónapforduló után két nappal, túl a 2500 látogatón, ezennel elérkeztünk a blog életének 100. bejegyzéséhez! (:
Nagy esemény ez egy ilyen szerény oldal esetében, hiszen két hónappal ezelőtt még abban sem voltam biztos, hogy néhány nap után nem fogom megunni a blogosdit, és nem küldöm kukába az egész művet. De mint látjátok, még mindig itt vagyok, és ezalatt a néhány hét alatt számomra is meglepően sok ember fordult meg az oldalon – annak külön örülök, hogy eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam, hatalmas öröm ez a számomra -, és remélem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi kis blogos csapattá kovácsolódtunk össze (amihez nagyban hozzájárulnak a külön köszönetet érdemlő cseréim, de legfőképpen a Shadow and Light, elvégre a legtöbb ismerőst onnan gyűjtöttem be még az elején, és azóta is folyamatosan).
Hát nem furcsa, hogy ilyen sokan összeverődtünk a hasonló érdeklődési köreinkkel, és ilyen kísérteties módon egymásra találtunk? (:

 

A második hírem inkább magánjellegű, azonban a címhez hűen igazán fontos eseménynek lehettem tanúja (és kicsit részese) a tegnapi napon.
Bátyám végre megkérte a barátnője kezét. (:
Olyan édesek voltak… Mivel tegnap volt sógornőm 20. születésnapja, így a nagy eseményt szerettük volna egybekötni ezzel a még nagyobbal.
Igen, ez az egész egy előre megtervezett összeesküvés volt, miszerint az egész családunk elment a lányos házhoz (hivatalosak voltunk a szülinapi sütögetős kerti partira), ahová a többi vendég még nem érkezett meg akkor, és a leánykérést tesóm szűk családi körben tervezte lebonyolítani. Mivel nem az a csöpögős egyén, így megpróbálta a lehető legdiszkrétebben intézni a dolgokat, és mert szerinte ez az egész csak Rá és a lányra tartozik (mondjuk jogos), így kettesben szerette volna a nagy kérdést feltenni. Előtte átadta az apukának az ajándékba hozott pálinkát, és illedelmesen “megkérte Tőle a lány kezét”, majd a tudtunk nélkül besunnyogott a szobába sógornőmmel, és nekiállt a dolognak.
Csak egy volt a bökkenő: még előtte én lettem kinevezve fotósnak, hogy az este folyamán örökítsem meg a fontosabb pillanatokat, azt pedig tudni kell rólam, hogy a legfejlettebb paparazzo is elbújhat mögöttem, ha helyzetet szimatolok. Pont a megfelelő pillanatban nyitottam be anyámmal a szobába, és lefotóztam, ahogy bátyám a lány előtt térdel, és húzza fel az ujjára  a gyűrűt. (: Nagyon megható volt.
Az este többi része is nagyszerűre sikeredett, volt beszéd a lány anyja-apja részéről (és persze nagy meghatódás-könnyezés), a szomszéd nénik még egy szép dallal is készültek neki(k), én pedig szorgalmasan fotóztam, majd pincérkedtem. (A fiatalok persze istenesen berúgtak. 😀)
Emlékezetes alkalom volt, az biztos. (: Örülök, hogy sokat fényképeztem, és lettek csoportképek is (összesen egy fotón vagyok rajta, de azt is ki fogom törölni, amint a kezem közé kerül a gép).

És majd elfelejtettem: régebben kikértem a véleményeteket a sógornőmnek vett fülbevalóról. Nos, nagyon tetszett Neki. (: