Ízelítő a Tumblr-öm világából.

1 2 3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képek a Tumblr-ömről kerültek ide, ott pedig fellelhetők a pontosabb források. ]

The 30 Days Goth Challenge – 25. nap

25. napGondolkoztál már azon, hogy elhagyd a szubkultúrát? Ha igen, mi vitt rá erre?

Vészesen közeledvén a kihívás végéhez elérkeztünk egy nagyon fontos kérdéshez.

Biztos minden ember érezte már úgy, hogy na akkor itt és most elege van mindenből, és legszívesebben kiszaladna a világból a bőrét, mint a múltja minden rejtett titkának képviselőjét letépve magáról – elfordulva mindentől, ami addig kedves volt a számára.
Sajnos kijelenthetjük, hogy az élet nehéz, és a sors nem mindig rózsaszín (esetünkben fekete) fellegekkel kecsegtet. Nem. Az élet tele van bonyodalmakkal, akadályokkal, miket nem könnyű áthidalni, sőt olykor túlélni sem. Bárki elérhet egy olyan mélypontra, ahol már semmi sem számít, és minden értelmét veszti – na ez az a pont, amikor csak a saját jellemünk, saját lelkünk erőssége és őszintesége határozza meg, hogy túllépünk-e az addigi önmagunkon, vagy szilárd karmokkal megragadjuk régi énünk azon darabját, amit elkeseredettségünkben talán egy időre a pokolba kívántunk, de ami nélkül jobban belegondolva senkik vagyunk.

Bizony. Én is elgondolkoztam már a “mi lenne, ha…” fennálláson, amit nagy álmodozó és megrögzött filozófus voltomnak tudhatok be. De számomra ez a pont nem a külső hatások miatt köszönt be, mi több egyes intézményekhez és/vagy emberekhez sem voltam/vagyok köteles alkalmazkodni olyannyira, hogy be kelljen áldoznom a személyiségemet a célért.
Viszont ezzel el is érkeztünk az elmélkedésem gyökeréhez. Talán képmutatóságnak fog hangzani, de nem is várok megértést, sem egyetértést:
Igenis van, legalábbis lesz olyan alkalom vagy tényező, amiért cserébe képes lennék beáldozni lényem 90%-át. Ebbe beleértve a “sötét oldalamat”.

Azonban milyen remek kis teremtmény is a szív és a lélek – hiszen abból kiszakítani emberek számára lehetetlen azt, ami ott mélyen meglapul. Éppen ezért, bár a fekete ruháktól képes lennék megválni, sőt talán írás nélkül is kihúznám egy darabig, de teljesen soha nem lennék képes kiszakítani magamból az ott rejlő eszméket, képeket, ideákat, szépséget. És valószínűleg negyven éves (ha Isten megsegít) családanyaként már mellőzni fogom a fűzőket, sőt acélbetétest sem fogok hordani, odabent viszont ugyan az az álmodozó, (talán hiába) reménykedő, fantáziadús ember fogok maradni, aki mindig is voltam – valószínűleg egy kicsit meggyötörtebb, de sokkal tapasztaltabb és érettebb verzióban.

Összefoglalva: maga a “kilépés” gondolata már természetesen megfordult a fejemben, de hogy éljek is a lehetőséggel, az kizárt – külsőségekben pedig még nem kényszerültem rá, szerencsére.

The 30 Days Goth Challenge – 10. nap

10. nap:   Mi az amit szeretsz, és amit nem a szubkultúrában?

Hmm… Hogy mi az, amit szeretek? Szerencsére erre a kérdésre nem nehéz válaszolnom. Becsülöm mindazon értékeket, mik a felszín alatt lapulnak meg, és amik egy goth-ot kiemelnek a műveletlenek, a ítélkezők, a felszínesek, egyszóval a ma fiatalabb generációja közül. (Nem szeretek általánosítani, így leszögezem: természetesen e téren is akadnak kivételek.)
S hogy mik ezek az értékek? Gondolok itt a kultúrára, a misztikumra, a múlt és a mulandóság tiszteletére, az irodalmi, művészeti kincsekre, a szépérzékre, a harmóniára, a toleranciára, az élet (főleg lelki eredetű) gyönyöreinek keresésére, és megannyi apróságra, amik összességében egy nagyszerű jellemet képesek kirajzolni.
De kár lenne tagadnom, hogy a külsőségek terén is sok dolog megfog ebben a szubkultúrában. Maga a fekete, mint szín is rengetek különféle érzelmet, gondolatot képes kifejezésre hozni, és önmagában is nagyon vonz Engem. De ott van még a csipke, a mélyvörös, az arany, és sok kisebb külső jegy, melyek könnyedén levesznek a lábamról. A halvány bőr… Hosszú, gyönyörű haj… Titokzatos, különös kisugárzás… Rémisztő, léleksajdító tekintet… Nyami.
Szeretem még a goth beállítottságú zenéket, filmeket, verseket, prózákat, képeket, sőt, a morbid vicceket sem vetem meg. Noha keresztény vagyok, nagyon közel állnak hozzám a pogány dallamok, el sem tudom képzelni a mindennapjaimat boszorkányos kántálások nélkül. Számomra üdítőek, de ki hogyan viszonyul hozzájuk. Vonzanak a misztikus dolgok, a szellemek, de a vallásom keretein belül mozogva természetesen. Nem vagyok babonás, szóval ha elszalad előttem egy fekete macska, akkor nem bepánikolok, hanem utána rohanok, és megsimogatom. Sőt, akár még az esküvőmet is el tudom képzelni egy péntek 13-ai napon.
A stílus képviselői terén pedig azt szeretem, ha valaki az ízlésesség határain belül válogatja meg a ruhakölteményeit, és a sminkjét is az elegancia jegyében próbálja kreálni. Nem mellékesen pedig, ha higiénikusak, igényesek. És a legfontosabb: az olyan goth-okat preferálom még, akik szemléletmódjukat nem csak a nagy szájukkal, hanem a tetteikkel is igazolják, és ha elfogadják a többi embert; nem gubóznak be a saját kis sötét világukba.
És körülbelül holnap estig sorolhatnám, hogy miket szeretek még. Szerencsére akad bőven értékelni való.

És most jöjjenek a negatívumok. Húha. Ugyan nem a szubkultúra, mint fogalom körébe tartoznak, mégis muszáj megemlítenem a pózereket. Na, Őket határozottan “nem szeretem”. Ahogy a hétvégi goth-okat sem (nem csak a ruházatra értem). De amit talán legjobban gyűlölök, az az, hogy ha van egy goth, aki ugyan tényleg “tisztességes képviselője” a szubkultúrának, de mégis bunkó, barátságtalan, és magára erőlteti a jégkirálynő imázst. Na, az ilyenektől hánynom kell. Megérthetnék, hogy egy mosolytól még nem dől össze a világ.
Hú, elkanyarodtam. Mivel magára a gothikára vonatkozik a kérdés, így most maradok a tárgynál. Amit nem nagyon szeretek, azok a platformok. Tudom, furcsa. A bakancsszerű, telitalpú darabok főleg lelomboznak, a tűsarkú változat még elfogadhatóbb (bár inkább egy hálószobán belül ejtett fétis-tánc kellékeként tudnám elképzelni, mintsem utcára).
És sok goth hord pentagrammát a nyakában mindenféle vallási töltet nélkül. Na, ezeket sem bírom túlzottan.
Amit pedig még nem szeretek, azok a nevetséges, bohócszerű sminkek. Lányok, nem lesztek semmivel sem goth-abbak, sőt szebbek sem, ha egy kiló fehér púdert kentek az arcotokra, sőt egyéb helyekre is, és képzeljétek, a vörös rúzs nem mindenkinek áll jól!
Fiúk, Nektek pedig üzenném: a hosszú haj gyönyörű tud lenni, de időnként (heti kétszer-háromszor) azért nem árt megmosni! A zsíros lobonc kiábrándító.
Na jó, befejeztem, nem szemétkedek tovább. (:

Áruló szövevény.

Üdvözletem.

Átesve a hosszú órákig tartó semmittevésen, majd a  lelkiismeret furdaláson, hogy vajon miért nem csinálok valami hasznosat (győzött a lustaság, muhaha); Internetes információgyűjtésen (te jó ég, mégis csináltam valami értelmeset?); egy üdítő temetőlátogatáson; valamint egy kellemetlen írói válságon végre eljutottam odáig, hogy megnyissak egy új ablakot a böngészőben és valamit ide is firkantsak. Fene.

Reggel szembesülnöm kellett azzal a rettenetes hírrel, hogy az új Poe-könyvemet csak holnap kapom kézhez. Nem repestem a dologért – de azért túlélem.
Hatalmas logikámnak köszönhetően a múlt héten beiktatott könyvesbolt-látogatásom során Böszörményi Rémálom-trilógiájának az utolsó részét vettem meg először, hogy véletlenül se olvassak bele, amíg a többi, jelenleg “fontosabb” könyvön át nem rágom magam. Ördögi zsenialitás. Legközelebb a 6…5…4…-et fogom beszerezni, s csak a legvégén a 9…8…7…-et.
Ha pedig már vásárlásra adtam a fejem, boldogítottam magam egy új, 50 faktoros naptejjel is. Fontosnak láttam beszerezni, mert még el sem kezdődött a nyár, de már kokszos vagyok. Utálom a rakoncátlan pigmentjeimet, a Napról nem is beszélve. Igaz, kicsit aggódom, hogy hogyan fog szuperálni a “Sun Dance”, mert elég ismeretlen márka, de bevallom, nem volt szívem egy Garnier-kencéért 4000Ft-ot kiadni. Ez a 2000-valamennyis éppen megteszi.

Ezek lennének a szerzemények:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Írói válság… Miközben tegnap egy remek verses regényt olvasgattam, az én Drágaságom szinte fejbe csapott. Személyek, helyszínek, mozzanatok, hangulat, szófordulatok… Mind-mind egy másodpercnyi, összetett folyamaton keresztül belibbentek a fejembe, és szinte könyörögtek, hogy ragadjak tollat. Nos, szerencsétlenségemre nem hallgattam rájuk és tovább olvastam. Mire odáig jutottam, hogy megcsípjem az elmémben gúnyosan táncikáló szövevényt, a kis makacs elbújt. Méghozzá remek helyre, mert azóta sem találom. Valószínűleg a napokban valami jó kis zenével megpróbálom előcsalogatni (jelenleg a Theatre of Tragedy-től a Siren-re gondolok), akkor talán újra felfedi magát, és én megörökíthetem.
Ha mégsem jön elő, azt árulásnak veszem. És az árulás vért kíván.

S hogy mi ez a könyvmánia? Á, korántsem rajongok a könyvekért. Sőt kimondhatom – nem szeretek olvasni. Vannak alkotások azonban, miket kár kihagynia az embernek, ugyanis csak javára válhat, ha ismeri a művészet ezen formájának nagyjait. Ilyen kuriózumnak tartom én Poe-t. Eddig minden műve lenyűgözött, és olyan büszke voltam magamra, hogy sikerült lecsapnom az Edgar Allan Poe Összes Művei I.-re! Nagy ritkaság már, összesen egy boltban láttam eddig, onnan is én rendeltem meg az utolsót. Gyűjteményem éke lesz, ha megkapom.

Lassan éjfél. Így estére remek programnak ígérkezik a filmezés. A kilencedik kapu lesz a szerencsés, aki ma kicsit megmocorogtathatja a fantáziámat. Reménykedem benne, hogy nem lesz csalódás, mert már negatív véleményeket is hallottam a műről.
Na majd meglátjuk.