Ha Már Nincs Menedék.

Bizonyára sok ember – szubkultúrától, nemtől, kortól, bőrszíntől, nemi identitástól és vallástól függetlenül – tapasztalta már saját bőrén, hogy a világból felénk áramló hatások olykor mennyire ellenségesek és bántóak tudnak lenni, és milyen érzés is az, ha kívülálló emberek jogtalanul nemcsak hogy elbírálják, hanem egyenesen kifigurázzák, sőt ellehetetlenítik az önkifejezés mindenki számára szabadon megadatott lehetőségét, azt is figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel mekkora károkat okozhatnak – úgy mentálisan, mint fizikailag.

Valószínűleg sokan találkoztatok már a megszokott sztorival, hiszen szomorúan látom, hogy lépten-nyomon belebotlani hasonló történetekbe. Adott egy személy, aki az akár munkahelyi, iskolai vagy családi közegből rázúduló atrocitácok következtében menekülésre (“szerencsés” esetben csak önnön személyisége/stílusa elől, de van, hogy akár másik városba vagy külföldre) kényszerül, vagy végső esetben az illető tragikus sorsa viszontagságai miatt akár saját életének kioltása mellett is dönthet.
Ugyan én nem célzottan az öngyilkosság megrendítő témája felől szándékozom megközelíteni a kérdést, mégis kötelességemnek érzem megemlíteni egyfajta kegyeletleróvásként a szerencsétlen áldozatok iránt, akik csak önmaguk szerettek volna lenni, és legyűrni a boldogtalanságot és a magányt – sajnos sikertelenül…

Mondandóm azonban egy másik, égető problémára irányul.
Sajnálatos módon a legtöbb goth élete során legalább egyszer belehuppan abba a gödörbe, amiből oly nehéz kievickélni – ki csak pillanatnyi filozofálás erejéig, ki huzamosabb időre. A kilátástalanság, reménytelenség, elkeseredettség és düh időszaka ez, mikor felmerülnek az alábbi kérdések: “Van ennek az egésznek így valami értelme?“, “Mit várnak tőlem, és én mit várhatok el, ha már az is baj, hogy önmagam szeretnék lenni?“, “Miért zavar másokat a stílusom? Hiszen nem ártok vele senkinek.“, “Miért vesznek egy kalap alá más idiótákkal?“.
Mondhatnám, hogy a képlet egyszerű, de sajnos koránt sincs így. Éppen ezért megpróbálom kérdésenként – problémánként – vizsgálni a témát.

“Van ennek az egésznek így valami értelme?”
…Kérdem én: van értelme annak, hogy ha az egyik barátod megbánt, utána megbocsátasz neki? Vagy ha megkarmol egy kiscica, egy pillanat múlva nem szeretgeted tovább ugyanúgy? És ha fogyókúrázol is, attól nem rajongsz-e ugyanúgy a csokiért? Na látod: ha valami fontos nekünk, ahhoz visszahúz a szívünk. Ilyen ez a megannyi szépséggel teli szubkultúra is; vagyis nem, több ennél: míg a sértések és támadások, mikkel súlyt minket a külvilág csak szilánkok életünk tükrében, addig a gothika a gondosan megmunkált, arisztokratikus kovácsoltvas keret, ami összefogja, megkoronázza és uralja az összképet. Az életet.

“Mit várnak tőlem, és én mit várhatok el, ha már az is baj, hogy önmagam szeretnék lenni?”
…Nagyszerű kérdés. Az emberekben van egy eredendő rosszindulat és ellenérzet mindenféle (számukra) új iránt, így a legjobb nemes egyszerűséggel a mércét egészen a padlóra lehelyezni, és nem várni túl sokat senkitől. Ez lehangolóan hangozhat, de legalább nem csalódik az ember. És hogy ők mit várnak el tőlünk? Talán behódolást, csordaszellemet? A legkevésbé sem. Ugyanis mindenkit csak addig érdekel a másik “különlegessége”, amíg kell valaki, akin kitöltheti a társadalom iránti dühét. És a legfontosabb: amíg az ember mást piszkál, addig megfeledkezik a saját tökéletlenségéről. Tehát amit várnak, az az élő céltábla-szerep, amit mindenki szabadon visszautasíthat egy egyszerű mosollyal, ami azt üzeni: “Francokat!

“Miért zavar másokat a stílusom? Hiszen nem ártok vele senkinek.”
…Amit az előző kérdésnél leírtam, az ide is érvényes. Bár van, hogy az emberek csak egyszerűen túl konzervatívak, primitívek, vagy csak szimplán unatkoznak. A legjobb, ha egyszerűen mosollyal felelünk a rosszalló pillantásokra.

“Miért vesznek egy kalap alá más idiótákkal?”
…Na ez az a probléma, ami ellen maximum úgy küzdhetünk (kevés sikerrel), hogy viselkedésünkkel kitűnünk a divategyének, főtéren borozgató/füvező “hűdedárkvagyok” emberek, és kirívó, bénáskodó babybat-ek közül. De sajnos aki előítéletes, az úgyis minden feketében flangáló személyt egyforma kriptaszökevényként fog számon tartani. (:

De az örök érvényű igazság itt is érvényesül: aki egyszer igazi goth-tá válik (és nem, az hatalmas butaság, hogy valaki goth-nak születik, hiszen ez egy tudatosan választott életforma, ami személyiségünk fejlődésével alakulhat ki bennünk), az mindig az is marad, még ha nem is burkolja testét nyakig csipkébe.

537434_586876611326287_421363224_n

The 30 Days Goth Challenge – 4. nap

4. napNevezz meg egy klisét vagy sztereotípiát, ami kapcsolatba hozható veled.

Hogy őszinte legyek, több sztereotípia is kisebb-nagyobb részben illik Rám. Felesleges lenne tagadni, hiszen a rengeteg besorolás közepette szinte lehetetlen kivédenünk, hogy egyetlenbe se ütközzünk bele. És értelmetlen is volna.
Mert melyikünk ne szeretné a feketét? Vagy ki ne lelné örömét egy gyertyafényes, esti beszélgetésben? Esetleg ki utasítana vissza egy csendes, éjszakai sétát? És lányok, ki ne akarna közülünk hófehér bőrt?
Na ugye.
Éppen ezért nincs sok értelme boncolgatni a sokakra jellemző kliséket, amiket teljesen máshogy él meg az illetékes, mint ahogy azt a kívülállók látják.

A Szóbeszéd Hatalma.

Üdvözletem.

Először is. Szeretném megköszönni minden olvasóm bizalmát! Hihetetlen öröm látni, ahogy napról napra egyre többen tévedtek ide, és van szerencsém tapasztalni, hogy állandó vendégekre is szert tettem.
Még csak 18 napja indult a blog, és máris több mint 300-an látogattátok meg.
Szóval köszönök minden klikket! Ahogy tegnap is említettem, akinek van valamilyen témaötlete, esetleg kíváncsi, és szeretne valamilyen „sötét” kérdésről többet megtudni, az jelezze bátran. Megteszem, amit tudok.

Úgy döntöttem, hogy ma a sztereotípiáké lesz a főszerep. Mindenképpen megér egy bejegyzést a dolog, hiszen a közfelfogásban terjengő hiedelmek eléggé rombolják a szubkultúra színvonalát.

Vágjunk bele.

 

 „A goth-ok sátánisták.”Ugyan a kettő nem zárja ki egymást, a szubkultúra mégsem erőltet rá senkire semmilyen hitet. Ahogy korábban is vázoltam, a goth egy szabad szellemiségű irányzat, és ez a szabadelvűség a vallásra is kiterjed. Lehetsz keresztény, zsidó, sátánista, muszlim – semmi sem ezen múlik.

„A goth-ok nem lehetnek szőkék.”Az egyik legabszurdabb állítás. Mivel ez nem egy szimpla öltözködési stílus, így nem (csak) a külsőségekre épül – ez egyből kizárja ezt a röhejes tévhitet. Sőt, egy természetes szőke, ízléses leányzó sokkal szebb tud lenni egy agyonkent, festett hajú társánál.

„A goth-ok szektások, vért isznak, állatokat áldoznak stb.” – Talán említenem sem kell, mekkora marhaság. Ismét egy újabb uszító jelegű általánosítás.

„A goth stílussal együtt jár a depresszió.” – De még mennyire, hogy nem! A legutóbbi bejegyzésemben kicsit betekintést engedtem az eszmevilágba, és ott is szépen leírtam, hogy egy goth keresi a szépet, a jót, csak az átlagember számára kicsit bizarrabb formában. A depresszió betegség, amit bárki „elkaphat” – de nem ennek a művészi életszemléletnek a kötelező velejárója. Erre a következtetésre sokan a sötét ruhák, az esetleges zárkózottság miatt jutnak. Nincs sehol megírva, hogy egy goth nem lehet depressziós (elvégre emberek vagyunk), az ilyeneket sajnálom is, remélem, kigyógyulnak belőle – de ez a betegség nem egy „besorolási alapfeltétel”.

„A goth-ok állandóan otthon ülnek. Ha ki is mozdulnak, az útjuk csak a temetőre visz.” – Nem tudom, hogy ezt melyik agyas találta ki, de csak gratulálni tudok. Abszurdum. Talán a megfigyelt illető minden lépését követte, hogy erre a álláspontra jutott? Ha van is ilyen otthonülős személy, akkor sem kell elítélni, de ez semmiképpen sem jellemző az összes képviselőre.

„A goth-ok nagyon unalmasak, nem szólnak az emberhez, folyton hallgatnak.” – Lehetséges, hogy azért nem szólnak egyesekhez, mert egyáltalán nincs közös témájuk, de ez is csak általánosítás. Ismerek én nagyon pörgős goth csajszit, viszont olyan változatot is, aki számára még egy „szia” is megerőltető. Mindenesetre unalmas goth-tal még nem hozott össze a sors. Persze egy szolitöltelék plázamacska mit is vár egy „kriptaszökevénytől”? (:
A megfelelő társaságban tud mindenki kibontakozni.

„Minden goth vastag, fekete vakolatréteget és hófehér púdert ken magára.” – Erre a tévhitre tökéletes ellenpélda az előző bejegyzésben fellelhető „civil goth” rész.

„Minden goth keresi a halált, imádja a vért.” – Megközelítés kérdése. Míg az „én vagyok a Jani, és mivel most a tvájlájt a menő, ezért vámpírnak képzelem magam” kaliberű emberek csak nagyzolásból hirdetik a halált, addig a goth-ok egy titokzatos, misztikus új lehetőséget látnak benne, amit mindannyian fel fogunk fedezni, ha eljön az ideje. Nem előbb. És az imént említett „a Janigyerek mától szereti a vért, mert attól mekkora raj lesz” típussal ellentétben a vérben is egy egészen más eszközt – az élet eszközét látják. A vér érték, hisz az hajt minket előre és tart életben, ezért az élet tiszteletéből kifolyólag a vérre is különleges jelentőséggel bíró tárgyként tekintenek.

„A goth-ok utálják a gyerekeket.” – Ez sem igaz. Az ilyesfajta beállítottság csupán egyéniség kérdése, egy pl. diszkózenét preferáló hölgyemény is éppen úgy szeretheti vagy utálhatja a kicsiket, mint bármelyik goth. De nincs semmiféle elvi elítélés a gyerekekkel szemben.

„A goth-ok ki sem mennek a Napra, beteges fehérségre törekszenek.” – Ez egyes esetekben igaz lehet. Például én sem szeretek kint járkálni meleg, napos időben, és szeretem is a fakó bőrt. De egy jó kis kirándulástól szerintem egyik elvtársat sem tántorítaná el az a csúnya égitest. (:

/Bővítés alatt./