Új Kezdet.

Üdvözletem.

Egy kissé huzamosabb szünet után újra visszatértem, hogy folytassam blogos pályafutásomat. No nem mintha akkora veszteséget jelentene bárki számára, ha végleg abbahagynám a pötyögést, de meglepő módon már hiányzott nekem az itt időről időre megosztott betűrengeteg, és persze legfőképpen a Tisztelt Olvasó Közönség.

Az elmúlt néhány hét alatt rengeteg különös, vérpezsdítő, furcsa, olykor lelombozó, máskor az én elhanyagolhatatlan utópiámból pofonként felrázó, esetleg szíven ütő dolog történt velem. Régi-új közeg, elfeledett értékrendek, sóvárgó szabadságvágy, és persze mindezek eredménye, a tökéletes káosz kísérte mindennapjaimat, sőt előfordult olyan is, hogy a megingathatatlan boldogság és a földi kárhozat mezsgyéje szinte összeolvadni látszott. Sokszor majdnem elvesztem, és főnixként éledtem újjá porhüvelyeimből.
De most, hogy visszaolvastam a szeptember nyolcadikai posztomat, kicsit elöntötte szívemet a melegség. Elvégre ősz van, a pokolba is! Kell ennél több most nekem? Szükségem lehet-e többre az őszi, ropogós, bézs faleveleknél, a lélekrengető viharoknál, a hűvös szellőnél az arcomon, vagy a denevérek táncától élettel teli temetői sétáktól?
A választ szerintem mindenki tudja.
És ez… Ha más nem is, de ez biztosan kárpótol mindenért. Mert ki más lenne olyan elmebeteg, hogy az éjszaka koromszín palástjába burkolózva, a megtorpanás és az őrület keserédes peremén egyensúlyozva a helyi ravatalozó árnyékában fekvő, fenyőből faragott padot íróasztalként használva végeláthatatlannak tűnő történeteket szőjön, miközben a két csintalan denevér, a ravatal tetejének tősgyökeres lakosai a feje fölött köröznek – hogy rosszallóan vagy támogatóan, nem tudhatom -, s a hideg beton szinte megfagyasztja lábait? De egyáltalán melyik normális embert ne riasztaná vissza a temető éjszakai látogatása?
Na igen, ilyen tekintetben sosem voltam normális. És már nem is leszek. Ha valaki dübörgő diszkózenét kezd el nekem játszani, arra nem fogok táncba kezdeni, viszont ha a Switchblade Symphony mézédesen morbid dallamára lesz fülem figyelmes, szinte megerőltető a lábaimat a földhöz szegezni, és nem rögtön talpra ugrani, sokak szemében talán “túl boszorkányos” táncot lejtve. És igen, inkább színház, mint mozi. És inkább koncert, mint diszkó.
És inkább önmagam, mint bárki más.

Azonban a sok hányattatás és csalódás után legbelül valahogy mégis  érzem, hogy a vékonyka fénysugarak kitörni készülnek. És ennek, valamint a régebben megígért pótlásomnak fényében valószínűleg kissé pozitívabb posztok is terítékre kerülnek majd a hétvége folyamán.
Az iménti nyavalygásért pedig mindenki töredelmes elnézését kérem.

Reklámok

A múlt titkai.

Üdvözletem.

Mostanság eléggé ráhangolódtam a 30 napos goth kihívásra, így az egyéb “sötét” bejegyzések kicsit mellőzötté váltak. De semmi pánik, a fejem tele ötlettel, és több témának is neki fogok esni a közeljövőben.
Most azonban egy kicsit összekötöm a kellemeset a hasznossal, és a mindennapjaim egy részét kicsípve talán egy olyan témával szolgálhatok ezúttal, ami sokaknak tetszeni fog.

Sok embert – függetlenül attól, hogy milyen stílust képvisel az illető – érdekelnek témák, amik a múlt felidézéséről, esetleg felderítéséről szólnak.
Nos, Én sem bizonyulok kivételnek.
Már évek óta foglalkoztat a családtörténet-kutatás, de eddig sem szabadidőm, sem segítségem, de legfőképpen pénzem nem volt, hogy komolyabban belefogjak az ügybe. Azonban a minap utána olvastam ismét, és egyre több kedvet kaptam, hogy belefogjak.
Ha rajtam kívül még valaki hajlandóságot érez a családfája felkutatására, akkor az mindenképpen olvasson tovább!

Több módszer is létezik a kutatói célra, attól függően, hogy mennyire komolyan gondoljuk a mi kis “küldetésünket”, és hogy mennyi időt, fáradtságot, netalántán pénzt vagyunk hajlandóak ezen nemes célra áldozni. Én sajnos elég erősen korlátozva vagyok valamennyi szempontból, így maradnak a visszafogottabb, ósdibb, nem is túl célravezető, mégis “jobb a semminél” megoldások.

 

Szóval következik Nobilis Fapados Családfa-Kutató Project-je!

 

A könnyű része.

 

1. A keresgélést mindenképpen Interneten érdemes elkezdeni, hátha minimális befektetett munkával is kincsekre találunk. Sosem lehet tudni.
Mindenkinek ajánlanám ezt az oldalt, a felső sávban a nevek/helyek stb. alapján hasznos információkat gyűjthetünk be.

2. A következő ajánlatos és magától értetődő állomás a családunk legidősebb tagjainak meginterjúvolása. Ha az évszámokra pontosan nem is, de a nevekre valószínűleg legalább az ükszülőkig emlékezni fognak. A begyűjtött adatokat mindenképpen le kell jegyzetelni egy papírra!

3. Igazán sok dolgot felfedhetünk egy temetőlátogatás alkalmával is. A sírfeliratokról a nevek és évszámok is lemásolhatók, így néhány temetőt bejárva több ősünk adataira is szert tehetünk, miket sorrendbe rakva egy remek kis családfát hozhatunk össze.

 

A meredekebb része.

 

1. Ha tényleg komolyan gondoljuk a kutatómunkánkat, akkor feltétlenül érdemes felkeresni a szóban forgó megye levéltárát. Beiratkozni elvileg ingyenes, de a további kutatások valószínűleg pénzbe kerülnek. Mivel ezt a pontot Én egyelőre kihagyom az életemből, így nem sok információval szolgálhatok róla, de azt előre közlöm, hogy valóban sok-sok munka és idő, de az anyagiakat nézve is elég necces megoldás. Aki azonban belefog, és tényleg végig is csinálja, annak a munkája meg fogja hozni a gyümölcsét, ez bizonyos.

2. Amennyiben a felmenők vallásosak voltak, az egyik legkézenfekvőbb megoldás az adott plébániára ellátogatni, s a keresztleveleket és egyéb iratokat (a házasságot, temetést is bejegyzik) kikérni. Rengeteg hasznos információval gazdagodhatunk, de sajnos elméletileg ez is fizetős. Az ősöket láncként tovább fűzve eljuthatunk különböző településekre, plébániákra, és figyelemre méltóan messzemenőleg felderíthető ezen módon a családfánk. Bár ez sem olcsó és zökkenőmentes mulatság.

(Hogyha megtudok még néhány értékelhető tippet, azt természetesen közlöm.)

Áruló szövevény.

Üdvözletem.

Átesve a hosszú órákig tartó semmittevésen, majd a  lelkiismeret furdaláson, hogy vajon miért nem csinálok valami hasznosat (győzött a lustaság, muhaha); Internetes információgyűjtésen (te jó ég, mégis csináltam valami értelmeset?); egy üdítő temetőlátogatáson; valamint egy kellemetlen írói válságon végre eljutottam odáig, hogy megnyissak egy új ablakot a böngészőben és valamit ide is firkantsak. Fene.

Reggel szembesülnöm kellett azzal a rettenetes hírrel, hogy az új Poe-könyvemet csak holnap kapom kézhez. Nem repestem a dologért – de azért túlélem.
Hatalmas logikámnak köszönhetően a múlt héten beiktatott könyvesbolt-látogatásom során Böszörményi Rémálom-trilógiájának az utolsó részét vettem meg először, hogy véletlenül se olvassak bele, amíg a többi, jelenleg “fontosabb” könyvön át nem rágom magam. Ördögi zsenialitás. Legközelebb a 6…5…4…-et fogom beszerezni, s csak a legvégén a 9…8…7…-et.
Ha pedig már vásárlásra adtam a fejem, boldogítottam magam egy új, 50 faktoros naptejjel is. Fontosnak láttam beszerezni, mert még el sem kezdődött a nyár, de már kokszos vagyok. Utálom a rakoncátlan pigmentjeimet, a Napról nem is beszélve. Igaz, kicsit aggódom, hogy hogyan fog szuperálni a “Sun Dance”, mert elég ismeretlen márka, de bevallom, nem volt szívem egy Garnier-kencéért 4000Ft-ot kiadni. Ez a 2000-valamennyis éppen megteszi.

Ezek lennének a szerzemények:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Írói válság… Miközben tegnap egy remek verses regényt olvasgattam, az én Drágaságom szinte fejbe csapott. Személyek, helyszínek, mozzanatok, hangulat, szófordulatok… Mind-mind egy másodpercnyi, összetett folyamaton keresztül belibbentek a fejembe, és szinte könyörögtek, hogy ragadjak tollat. Nos, szerencsétlenségemre nem hallgattam rájuk és tovább olvastam. Mire odáig jutottam, hogy megcsípjem az elmémben gúnyosan táncikáló szövevényt, a kis makacs elbújt. Méghozzá remek helyre, mert azóta sem találom. Valószínűleg a napokban valami jó kis zenével megpróbálom előcsalogatni (jelenleg a Theatre of Tragedy-től a Siren-re gondolok), akkor talán újra felfedi magát, és én megörökíthetem.
Ha mégsem jön elő, azt árulásnak veszem. És az árulás vért kíván.

S hogy mi ez a könyvmánia? Á, korántsem rajongok a könyvekért. Sőt kimondhatom – nem szeretek olvasni. Vannak alkotások azonban, miket kár kihagynia az embernek, ugyanis csak javára válhat, ha ismeri a művészet ezen formájának nagyjait. Ilyen kuriózumnak tartom én Poe-t. Eddig minden műve lenyűgözött, és olyan büszke voltam magamra, hogy sikerült lecsapnom az Edgar Allan Poe Összes Művei I.-re! Nagy ritkaság már, összesen egy boltban láttam eddig, onnan is én rendeltem meg az utolsót. Gyűjteményem éke lesz, ha megkapom.

Lassan éjfél. Így estére remek programnak ígérkezik a filmezés. A kilencedik kapu lesz a szerencsés, aki ma kicsit megmocorogtathatja a fantáziámat. Reménykedem benne, hogy nem lesz csalódás, mert már negatív véleményeket is hallottam a műről.
Na majd meglátjuk.