A 30 Napos – 15. nap

Hol szeretnél lenni/tartani 5 év múlva?

Ha minden igaz, öt év múlva még egyetemista leszek… Bár sok tényező bezavarhat, és számomra az sem mellékes, hogy hová nyerek felvételt. Mindenesetre intézménytől függetlenül remélem, hogy a titulusom addigra “Bölcsész Kisasszony” lesz. (:
Emellett akkora már szeretnék sokkal önállóbbá válni, az egyetem mellett dolgozni (lehetőleg pincérnőként, mert azt nagyon szeretem, de a különórák lebonyolítása sem állna tőlem távol… majd kiderül, melyik lesz addigra jövedelmezőbb). Egy fokkal érettebb gondolkodásmód sem ártana, és a felhőim közül is pár méterrel lejjebb ereszkedhetnék – viszont az számomra végzetes lenne, ha a fránya idealizmusom cserbenhagyna, tehát csak módjával.
Egy meglehetősen stabil kapcsolatnak is örülnék már huszonéves fejjel, valamint egy olyan baráti körnek, ami végre szuperálna…
A végére pedig még egy nagyszabású terv: reménykedem, hogy az írást addigra már nem csak hobbiszinten űzöm majd.

A 30 Napos – 13. nap

Terveid a következő nyárra

A jelenlegi egy megszokottól eltérően egy elég rövid poszt lesz, ugyanis nem szokásom előre tervezni. Semmi értelme, mert a dolgok a múltam 90%-ában is úgy történtek, hogy véletlenül se legyen közük az általam szépen eltervezett eseményekhez.
Tehát majd úgy lesz, ahogy az élet hozza. (:

A 30 Napos – 7. nap

Ha megnyernéd az ötös lottót, mire költenéd a pénzt?

Utánanéztem kicsit, és mint kiderült, 185 millió forint a szóban forgó összeg.
Húha. o.O Finoman szólva szép kis summa. Rengeteg hasznosabbnál hasznosabb dologra költhetném – nem tagadom, kicsit fájó is belegondolni, hogy mit veszítek nélküle… ):
Sokat gondolkoztunk ezen a témán óvodás és kisiskolás korunkban az akkori legeslegjobb, testvér szintű barátnőmmel, és mindig beosztottuk az adott összeget. “5 millió anyunak, 2 millió apunak, mert őt nem annyira szeretem (így visszagondolva LOL), 3-3 millió a tesóimnak, és nekem a többi…” Ez kicsit furcsa, de szerintem most is ez lenne az egyik irányelv.
Na de kezdjük az elején.
Első lépésként bizonyára sokkot kapnék. Utána belegondolnék a rengeteg bankóba, és újra sokkot kapnék. Miután pedig felkapartak a földről, elkezdenék bőszen számolgatni
Ha tényleg eltekintünk az érett,  felelősségteljes és előrelátó tervektől, szerintem ennyi pénz hallatán olykor mindenki szívében feljajdul óvodás-módra az “anyuci, ez nekem keeeell” hangocska. Ennek engedelmeskedve fogom összeállítani a pénzbeosztó listámat. (:

1. pont 150 millió rögtön a bankkártyámon landolna (te jó ég, micsoda irreális összeg o.O)
2. pont – adnék anyámnak-apámnak-bátyáimnak 5-5 millió forintot (igen, még apámnak is, mert fene a jó szívemet), nagymamámnak 1 millió forintot (nem suttyóságból annyit, csak szerintem még azt sem fogadná el)
3. pont – vennék magamnak egy autót kb. 5 millió forintért
4. pont – megvennék minden könyvet, amire valaha fájt a fogam (kb. 100 ezret szánnék rá)
5. pont – kb. 200 ezer forintért ruhákat vennék
6. pont – a lakásunk felújítása céljából 1 milliót beajánlanék
7. pont – 1 milliót külföldi utazgatásra szánnék (ránk férne)
8. pont – 1 milliót felajánlanék az egyháznak papnevelésre, 1 milliót pedig a templom felújítására, ahová járok (idáig hallom sok ember állának landolását a padlón 😀)
9. pont – 1 milliót felajánlanék valamilyen beteg gyerekeket ellátó alapítványnak
10. pont – 1 millió forintot  a helyi polgármesteri hivatalnak ajánlanék fel valamilyen pozitív, modernizáló célra, miről természetesen utólag számlát kérnék (mert azért nem hagyjuk magunkat kifosztani, khm)
11. pont – újabb 1 millióval a városunk hajléktalanszállóját támogatnám
12. pont – és a maradék 1 millió 700 ezer forintot valamelyik nekem tetsző és általam arra méltónak titulált árvaháznak ajánlanám fel

Mindez szép és jó, most már csak lottózni kellene. 😀

(U.i.: Kíváncsi vagyok, hogy mely “barátok” és rokonok vennék fel velem rögtön a kapcsolatot, amint megéreznék a pénz illatát…)

Bakancslista.

Sok oldalon tapasztaltam már, hogy a tulajok szorgalmasan vezetik a saját kis bakancslistájukat. Én is kedvet kaptam a dologhoz, szóval bele is vágok.

Az Én Bakancslistám:

  • felvételt nyerni álmaim gimnáziumába 
  • beszerezni Edgar Allan Poe Összes Műveinek mind a három kötetét 
  • megtalálni az Igazit, és összehozni két gyereket vele 
  • megtanulni főzni 
  • felvételt nyerni álmaim egyetemére 
  • szerezni egy magyar szakos tanári diplomát, majd elvégezni egy grafológusi mesterképzést 
  • miután az előző pont teljesült, egy számomra megfelelő, stabil és jól fizető állást találni 
  • szert tenni egy saját házra/lakásra, ami tükrözi az ízlésvilágomat 
  • mint annyi embernél olvastam, én is szeretném elérni az álomalakot 
  • beszerezni egy acélbetétes bakancsot (Irénke ♥) 
  • beszerezni a Gyűrűk Ura trilógiát 
  • beszerezni az egész Vámpírkrónikákat 
  • írni és kiadatni legalább egy olyan művet, amit visszaolvasva azt mondhatom: “igen, ez tényleg jó” 
  • újra megszerezni és ájulásig játszani a Diablo II-t és a Sagát 
  • beszerezni egy komoly fényképezőgépet és laptopot 
  • beszerezni egy gyönyörűséges, fekete és teljesen új zongorát 
  • beszerezni egy saját lovat 
  • megtanulni folyékonyan angolul 
  • megtanulni folyékonyan olaszul 
  • megtanulni folyékonyan spanyolul 
  • megtanulni latinul 
  • eljutni kb. 10 kedvenc bandám koncertjére 
  • eljutni egy Evanescence koncertre (így, külön kiemelve
  • eljutni Spanyolországba 
  • eljutni Olaszországba 
  • eljutni Erdélyben a Drakula kastélyba 
  • eljutni egy Hegyalja fesztre
  • és az egyik legfontosabb: elérni, hogy senkitől se függjek anyagilag 

A legmélyebb inspiráció.

Üdvözletem.

Két dolog van az életben (igazából több, de ezek a legérdemlegesebbek), amiket egyszerűen nem vagyok képes eltűrni, de legfőképpen megbocsátani.
Ez pedig az árulás és az, ha valaki meg akar vásárolni engem.
Sajnos mindkettőben volt már részem. De tegnap, sőt leginkább ma döbbentem rá arra, hogy az egész jövőképem egy hatalmas undorító, de legfőképpen hazug képmutatásra épül, s ráeszméltem arra is, hogy éppen ezért gyökeresen változtatnom kell.

A szilárd és megingathatatlan terveim, mik valljuk be, meglehetősen nagyszabásúk – de mi értelme lenne kicsiben tervezni? -, még mindig ugyanolyan formában, kristálytisztán lebegnek az elmém képzelt  “Mit kell elérned az életben?” feliratú parafatábláján. A sors kegyetlen csattanójaként azonban az eddig is homályba merülő körülmények, a fontos és elkerülhetetlen részletek jelenleg még inkább, körülbelül százszorta  fakóbbak, mint eddig.
Mégis, felcsillant előttem egy új, fényesebb, de sajnos sokkalta rögösebb út. Rengeteg újsütetű instrukcióval futottam össze, mik a jövőképem mérföldekkel magasabb szintre emelték. A bökkenő csak az, hogy a friss ideák egy egészen új – valljuk be,  költségesebb és jelenleg még kivitelezhetetlennek tűnő – élet lehetőségét tárják elém, minek megvalósításához hihetetlen mennyiségű kitartás, szorgalom és türelem kellene. Csak az sajnos nekem nem áll birtokomban.
Az a probléma, hogy a “muszáj nagy úr”, így maga a sors ultimátumát kell fontolóra vennem:
Leragadok a régi kis világomban, ahol feledésbe merül az erkölcs, a jó, az emberség, a saját személyiségem és értékeim, és amin szemem felnyitásának tempójával egy ütemben rohamosan kezdek túlnőni, vagy nyitok az új felé, megkeresem a saját utam egy teljesen más közegben, és levedlem a régi énem egy szemétbe illő darabkáját?

Természetesen első olvasásra mindenki a második verzió mellett döntene. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű (mert miért is lenne…). Hogy kicsit félbehagyjam a ködösítést, elárulom: egy teljesen új városról, és minden ízben új életmódról beszélek.  Mindez remek és izgalmas váltásnak tűnik, mégsem könnyű – elvégre itt élnek a szeretteim, ide köt a múlt azon része, amit becsülök. De ez sem fog visszatartani.

Nothing can stop me anymore!