Kámea medálok, gyűrűk, fülbevalók – az ember léptem nyomon beléjük botlik, főleg, ha a gothikus szubkultúrán belül mozog.
De ez sokkal több, mint puszta véletlen.
Általában ha meglátunk egy ilyen ékszert, lelkünk mélyén nagy megpróbáltatás elvonatkoztatni a nőiességtől és eleganciától, hiszen van benne valami, amit elsőre sokan nem képesek megérteni. Valami arisztokratikus kellem, ősi báj és előkelő, könnyed tartás.
A legtöbben, ha először megpillantják valaki nyakában, ujján vagy fülében, csak elbűvölten, vagy akár meglepődve csodálják ezen mesteri kreálmányokat. Sokakban deja-vu érzést kelt, vagy nosztalgikus hatással bír, de egy biztos: akaratlanul is kifinomult ízlést kölcsönöz viselőjének.
Kérdezhetnénk, hogy miért, vagy kereshetnénk okokat, de teljesen felesleges. Legegyszerűbb, ha szimplán a gyökerekre hagyatkozunk – elvégre ez a becses kis ékszer hatalmas múltat tudhat a háta mögött. A kámea a gemma (“ékkő”) egyik, domború fajtája. Már az ókor korai időszakában is ismert volt, és olyan misztikus helyeken fordult meg, mint Asszíria vagy Egyiptom – de már az etruszkok és a mükénéiek is ismerték, és használták előszeretettel.
Használták – nem véletlenül fejeztem ki így magam, ugyanis régen a kámeák elsődleges funkciója a pecsételés volt (viasztáblás szerződéseket hitelesítettek vele; a mai pecsétgyűrűkhöz hasonlóan alkalmazták). Ugyan a régi időkben medálként magát a kámeát fúrták meg, és úgy akasztották láncra, manapság a díszes foglalata majdnem olyan dekoratív, mint maga az ékkő. Később eredeti funkciója háttérbe szorult, és elkezdték ékszerként használni, amit mai napig előszeretettel viselnek nők minden korosztályban világszerte.
Ezek után nem csoda, hogy a goth-ok kedvelt viseletévé vált ez a mutatós csecsebecse, hiszen a nőiesség hangsúlyozásához kitűnő.
Mivel régóta fenem a fogam egyre, úgy érzem, hogy le fogom beszélni a Jézuskával, hogy karácsonyra hozzon majd egyet nekem is. 😉