Kiejtett kincsek.

Üdvözletem.

Nem tudom, hogy még meddig tervez sanyargatni minket ez az embertelen időjárás, de remélem, hogy nemsokára megunja. Fél nyolc, borús égbolt, és most is 37 fok! Döbbenet. Sajnos a meleg nem tesz jót a fejemnek, ami majd szét robban. Ez bosszantó.
De! Az eget már bíborszín villámok szeldesik, ami jó jel. Remélem, hogy a várva várt vihar végre tombolásra készen áll.

 

A régóta ígérgetett fűzős felsőről még mindig nem készült egy normális kép.
Sebaj. Vigasztalásképpen itt egy illusztráció, élőben is ugyan ilyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egész csinos, bár tényleg nagy rám. De megoldom.

 

Hajnalban olvasgattam egy olasz szöveget, és arra az elkeserítő tényre kellett ráeszmélnem, hogy felejtek! Ezért ma meg is rendeltem egy olasz-magyar magyar-olasz kisszótárt. Mert a netes fordítóra sem lehet mindig számítani…
Szerintem csodaszép nyelv. Egyáltalán nem bánom, hogy anno belefogtam a tanulásba. Ugyan sokat kell még fejlődnöm, de időm az van. A könyv/gép előtt magolásnak egyébként sem vagyok híve, szerintem sokkal célravezetőbb élesben, esetemben Olaszországban szerencsét próbálnom és szednem az igéket. Ha összejön, később ki is megyek dolgozni.
Ha tehetném, világot látnék. (: Már több véleményt hallottam, miszerint az olaszok nagyon barátságosak. Mondjuk olyat is, hogy előszeretettel lopnak a turistáktól… Bizonyára embere válogatja. Ilyen szempontból a mi mélyen tisztelt drága Magyarországunk sem magaslik ki a sorból, hogy szépen fogalmazzak… A legtöbb ember elég apatikus, ha külföldivel hozza össze a sors az utcán. De ez csak személyes vélemény.
Szívesen beszélgetnék egy olasszal, és végre nem angolul. Habár az itáliai népség szörnyen hadar, azért kipróbálnám… Biztos megszokható.
Amikor Erdélyben jártam, teljesen furcsán érintett, hogy még a Mc’Donald-os kiszolgáló sem tudott angolul. Az pedig külön szégyen, hogy székely létére magyarul sem! Amikor három éve Lengyelországban voltam, ott simán társalogtam angolul már a fiatalokkal is, nem volt probléma. A mai világban alap, hogy legalább egyetlen egységes nyelve legyen az embernek. Praktikus.

Nyelv terén is kimondhatatlanul örülök magyar mivoltomnak. (: A világ leggyönyörűbb nyelve (véletlenül sem volt benne elfogultság). Színes, érzelmes, kifejező. És egyedi. Örülök, hogy nem felkapott, hanem a mi ritka értékünk.

De jaj, mennyit szövegeltem már!? Elnézést.

 

Reklámok

A hangok nyelvén.

Üdvözletem.

Nos, ma sajnos pár percre kikényszerültem a napra. (Részletekbe nem megyek bele. Röhej.) Kellemetlen ez a hőség… Nem értem, hogy valaki hogy képes ilyenkor fizikai munkát végezni a szabadban.
Erről jut eszembe… Miközben róttam az utcákat, megláttam egy épületen dolgozó csoportot, ami cigányokból (fura látvány volt őket dolgozni látni) és napbarnított magyarokból állt. Elég hülyének nézhettek… (: Ugyanis amikor a kokszos bőrükre pillantottam, utána pedig a szoknyám alól kivillanó fehér lábaimra, elkapott a röhögőgörcs. Nem tudom, miért…

A kis sétám után megfájdult a fejem (nem véletlenül), és most még zenét hallgatni sincs kedvem. Borzasztó. Pedig egy kis Cure nem jönne rosszul a vérkeringésemnek. Vagy egy kis Teathre of Tragedy. Esetleg The 69 Eyes. Jelenleg ezeket kívánnám, ha a buksim nem zakatolna.
És mi a jó fenéért ég a villany? o.O

…Most, hogy átestem a panaszkodáson (elnézést, zsibbadt állapot), rátérhetünk valami értelmesebb témára. Mondjuk a zenére, ha már felhoztam az imént.

Az ízlésem muzikális téren hihetetlenül változó, épp úgy, ahogy a kedélyállapotom is. Persze vannak örök klasszikusok, amikhez mindig visszahúz a szívem, de a kísérletezés sem áll tőlem távol.
Néhány előadót/együttest ki is vesézek. Nincsen sorrend, sem egyéb direktíva.  Több banda pedig – hogy őszinte legyek – főleg azért kerül itt említésre, mert valamilyen emlék köt hozzá, nem feltétlenül a “minősége” és a gyakori hallgatása miatt. De nem lenne szívem Őket kihagyni, mert a múltam részei – és miért tagadnám meg a múltam? Nem elfelejteni, hanem túlnőni szeretnék rajta.
(Azért előre szólok, hogy Justin Bieber-fanok meneküljenek.)

Külföldiek:

Theatre of Tragedy – már többször említettem. Igazi klasszikus. Mondjuk Liv, és az Őt követő Nell kontrasztját időbe telt teljesen megszokni (lehet, hogy csak nekem – érzékeny fülek),  de a kellemes hangzás így is garantálva van.

The Cure – felesleges boncolgatnom. Az alapok.

The 69 Eyes – hú, sajnos már nem emlékszem, hogy kölyökként melyik számukat hallottam először, de rögtön elbűvölt. És bárki bármit mond, Jyrki-nek akkor is cukrosbácsi hangja van. 🙂

Apocalyptica – igazi felüdülés a füleimnek, ha meghallok egy Apocalyptica-melódiát. Igényes zene, sosem tudnám megunni. (Nem mellékesen remek vendégénekeseket szoktak beszervezni… Hogy ne mondjak példát. ♥)

Nox Arcana – talán a kedvencek között is az egyik legkedvencebb. Hihetetlenül én vagyok.

Inkubus Sukkubus – valószínűleg nem sokan ismerik, felénk nem igazán elterjedt ez a pogány irányzat. Ugyan én magam nem vallom pogánynak, a zenéik mégis megfognak a mai napig.

Sisters of Mercy – a Cure-hoz hasonlóan felesleges boncolgatnom. Aki nem ismeri, annak ajánlom (saját felelősségre).

Nine Inch Nails – nyami. (: Ez is klasszikusnak számít, ajánlom kulturálódás céljából.

Nightwish – bizony, Neki is muszáj itt helyet kapnia. Bár Tarja operás irányzatát Anette érkezésével egy könnyedebb stílus váltotta fel, mind a két kifejlet a szívembe lopta magát. (Azért nem kérdéses, hogy Tarja tehetségesebb.)

Evanescence – sokan támadják, hogy mennyire felszínes. Meglehet. Én akkor is beleszerettem Amy hangjába, a többivel pedig inkább nem is foglalkozom, mert csak felidegesítene.

Within Temptation – néhány számuktól a falra mászok, de alapjáraton egész jók. Ha úgy hozza kedvem, szívesen hallgatom.

We Are The Fallen – egy véletlen folytán botlottam a Bury Me Alive klipjére. Tetszett, a nő tehetséges. Bár szerintem még erősen csak szárnypróbálgatók.

System of a Down – szeret(t)em, de már nem a régi.

Korn – először a Right Now klipjét láttam Tőlük kölyökként. Bizarrnak találtam, és rájöttem, hogy ez a furcsa borzongás nem is rossz… Elindult bennem valami.

Slipknot – amikor kissé zúzósabb kedvem van (egyre ritkábban), szívesen tombolok Rá és társaira. (Nem sorolok, csak néhányat.)

Cradle of Filth – mint a System of a Down-nál.

Korpiklaani – hú, milyen jó kis banda, ha összejön a társaság. (: Régen nagyokat vadultam rá. Úgy látszik viszont, hogy a vérszegénység minden jó zenekart utolér.

Children of Bodom – és igen, ritkán, de ilyen is zizeg a fülhallgatómban.

Arch Enemy – remek együttes. És én végül is nem megyek Hegyaljára… -.-”

Sirenia – ezt is szívesen hallgatom, ha meg van hozzá a hangulat.

Epica – szintén kedvelt banda, Simone hangja csodálatos.

Sepultura – szép kis emlékek kötnek hozzá. Régi, elvetemült barátok, banzájok.

Rammstein – nem szeretem a német dolgokat. Ez alól a Rammstein a tiszteletbeli kivétel.

Metallica, Guns’n’Roses, Rolling Stones, Mötley Crüe, AC/DC stb. – azért vettem Őket egy kalap alá, mert ugyanaz a véleményem Róluk. Néha a fülem ilyen legendákat is szomjaz, de nem mindennaposak a lejátszási listámon.

Linkin Park, Limp Bizkit – bizony. Olykor még ilyet is meghallgatok (bevallom, legtöbbször kényszerből. Barátnőm fanatikus, nem is tudnám megúszni).

Hollywood Undead – alapvetően nem “nagy” kedvenc, de néhány számuk nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat.

Guano Apes – vannak gyenge számaik, de egyébként szeretem.

Bullet For My Valentine – néhány számuk zseniális, jó kis banda.

Avenged Sevenfold – meglepődtem, amikor valaki azt mondta rá, hogy “emo”, és hogy “erre öngyilkos-kedvet kap az ember”. Kérdem én: ki tart vissza? Akkor öngyilkold le magad ritmusra! -.-” (Nagy az Isten állatkertje.) Mindenesetre én szeretem Őket. És A Little Piece Of Heaven forever.

Seether – a pasi hangja hihetetlen. Főleg a Fake it-ben.

Magyar:

Nevergreen – ezt is csak ajánlani tudom. Aki nyitott rá, azt elvarázsolhatja.

Leander – egyik legkedvesebb magyar zenekarom. És teljesen lenyűgözött, hogy Leander hangja élőben is ugyan olyan, mint felvételeken (semmi playback, első sorból észrevettem volna).

Tankcsapda – ki ne ismerné? Sajnos olyan rétegekbe is beszivárog a zenéjük, amik rossz fényt vetnek Rá. Kiábrándító. Attól még ugyan úgy hallgatom mondjuk…

Ossian – kicsit “old” kategória, de nem tudok kinőni belőle. 🙂 És azt az esetet sosem fogom elfelejteni, amikor elmentem Ossian koncertre, amit Kárpátia előzött meg… Az egyik pasi odajött hozzám udvarolni (később kiderült, hogy Kárpátia-gyülölő…), és mikor mondtam neki, hogy tulajdonképpen Ossian-ra jöttem, megkérte a kezem. 😀

Paddy And The Rats – ha nem szeretném, nem is lennék vérbeli ********-i.

Zorall – huh, kocsmázós emlékroham. (:

Lusta vagyok tovább írni, bizonyára még bővítem a kül – és belföldi felhozatalt is.

Véleményeket, témába vágó egyéni kedvenceket szívesen fogadok.