Sognare In Italiano.

Üdvözletem.

Nem is tudom pontosan, hogy miért, de már néhány napja kikívánkozik belőlem egy jó nagy adag ömlengés, amit – az olvasók legnagyobb bánatára, muhaha – ugyan nem fogok megejteni, egy témát azonban belső késztetés miatt fontosnak érzek papírra (monitorra?) vetni.

Már sokszor szóba került, hogy nagyon szeretem a latin nyelveket, és hogy így Spanyolország, meg úgy spanyol nyelv, és hogy á, én biztos kitelepedek majd egy kis időre.
Ez a dolog korántsem véletlen.
Ezért a sok-sok évre visszavezethető, mára már nem is szimpla szeretetnek, talán inkább elvnek vagy berögződésnek mondható, bizsergető vonzalomért a gyerekkori legjobb barátnőm rokonsága felel – ez volt az én testvérnél is közelebbi barátosnémmal (nevezzük K.-nak) a mi közös megszállottságunk (akinek volt egy ilyen szoros kapcsolata kiskorában, az értheti, mire gondolok).

És most egy kis történelem (tündérmese?) következik.
K. anyjának a mostohatestvére mindig is egy életrevaló, kalandvágyó lányka volt, és egyszer csak úgy döntött (az indítékokat nem ismerem, de biztos voltak bőven), hogy szerencsét próbál: elutazott Spanyolországba, és elszegődött bébiszitternek egy családhoz. Nos, mivel ez a leányzó (nevezzük Sz.-nek) a maga rosszlányos bájával különösen szépnek bizonyult, nem is kellett sok idő, hogy egy férfinak megakadjon rajta a szeme. A vonzalom kölcsönösnek bizonyult. Ugyan a pasas jóval idősebb volt, de ez a szerelemben nem akadály, így össze is jöttek. De mit ad Isten, ez a spanyol úriember nem egy egyszerű jöttment volt, hanem egy gyerekorvos, aki emellett még egy kis falu polgármesteri tisztségét is betöltötte – tehát pénze volt bőven. A korábbi házasságából volt három nagy gyereke, de ez nem számított, Sz.-el belevágtak a közös életükbe, és a kalandvágyó lány teherbe is esett. Emlékszem, amikor először hazajöttek K.-ékhoz a kislányukkal… Csodaszép gyerek volt. És ez a találkozás indította el ezt a nagy spanyol mizériát.
Sz. igazán bulizós, önfeledt, közvetlen nő volt (és az a mai napig), ezért ment a hajnalig tartó tobzódás a hazalátogatás örömére. A férje egy szót sem tudott magyarul, és amikor megkérdezte a nevem, majd kedvesen-helyeslően megismételte utánam azzal a döglesztő spanyol akcentusával (“Á, Krisztííná!”), én egyszerűen elaléltam. Áh… Az egész család maga volt a boldogság és az egzotikum, ami nagyon imponált nekem és K.-nak. A vonzalmat fokozta, hogy néhány év múlva K. nővére a párjával együtt kiköltözött Sz.-ékhez Spanyolországba. (Azóta nem is láttam Őket… 😦 ) Mindenesetre letelepedtek, lett egy gyönyörűséges kislányuk, Sz.-éknek pedig azóta már négy ennivaló gyerekük van – mi meg K.-val itthon szövögettük tovább spanyol álmainkat.

Így sok-sok éve leteltével K.-val azóta is jóban vagyunk, bár a nagy barátság alábbhagyott, de a vicc, hogy ez a spanyol-dolog nagyon bennünk maradt. Már a gimnáziumba is úgy mentem el, hogy francba az addig (nem kis túlzással) “tanult” némettel, nekem csak és kizárólag a spanyol KELL, és punktum. (Először spanyol kéttannyelvű osztályba akartam menni egy másik iskolába.) Na de koppantam egy nagyot, mikor kiderült, hogy az adott intézményben megszűnt a spanyol oktatás. Vertem is a fejem a falba, és a “jobb, mint semmi”-nek behódolva belevágtam a másik lehetőségként fennálló olasz tanulásba. Már az első órától kezdve jól ment, mindenféle nagyképűség nélkül mostanáig Én vagyok az egyik legjobb olaszos a csoportban – tetszett, szerettem, de nem volt meg az a spanyolhoz illő bizsergés.

Aztán minden megváltozott, amit ennek a dalnak köszönhetek.

Egészen addig a percig nem találtam az ízlésemnek megfelelő olasz számot, de ez annyira megfogott, hogy már körülbelül százszor elénekeltem. De az csak egy dolog, hogy tudogatok olaszul… A nyelv tulajdonképpeni zeneiségére ez a dal ébresztett rá. Már az első sor “il mio tempo“-ja is olyan szinten csodálatos, hogy a fülem minden egyes meghallgatásakor egyfajta orgazmusként éli meg. Hihetetlen… És ekkor döbbentem rá, hogy mennyire gyönyörűséges is az olasz nyelv. Bár a spanyol iránti rajongásom csak ciklikusan szokott lejjebb hagyni egy-egy lelkileg passzívabb időszakban, de ez a dal gyökeres változást hozott az életembe – a várva várt bizsergést.
És hogy ez miért is zseniális?
1. Amit szeret az ember, azt könnyebben tanulja, amiért viszont rajong, azt egyenesen magába szippantja – ezt az utóbbi időszakban tapasztaltam az olasz órákon.
2. Eddig nem tartottam vonzónak sem Velencét (“romantikus klisé”), sem Rómát (“gyűlölöm a törit, és ez csak a hetven oldalnyi anyagból írt Róma témakörű témazárómra emlékeztet, aminek megtanulását – szokásomhoz hívem – utolsó estére hagytam, ezáltal átéltem egy nem túl kellemes éjszakát”), most viszont arra gyűjtögetem a pénzem, hogy jövő nyáron bevehessem Olaszországot (idén már nem fér bele az angol tanfolyam, és az angliai út mellett a költségvetésbe).
3. Nem kevés esztétikai élményben részesülhetek az olasz dalok, költészet által.

Furcsa, hogy egy dal mennyi mindent képes megváltoztatni… Már csak ha arra gondolok, hogy a sötétséghez is három (plusz egy) zene lökdösött közelebb, újra kellemes bizsergés lett rajtam úrrá.
Zárásképpen be is linkelem a(z Anonymus kivételével a) három drágaságot.


(A klipben látható Amy Lee-nél nem létezik gyönyörűbb nő a szememben.)

Kívánom Nektek is, hogy legalább életetekben egyszer éljétek meg a nagybetűs BIZSERGÉST. (:

Reklámok

A 30 Napos – 25. nap

Mik voltak a kedvenc tantárgyaid az iskolában?

Éveimet tekintve még nem tartozom abba a korosztályba, hogy ez a csábító múltidő rám is vonatkozzék, ezért erre a kérdésre roppant egyszerűen válaszolhatok.

Top 1.  –  Irodalom
Top 2.  –  Nyelvtan
Top 3.  –  Angol
Top 4.  –  Olasz
Top 5.  –  Média (ide illik a múltidő)

Literature_by_Adarhay

Kiejtett kincsek.

Üdvözletem.

Nem tudom, hogy még meddig tervez sanyargatni minket ez az embertelen időjárás, de remélem, hogy nemsokára megunja. Fél nyolc, borús égbolt, és most is 37 fok! Döbbenet. Sajnos a meleg nem tesz jót a fejemnek, ami majd szét robban. Ez bosszantó.
De! Az eget már bíborszín villámok szeldesik, ami jó jel. Remélem, hogy a várva várt vihar végre tombolásra készen áll.

 

A régóta ígérgetett fűzős felsőről még mindig nem készült egy normális kép.
Sebaj. Vigasztalásképpen itt egy illusztráció, élőben is ugyan ilyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egész csinos, bár tényleg nagy rám. De megoldom.

 

Hajnalban olvasgattam egy olasz szöveget, és arra az elkeserítő tényre kellett ráeszmélnem, hogy felejtek! Ezért ma meg is rendeltem egy olasz-magyar magyar-olasz kisszótárt. Mert a netes fordítóra sem lehet mindig számítani…
Szerintem csodaszép nyelv. Egyáltalán nem bánom, hogy anno belefogtam a tanulásba. Ugyan sokat kell még fejlődnöm, de időm az van. A könyv/gép előtt magolásnak egyébként sem vagyok híve, szerintem sokkal célravezetőbb élesben, esetemben Olaszországban szerencsét próbálnom és szednem az igéket. Ha összejön, később ki is megyek dolgozni.
Ha tehetném, világot látnék. (: Már több véleményt hallottam, miszerint az olaszok nagyon barátságosak. Mondjuk olyat is, hogy előszeretettel lopnak a turistáktól… Bizonyára embere válogatja. Ilyen szempontból a mi mélyen tisztelt drága Magyarországunk sem magaslik ki a sorból, hogy szépen fogalmazzak… A legtöbb ember elég apatikus, ha külföldivel hozza össze a sors az utcán. De ez csak személyes vélemény.
Szívesen beszélgetnék egy olasszal, és végre nem angolul. Habár az itáliai népség szörnyen hadar, azért kipróbálnám… Biztos megszokható.
Amikor Erdélyben jártam, teljesen furcsán érintett, hogy még a Mc’Donald-os kiszolgáló sem tudott angolul. Az pedig külön szégyen, hogy székely létére magyarul sem! Amikor három éve Lengyelországban voltam, ott simán társalogtam angolul már a fiatalokkal is, nem volt probléma. A mai világban alap, hogy legalább egyetlen egységes nyelve legyen az embernek. Praktikus.

Nyelv terén is kimondhatatlanul örülök magyar mivoltomnak. (: A világ leggyönyörűbb nyelve (véletlenül sem volt benne elfogultság). Színes, érzelmes, kifejező. És egyedi. Örülök, hogy nem felkapott, hanem a mi ritka értékünk.

De jaj, mennyit szövegeltem már!? Elnézést.