Üdvözletem.
Nos, ma sajnos pár percre kikényszerültem a napra. (Részletekbe nem megyek bele. Röhej.) Kellemetlen ez a hőség… Nem értem, hogy valaki hogy képes ilyenkor fizikai munkát végezni a szabadban.
Erről jut eszembe… Miközben róttam az utcákat, megláttam egy épületen dolgozó csoportot, ami cigányokból (fura látvány volt őket dolgozni látni) és napbarnított magyarokból állt. Elég hülyének nézhettek… (: Ugyanis amikor a kokszos bőrükre pillantottam, utána pedig a szoknyám alól kivillanó fehér lábaimra, elkapott a röhögőgörcs. Nem tudom, miért…
A kis sétám után megfájdult a fejem (nem véletlenül), és most még zenét hallgatni sincs kedvem. Borzasztó. Pedig egy kis Cure nem jönne rosszul a vérkeringésemnek. Vagy egy kis Teathre of Tragedy. Esetleg The 69 Eyes. Jelenleg ezeket kívánnám, ha a buksim nem zakatolna.
És mi a jó fenéért ég a villany? o.O
…Most, hogy átestem a panaszkodáson (elnézést, zsibbadt állapot), rátérhetünk valami értelmesebb témára. Mondjuk a zenére, ha már felhoztam az imént.
Az ízlésem muzikális téren hihetetlenül változó, épp úgy, ahogy a kedélyállapotom is. Persze vannak örök klasszikusok, amikhez mindig visszahúz a szívem, de a kísérletezés sem áll tőlem távol.
Néhány előadót/együttest ki is vesézek. Nincsen sorrend, sem egyéb direktíva. Több banda pedig – hogy őszinte legyek – főleg azért kerül itt említésre, mert valamilyen emlék köt hozzá, nem feltétlenül a “minősége” és a gyakori hallgatása miatt. De nem lenne szívem Őket kihagyni, mert a múltam részei – és miért tagadnám meg a múltam? Nem elfelejteni, hanem túlnőni szeretnék rajta.
(Azért előre szólok, hogy Justin Bieber-fanok meneküljenek.)
Külföldiek:
Theatre of Tragedy – már többször említettem. Igazi klasszikus. Mondjuk Liv, és az Őt követő Nell kontrasztját időbe telt teljesen megszokni (lehet, hogy csak nekem – érzékeny fülek), de a kellemes hangzás így is garantálva van.
The Cure – felesleges boncolgatnom. Az alapok.
The 69 Eyes – hú, sajnos már nem emlékszem, hogy kölyökként melyik számukat hallottam először, de rögtön elbűvölt. És bárki bármit mond, Jyrki-nek akkor is cukrosbácsi hangja van. 🙂
Apocalyptica – igazi felüdülés a füleimnek, ha meghallok egy Apocalyptica-melódiát. Igényes zene, sosem tudnám megunni. (Nem mellékesen remek vendégénekeseket szoktak beszervezni… Hogy ne mondjak példát. ♥)
Nox Arcana – talán a kedvencek között is az egyik legkedvencebb. Hihetetlenül én vagyok.
Inkubus Sukkubus – valószínűleg nem sokan ismerik, felénk nem igazán elterjedt ez a pogány irányzat. Ugyan én magam nem vallom pogánynak, a zenéik mégis megfognak a mai napig.
Sisters of Mercy – a Cure-hoz hasonlóan felesleges boncolgatnom. Aki nem ismeri, annak ajánlom (saját felelősségre).
Nine Inch Nails – nyami. (: Ez is klasszikusnak számít, ajánlom kulturálódás céljából.
Nightwish – bizony, Neki is muszáj itt helyet kapnia. Bár Tarja operás irányzatát Anette érkezésével egy könnyedebb stílus váltotta fel, mind a két kifejlet a szívembe lopta magát. (Azért nem kérdéses, hogy Tarja tehetségesebb.)
Evanescence – sokan támadják, hogy mennyire felszínes. Meglehet. Én akkor is beleszerettem Amy hangjába, a többivel pedig inkább nem is foglalkozom, mert csak felidegesítene.
Within Temptation – néhány számuktól a falra mászok, de alapjáraton egész jók. Ha úgy hozza kedvem, szívesen hallgatom.
We Are The Fallen – egy véletlen folytán botlottam a Bury Me Alive klipjére. Tetszett, a nő tehetséges. Bár szerintem még erősen csak szárnypróbálgatók.
System of a Down – szeret(t)em, de már nem a régi.
Korn – először a Right Now klipjét láttam Tőlük kölyökként. Bizarrnak találtam, és rájöttem, hogy ez a furcsa borzongás nem is rossz… Elindult bennem valami.
Slipknot – amikor kissé zúzósabb kedvem van (egyre ritkábban), szívesen tombolok Rá és társaira. (Nem sorolok, csak néhányat.)
Cradle of Filth – mint a System of a Down-nál.
Korpiklaani – hú, milyen jó kis banda, ha összejön a társaság. (: Régen nagyokat vadultam rá. Úgy látszik viszont, hogy a vérszegénység minden jó zenekart utolér.
Children of Bodom – és igen, ritkán, de ilyen is zizeg a fülhallgatómban.
Arch Enemy – remek együttes. És én végül is nem megyek Hegyaljára… -.-”
Sirenia – ezt is szívesen hallgatom, ha meg van hozzá a hangulat.
Epica – szintén kedvelt banda, Simone hangja csodálatos.
Sepultura – szép kis emlékek kötnek hozzá. Régi, elvetemült barátok, banzájok.
Rammstein – nem szeretem a német dolgokat. Ez alól a Rammstein a tiszteletbeli kivétel.
Metallica, Guns’n’Roses, Rolling Stones, Mötley Crüe, AC/DC stb. – azért vettem Őket egy kalap alá, mert ugyanaz a véleményem Róluk. Néha a fülem ilyen legendákat is szomjaz, de nem mindennaposak a lejátszási listámon.
Linkin Park, Limp Bizkit – bizony. Olykor még ilyet is meghallgatok (bevallom, legtöbbször kényszerből. Barátnőm fanatikus, nem is tudnám megúszni).
Hollywood Undead – alapvetően nem “nagy” kedvenc, de néhány számuk nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat.
Guano Apes – vannak gyenge számaik, de egyébként szeretem.
Bullet For My Valentine – néhány számuk zseniális, jó kis banda.
Avenged Sevenfold – meglepődtem, amikor valaki azt mondta rá, hogy “emo”, és hogy “erre öngyilkos-kedvet kap az ember”. Kérdem én: ki tart vissza? Akkor öngyilkold le magad ritmusra! -.-” (Nagy az Isten állatkertje.) Mindenesetre én szeretem Őket. És A Little Piece Of Heaven forever.
Seether – a pasi hangja hihetetlen. Főleg a Fake it-ben.
Magyar:
Nevergreen – ezt is csak ajánlani tudom. Aki nyitott rá, azt elvarázsolhatja.
Leander – egyik legkedvesebb magyar zenekarom. És teljesen lenyűgözött, hogy Leander hangja élőben is ugyan olyan, mint felvételeken (semmi playback, első sorból észrevettem volna).
Tankcsapda – ki ne ismerné? Sajnos olyan rétegekbe is beszivárog a zenéjük, amik rossz fényt vetnek Rá. Kiábrándító. Attól még ugyan úgy hallgatom mondjuk…
Ossian – kicsit “old” kategória, de nem tudok kinőni belőle. 🙂 És azt az esetet sosem fogom elfelejteni, amikor elmentem Ossian koncertre, amit Kárpátia előzött meg… Az egyik pasi odajött hozzám udvarolni (később kiderült, hogy Kárpátia-gyülölő…), és mikor mondtam neki, hogy tulajdonképpen Ossian-ra jöttem, megkérte a kezem. 😀
Paddy And The Rats – ha nem szeretném, nem is lennék vérbeli ********-i.
Zorall – huh, kocsmázós emlékroham. (:
Lusta vagyok tovább írni, bizonyára még bővítem a kül – és belföldi felhozatalt is.
Véleményeket, témába vágó egyéni kedvenceket szívesen fogadok.
The Darker Corner 