Jeles Poszt.

Üdvözletem.

Ez a bejegyzés két szempontból is fontos, és részben megmagyarázza az utóbbi napokban elszenvedett inaktivitásomat.

Először is: örömmel jelentem be, hogy ma, a második hónapforduló után két nappal, túl a 2500 látogatón, ezennel elérkeztünk a blog életének 100. bejegyzéséhez! (:
Nagy esemény ez egy ilyen szerény oldal esetében, hiszen két hónappal ezelőtt még abban sem voltam biztos, hogy néhány nap után nem fogom megunni a blogosdit, és nem küldöm kukába az egész művet. De mint látjátok, még mindig itt vagyok, és ezalatt a néhány hét alatt számomra is meglepően sok ember fordult meg az oldalon – annak külön örülök, hogy eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam, hatalmas öröm ez a számomra -, és remélem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi kis blogos csapattá kovácsolódtunk össze (amihez nagyban hozzájárulnak a külön köszönetet érdemlő cseréim, de legfőképpen a Shadow and Light, elvégre a legtöbb ismerőst onnan gyűjtöttem be még az elején, és azóta is folyamatosan).
Hát nem furcsa, hogy ilyen sokan összeverődtünk a hasonló érdeklődési köreinkkel, és ilyen kísérteties módon egymásra találtunk? (:

 

A második hírem inkább magánjellegű, azonban a címhez hűen igazán fontos eseménynek lehettem tanúja (és kicsit részese) a tegnapi napon.
Bátyám végre megkérte a barátnője kezét. (:
Olyan édesek voltak… Mivel tegnap volt sógornőm 20. születésnapja, így a nagy eseményt szerettük volna egybekötni ezzel a még nagyobbal.
Igen, ez az egész egy előre megtervezett összeesküvés volt, miszerint az egész családunk elment a lányos házhoz (hivatalosak voltunk a szülinapi sütögetős kerti partira), ahová a többi vendég még nem érkezett meg akkor, és a leánykérést tesóm szűk családi körben tervezte lebonyolítani. Mivel nem az a csöpögős egyén, így megpróbálta a lehető legdiszkrétebben intézni a dolgokat, és mert szerinte ez az egész csak Rá és a lányra tartozik (mondjuk jogos), így kettesben szerette volna a nagy kérdést feltenni. Előtte átadta az apukának az ajándékba hozott pálinkát, és illedelmesen “megkérte Tőle a lány kezét”, majd a tudtunk nélkül besunnyogott a szobába sógornőmmel, és nekiállt a dolognak.
Csak egy volt a bökkenő: még előtte én lettem kinevezve fotósnak, hogy az este folyamán örökítsem meg a fontosabb pillanatokat, azt pedig tudni kell rólam, hogy a legfejlettebb paparazzo is elbújhat mögöttem, ha helyzetet szimatolok. Pont a megfelelő pillanatban nyitottam be anyámmal a szobába, és lefotóztam, ahogy bátyám a lány előtt térdel, és húzza fel az ujjára  a gyűrűt. (: Nagyon megható volt.
Az este többi része is nagyszerűre sikeredett, volt beszéd a lány anyja-apja részéről (és persze nagy meghatódás-könnyezés), a szomszéd nénik még egy szép dallal is készültek neki(k), én pedig szorgalmasan fotóztam, majd pincérkedtem. (A fiatalok persze istenesen berúgtak. 😀)
Emlékezetes alkalom volt, az biztos. (: Örülök, hogy sokat fényképeztem, és lettek csoportképek is (összesen egy fotón vagyok rajta, de azt is ki fogom törölni, amint a kezem közé kerül a gép).

És majd elfelejtettem: régebben kikértem a véleményeteket a sógornőmnek vett fülbevalóról. Nos, nagyon tetszett Neki. (:

Reklámok

Segítség!

Üdvözletem.

Közeledik sógornőm születésnapja, és én úgy döntöttem, hogy meglepem egy ezüst fülbevalóval. Nagy ékszermániás a nőszemély, és főleg az ezüst-csüngős dolgokat szereti, ezért erre a darabra esett a  választásom.

 

 

 

 

 

 

Igazából fogalmam sincs, hogy tetszeni fog-e neki, és azt sem tudom, hogy egyáltalán szép-e… Teljesen elbizonytalanodtam.
Véleményeket várok! Szerintetek milyen? :/

A 30 Napos – 4. nap

A legjobb dolog, ami a héten történt veled

Mivel hétfő reggel van, ezért nem túl jól időzített a kérdés. Tehát értelemszerűen a múlthetet veszem elő.
Egyértelműen az volt a hét fénypontja, amikor két bátyámmal és a sógornőmmel elmentünk strandolni. Elég rendesen felpakoltam biztonsági eszközökből, az ötven faktoros naptejem is ott figyelt a táskámban – de hatalmas nagy szerencsénkre nem sütött a nap, hanem kellemesen kékesszürke volt az égbolt, mellé élvezhető 25 fok, így teljes volt a boldogság. Mintha megérezte volna a felhőzet, hogy egy kriptafajzat megy lubickolni. (:
Persze amikor felfedtem testem (állítólag) fehér mivoltát, és felfeküdtem a vízre (mániám a víz felszínén lebegni mozdulatlanul), megkaptam a “2 hetes vízihulla” jelzőt, mint mindig. (: És ettünk-ittunk ájulásig – megjegyzem, a strandon kapható barackpálinka ár-minőség aránya borzasztó. Nem is értem, hogy volt pofájuk azért a pancsolt löttyért annyi pénzt elkérni. -.-” De azért nem tántorított el minket a dolog.
A gondok viszont az idő múlásával tetéződtek, ugyanis az egyik medence  khm… ****fagyasztóan hideg vízzel volt töltve, és egyszerűen nem lehetett megszokni, még húsz perc benn lét után is reszkettünk. És a stílusosság kedvéért, mikor végeztünk a pancsival és felöltöztünk-összecuccoltunk, elkezdett esni az eső. Ezt nevezik tudásnak. (:
Szóval összességében jó kis nap volt – az idei nyaram első és utolsó strandolása.