Sognare In Italiano.

Üdvözletem.

Nem is tudom pontosan, hogy miért, de már néhány napja kikívánkozik belőlem egy jó nagy adag ömlengés, amit – az olvasók legnagyobb bánatára, muhaha – ugyan nem fogok megejteni, egy témát azonban belső késztetés miatt fontosnak érzek papírra (monitorra?) vetni.

Már sokszor szóba került, hogy nagyon szeretem a latin nyelveket, és hogy így Spanyolország, meg úgy spanyol nyelv, és hogy á, én biztos kitelepedek majd egy kis időre.
Ez a dolog korántsem véletlen.
Ezért a sok-sok évre visszavezethető, mára már nem is szimpla szeretetnek, talán inkább elvnek vagy berögződésnek mondható, bizsergető vonzalomért a gyerekkori legjobb barátnőm rokonsága felel – ez volt az én testvérnél is közelebbi barátosnémmal (nevezzük K.-nak) a mi közös megszállottságunk (akinek volt egy ilyen szoros kapcsolata kiskorában, az értheti, mire gondolok).

És most egy kis történelem (tündérmese?) következik.
K. anyjának a mostohatestvére mindig is egy életrevaló, kalandvágyó lányka volt, és egyszer csak úgy döntött (az indítékokat nem ismerem, de biztos voltak bőven), hogy szerencsét próbál: elutazott Spanyolországba, és elszegődött bébiszitternek egy családhoz. Nos, mivel ez a leányzó (nevezzük Sz.-nek) a maga rosszlányos bájával különösen szépnek bizonyult, nem is kellett sok idő, hogy egy férfinak megakadjon rajta a szeme. A vonzalom kölcsönösnek bizonyult. Ugyan a pasas jóval idősebb volt, de ez a szerelemben nem akadály, így össze is jöttek. De mit ad Isten, ez a spanyol úriember nem egy egyszerű jöttment volt, hanem egy gyerekorvos, aki emellett még egy kis falu polgármesteri tisztségét is betöltötte – tehát pénze volt bőven. A korábbi házasságából volt három nagy gyereke, de ez nem számított, Sz.-el belevágtak a közös életükbe, és a kalandvágyó lány teherbe is esett. Emlékszem, amikor először hazajöttek K.-ékhoz a kislányukkal… Csodaszép gyerek volt. És ez a találkozás indította el ezt a nagy spanyol mizériát.
Sz. igazán bulizós, önfeledt, közvetlen nő volt (és az a mai napig), ezért ment a hajnalig tartó tobzódás a hazalátogatás örömére. A férje egy szót sem tudott magyarul, és amikor megkérdezte a nevem, majd kedvesen-helyeslően megismételte utánam azzal a döglesztő spanyol akcentusával (“Á, Krisztííná!”), én egyszerűen elaléltam. Áh… Az egész család maga volt a boldogság és az egzotikum, ami nagyon imponált nekem és K.-nak. A vonzalmat fokozta, hogy néhány év múlva K. nővére a párjával együtt kiköltözött Sz.-ékhez Spanyolországba. (Azóta nem is láttam Őket… 😦 ) Mindenesetre letelepedtek, lett egy gyönyörűséges kislányuk, Sz.-éknek pedig azóta már négy ennivaló gyerekük van – mi meg K.-val itthon szövögettük tovább spanyol álmainkat.

Így sok-sok éve leteltével K.-val azóta is jóban vagyunk, bár a nagy barátság alábbhagyott, de a vicc, hogy ez a spanyol-dolog nagyon bennünk maradt. Már a gimnáziumba is úgy mentem el, hogy francba az addig (nem kis túlzással) “tanult” némettel, nekem csak és kizárólag a spanyol KELL, és punktum. (Először spanyol kéttannyelvű osztályba akartam menni egy másik iskolába.) Na de koppantam egy nagyot, mikor kiderült, hogy az adott intézményben megszűnt a spanyol oktatás. Vertem is a fejem a falba, és a “jobb, mint semmi”-nek behódolva belevágtam a másik lehetőségként fennálló olasz tanulásba. Már az első órától kezdve jól ment, mindenféle nagyképűség nélkül mostanáig Én vagyok az egyik legjobb olaszos a csoportban – tetszett, szerettem, de nem volt meg az a spanyolhoz illő bizsergés.

Aztán minden megváltozott, amit ennek a dalnak köszönhetek.

Egészen addig a percig nem találtam az ízlésemnek megfelelő olasz számot, de ez annyira megfogott, hogy már körülbelül százszor elénekeltem. De az csak egy dolog, hogy tudogatok olaszul… A nyelv tulajdonképpeni zeneiségére ez a dal ébresztett rá. Már az első sor “il mio tempo“-ja is olyan szinten csodálatos, hogy a fülem minden egyes meghallgatásakor egyfajta orgazmusként éli meg. Hihetetlen… És ekkor döbbentem rá, hogy mennyire gyönyörűséges is az olasz nyelv. Bár a spanyol iránti rajongásom csak ciklikusan szokott lejjebb hagyni egy-egy lelkileg passzívabb időszakban, de ez a dal gyökeres változást hozott az életembe – a várva várt bizsergést.
És hogy ez miért is zseniális?
1. Amit szeret az ember, azt könnyebben tanulja, amiért viszont rajong, azt egyenesen magába szippantja – ezt az utóbbi időszakban tapasztaltam az olasz órákon.
2. Eddig nem tartottam vonzónak sem Velencét (“romantikus klisé”), sem Rómát (“gyűlölöm a törit, és ez csak a hetven oldalnyi anyagból írt Róma témakörű témazárómra emlékeztet, aminek megtanulását – szokásomhoz hívem – utolsó estére hagytam, ezáltal átéltem egy nem túl kellemes éjszakát”), most viszont arra gyűjtögetem a pénzem, hogy jövő nyáron bevehessem Olaszországot (idén már nem fér bele az angol tanfolyam, és az angliai út mellett a költségvetésbe).
3. Nem kevés esztétikai élményben részesülhetek az olasz dalok, költészet által.

Furcsa, hogy egy dal mennyi mindent képes megváltoztatni… Már csak ha arra gondolok, hogy a sötétséghez is három (plusz egy) zene lökdösött közelebb, újra kellemes bizsergés lett rajtam úrrá.
Zárásképpen be is linkelem a(z Anonymus kivételével a) három drágaságot.


(A klipben látható Amy Lee-nél nem létezik gyönyörűbb nő a szememben.)

Kívánom Nektek is, hogy legalább életetekben egyszer éljétek meg a nagybetűs BIZSERGÉST. (:

Reklámok