Hát Tovaröppent…

Bizony. A mai nappal elszállt egy év, az első év a fejünk fölött. Félelmetes még csak maga a gondolat is, hogy már 365 nap telt el azóta, hogy a Darker Corner megnyitotta kapuit… Hihetetlen, de egyben varázslatos. Rengeteg érzés, főként boldogság és hála tölti el a szívem, ahogy az idő múlásának tényére gondolok – boldogság, mert sokkal több lettem a blog által, és hála, mert az olvasóim nélkül – NÉLKÜLETEK – nem láttam volna értelmét, hogy folytassam, és hamar abbahagytam volna az írást. Igaz, hogy az utóbbi időben kissé döcögősebben mentek a dolgok, de összességében elégedett vagyok az eltelt egy évvel.
Több mint 9000 látogató, Jesszus! Elmondani sem tudom, mennyire megtisztel az érdeklődésetek! Köszönök mindent, és remélem, hogy egy újabb termékeny és csodálatos évnek nézünk elébe – együtt!

“Itt van az ősz, itt van újra…

…S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja Isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.”

Ahogy Petőfi Művész Úr is megírta hajdanán, végre beköszöntött az év leggyönyörűségesebb időszaka – de vele ellentétben én jól tudom, hogy miért szeretem ezt a három hónapot.
Ilyenkor valami titokzatos bizsergés járja át a lelkemet, és olyan érzések kavarognak bennem, amik lángra gyújtják az érzékeimet.
Mert ott van például a Mindenszentek és a Halottak napja, a két kedvenc ünnepem. Ilyenkor minden évben annyi temetőt látogatok meg, amennyit csak tudok – nem számít, hogy az adott helyen nyugszik-e hozzátartozóm, – és próbálom magamba szívni azt a szent misztériumot, amihez hasonló izgalmat más nem képes kiváltani belőlem. Számomra egyszerűen utánozhatatlan a hangulata. A temetők, a mécsesek, a tűz melege, a koszorúk bizsergető fenyőillata, a hűvös szellő, ami ólomsúlyú élettel tölti el a tüdőmet… És persze az a sok ember a temetőkben. Hiszen ez minden évben kivételes alkalom, mert az ott megszokott túlvilági csend és nyugalom csak ezen a különleges napon kerül felbolygatásra – mit leírhatatlanul élvezek. De kihagyhatatlan persze a Mindenszentek éjszakája is, amikor minden évben vagy barátnőmmel, vagy egy nagyobb baráti társasággal kimegyünk a helyi temetőbe, csodáljuk a szemet – és lelket – gyönyörködtető fényeket, táncolunk, nevetünk, olykor szeretteink sírja felett ejtünk egy-egy könnycseppet, és minden keresztnél, ami az utunkba akad, meggyújtunk egy-két teamécsest. (Te jó ég, hogy fog ez hiányozni, ha már nem leszek független…:( )
Aztán az őszhöz kötődik még a születésnapom, aminek kimondhatatlanul örülök, mert ennél szebb időpontban maximum novemberben lehetne (nem, még akkor sem!) ez a jeles esemény. Mivel nem nagy titok, és szerintem nem nehezen kinézhető belőlem, hogy nem vagyok egy bulizós alkat, így a tavaszi-nyári születésnap nem is lenne nekem való, ellenben az ősz páratlan hangulata pontosan engem tükröz.
Én ugyan utálom a teákat, a fahéjat, az almát, a fahéjas-szilvás dolgokat, a forralt bort, és minden egyéb tipikus őszi-téli finomságot, s főleg a vaníliát pártolom, ilyenkor mégis lázasan szagolgatom végig a boltok és vásárok illatgyertya-készletét, és gyermeki izgalommal élem meg az ősz minden csodáját – a lenyűgöző alkonyoktól a lehulló, ropogó leveleken át az őszi máglyákig. (Áh…*-*)
Azonban azt is tudom, hogy az én rajongásom ellenére sokan ki nem állhatják ezt az évszakot, így a Tumblr segítségével készítettem egy kis ajánlót.
Alias “amit én szeretek az őszben.”
Kellemes csemegézést és őszt mindenkinek. (:
(Angolosok előnyben, de ha ráviszitek az egeret a képekre, némi támpontot kaptok a jelentéssel kapcsolatban.)

 

 

 

 

 

 

 

Jeles Poszt.

Üdvözletem.

Ez a bejegyzés két szempontból is fontos, és részben megmagyarázza az utóbbi napokban elszenvedett inaktivitásomat.

Először is: örömmel jelentem be, hogy ma, a második hónapforduló után két nappal, túl a 2500 látogatón, ezennel elérkeztünk a blog életének 100. bejegyzéséhez! (:
Nagy esemény ez egy ilyen szerény oldal esetében, hiszen két hónappal ezelőtt még abban sem voltam biztos, hogy néhány nap után nem fogom megunni a blogosdit, és nem küldöm kukába az egész művet. De mint látjátok, még mindig itt vagyok, és ezalatt a néhány hét alatt számomra is meglepően sok ember fordult meg az oldalon – annak külön örülök, hogy eddig szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptam, hatalmas öröm ez a számomra -, és remélem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy igazi kis blogos csapattá kovácsolódtunk össze (amihez nagyban hozzájárulnak a külön köszönetet érdemlő cseréim, de legfőképpen a Shadow and Light, elvégre a legtöbb ismerőst onnan gyűjtöttem be még az elején, és azóta is folyamatosan).
Hát nem furcsa, hogy ilyen sokan összeverődtünk a hasonló érdeklődési köreinkkel, és ilyen kísérteties módon egymásra találtunk? (:

 

A második hírem inkább magánjellegű, azonban a címhez hűen igazán fontos eseménynek lehettem tanúja (és kicsit részese) a tegnapi napon.
Bátyám végre megkérte a barátnője kezét. (:
Olyan édesek voltak… Mivel tegnap volt sógornőm 20. születésnapja, így a nagy eseményt szerettük volna egybekötni ezzel a még nagyobbal.
Igen, ez az egész egy előre megtervezett összeesküvés volt, miszerint az egész családunk elment a lányos házhoz (hivatalosak voltunk a szülinapi sütögetős kerti partira), ahová a többi vendég még nem érkezett meg akkor, és a leánykérést tesóm szűk családi körben tervezte lebonyolítani. Mivel nem az a csöpögős egyén, így megpróbálta a lehető legdiszkrétebben intézni a dolgokat, és mert szerinte ez az egész csak Rá és a lányra tartozik (mondjuk jogos), így kettesben szerette volna a nagy kérdést feltenni. Előtte átadta az apukának az ajándékba hozott pálinkát, és illedelmesen “megkérte Tőle a lány kezét”, majd a tudtunk nélkül besunnyogott a szobába sógornőmmel, és nekiállt a dolognak.
Csak egy volt a bökkenő: még előtte én lettem kinevezve fotósnak, hogy az este folyamán örökítsem meg a fontosabb pillanatokat, azt pedig tudni kell rólam, hogy a legfejlettebb paparazzo is elbújhat mögöttem, ha helyzetet szimatolok. Pont a megfelelő pillanatban nyitottam be anyámmal a szobába, és lefotóztam, ahogy bátyám a lány előtt térdel, és húzza fel az ujjára  a gyűrűt. (: Nagyon megható volt.
Az este többi része is nagyszerűre sikeredett, volt beszéd a lány anyja-apja részéről (és persze nagy meghatódás-könnyezés), a szomszéd nénik még egy szép dallal is készültek neki(k), én pedig szorgalmasan fotóztam, majd pincérkedtem. (A fiatalok persze istenesen berúgtak. 😀)
Emlékezetes alkalom volt, az biztos. (: Örülök, hogy sokat fényképeztem, és lettek csoportképek is (összesen egy fotón vagyok rajta, de azt is ki fogom törölni, amint a kezem közé kerül a gép).

És majd elfelejtettem: régebben kikértem a véleményeteket a sógornőmnek vett fülbevalóról. Nos, nagyon tetszett Neki. (:

Segítség!

Üdvözletem.

Közeledik sógornőm születésnapja, és én úgy döntöttem, hogy meglepem egy ezüst fülbevalóval. Nagy ékszermániás a nőszemély, és főleg az ezüst-csüngős dolgokat szereti, ezért erre a darabra esett a  választásom.

 

 

 

 

 

 

Igazából fogalmam sincs, hogy tetszeni fog-e neki, és azt sem tudom, hogy egyáltalán szép-e… Teljesen elbizonytalanodtam.
Véleményeket várok! Szerintetek milyen?