A 30 Napos – 28. nap

Álmaid állása

Emlékszem, amikor óvodában, kiscsoportos kölyökként azt a feladatot kaptuk, hogy rajzoljuk le, mik szeretnénk lenni, ha nagyok leszünk, Én tanácstalanul körbenéztem, és jobb, sőt bármilyen ötlet híján lerajzoltam az egyik óvónőt. Vicces, mert ez az ostoba, minden kreativitástól mentes rajz a következő évre, amikor ugyanezt a feladványt kaptuk csak annyiban változott, hogy a képen a teremben a játékokat mindenféle iskolaszer váltotta fel. Aztán jött a következő év, majd a következő, és nagycsoportosként ugyanazt a “tanító nénit” firkáltam le, amit négy évesen.
Aztán jött az iskola, és az óvodás elképzelés nem változott. Legkedvesebb elfoglaltságaim közé tartozott, hogy magányosan rójam a köröket a szabad ég alatt, és fejben magazinokat és feladatos könyveket gyártottam. Arra is tisztán emlékszem, hogy amikor a “nagyoknak” (felsősöknek) terveztem gondolatban foglalkoztatót, nem tudtam, milyen nagyfiús/nagylányos feladatokat rakhatnék bele. 😀 De ügyesen megoldottam.
Teltek-múltak az évek, és mint minden iskolában, úgy nálunk is bevezették harmadik osztályos korunkra a fogalmazás órát. Ekkor vált igazi rögeszmémmé az írás. Emlékszem, hogy az osztályfőnököm jóvoltából minden éven legalább egy fogalmazásom bekerült a helyi magazinba. Akkor még nem értékeltem ezt, és fogalmam sem volt róla, hogy ez megtiszteltetés, de mára már hatalmas jelentőséggel bír, és nagy löketet ad lelkileg.
Ismét eltelt három év, és hatodik osztályos, tizenkét éves “nagylánnyá” cseperedtem. Eljött a pályaorientációs időszak előszele, és ki kellett töltenünk egy kérdőívet, valamint ha jól emlékszem, egy fogalmazást kellett írnunk a terveinkről a jövőre nézve, miben szintén a magyar tanári szakmát boncolgattam (az akkori magyar tanárom volt rám a legnagyobb hatással, támogatott, sok versenyre küldött).
Eztán jött egy bonyodalmasabb időszak, iskolaváltás, új tanárok, új közeg, és ekkor kezdtem végképp elfeketedni. Ugyan a magyar iránti szenvedélyem nem hagyott alább, mégis kicsit elkezdtem a kémia és a matematika irányába orientálódni (ezen két tantárgyat az igazgató tartotta, aki eszméletlenül értette a dolgát). A magyar tanáraim közül az ekkorinál (aki egyben az osztályfőnököm is volt) éltem a leginkább passzív időszakomat. Nem is értettem… Ha már egyszer egy ember magyart tanít és egy diák pont abba az irányba húzódik, melyik ostoba pedagógus kezdi el a gyereket a másik irányba lökdösni? Rejtély… Mindenesetre az elreálosodásom egyre nőtt, matek és kémia versenyekre kezdtem el járni egész szép eredményekkel magyar helyett, és a felvételi előtt megejtett pályaorientációs tesztemen az jött ki, hogy legyek KÖZGAZDÁSZ. Az állam leesett. És a vicc, hogy még fontolgatni is kezdtem…
De aztán meglepetésemre az osztályfőnököm beszélt anyámmal, és kérte, hogy ne induljak el azon a pályán, és ne abba a bizonyos közgázt oktató intézménybe felvételizzek. Bár akkora már nem volt kérdés, hogy hová felvételizem (óvoda óta abba az iskolába és osztályba készültem, ahová most járok), és félig dacból, félig ostobaságom iránti bosszúból, s részben a hirtelen feleszmélésem következményeként felvételiztem a jelenlegi iskolámba. Akkora már tiszta szívből gyűlöltem a reál tantárgyak minden formáját, ami azóta is fennáll (meg is látszik a jegyeimen, sajnos), és a szomorú, hogy a múlt igazolja, hogy ha akarnám, tudnám én az összes tantárgyat, de ez az elvekből fakadó, keserű gyűlölet nem engedi át az információkat a tudatom falán. Ezzel ellentétben egy kétszáz szavas angol dolgozatra elég egy szünet óra előtt felkészülés gyanánt, de a fizikát egy évig is tanulhatnám egyfolytában, sosem ragadna meg.
Nos, visszakanyarodva. A felvételi azt tükrözte, amire számítottam: majdnem maximális pont magyarból, siralmasan minimális matekból. De nem érdekelt, tudtam, hogy ez így van jól, és céltudatosan adtam be a felvételi kérelmemet a mostani iskolámba – és csak abba. Máshová nem is felvételiztem, bár ha nem jött volna össze, az egyik gimi magyar szakát, egy másik spanyolját, a jelenlegi angolját vagy egy negyedik média szakát céloztam volna meg.
Igen, egy ideig az újságírás is imponált nekem, de ez körülbelül addig tartott, amíg rá nem eszméltem, hogy hopsz, ez média. MÉDIA. Hányinger.

Tehát a konzekvencia: ha négy éves koromtól a mai napig kizárólag a magyar nyelv és irodalom, valamint tanári szakma az, ami fantomként kísért és képtelen elhagyni engem, akkor ez már jelenthet valamit.
Illetve… Van még egy munka, amit örömmel végeznék (titkos álmom), de az nem publikus.

Reklámok

A 30 Napos – 27. nap

Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?

Nahát. Amikor kislány voltam és barátnőmmel, K.-val néztük az Aladdin mesét, ezen a kérdésen sokat gondolkoztunk. Persze gyermeki naivitásunkból fakadóan rögtön a “hogy legyen végtelen kívánságunk” verzió ötlött fel.
Nem tagadom, amikor elolvastam a kérdést, most is azonnal ez villant be, de ahogy egyre többet elmélkedtem a lehetőségen, egyre antipatikusabbnak hatott.
Nem, a végtelen kérés nem kiváltság. Inkább teher, ami ember képtelen felfogni, mekkora pusztításra képes.
Nem tudom, ki miben hisz, de ezt az omnipotensséget hagyjuk meg Istennek, Buddhának, Allahnak, a Sorsnak, a Végzetnek… Ki hogyan nevezi.

Számomra az egyetlen kívánság az volna, hogy minden ember tapasztalja meg, hogy milyen őszintén szeretni és szeretve lenni. Ez megváltoztatna mindent.

A 30 Napos – 22. nap

Kedvenc időtöltéseid

Mindig az adott hangulatomra bízom magam, éppen ezért elég változatos az érdeklődési köröm. Természetesen azért vannak állandó hobbijaim, mint például az írás, zongorázás, temetőzés, zenehallgatás, filmezés, blogolás, éneklés (csak sajnos pocsék hangom van), Sagázás, Diablózás stb…
Ugyan nem vagyok tipikus sportember, de úszni, lovagolni és síelni ettől függetlenül nagyon szeretek.
Na de ha én beszabadulok egy korcsolyapályára, jobb, ha mindenki menekül. 😀

A két örök favorit, amiket profi szinten űzök azért természetesen az evés és az alvás, de azok mértéktelenül.

Szünidőbe Csöppenvén.

Üdvözletem.

Biztosan minden látogatóm észrevette, hogy mostanában csak néhány felszínes, “csak hogy mégis legyen frissítés” célzatú posztot tettem közzé – na nem mintha a megosztott képek és zenék nem volnának önmagukban is értékelendőek és csodálandóak -, minek az oka igazából a fojtogató időhiányon kívül leginkább a  keserves ihlethiány, nyűglődés, lustaság. Mivel hétközben még mindig csak telefonról tudok fellépni, amin kész merénylet tisztességes posztot írni, ezért ez a jelenlegi passzív hozzáállás szerintem nem is meglepő a részemről, tehát maradnak a termékeny hétvégék – és az ünnepekre tekintettel a tegnap beköszöntő kellemes szünidő.
Nem hinném, hogy sok jelentősége van ennek a pár sornak, mégis tisztábbnak éreztem megindokolnom elmaradásaimat.

Az elkövetkezendő napokban szabadidőmhöz mérten természetesen tervezek néhány újdonságot (még az is lehet, hogy végre befejezem a 30 Naposomat, hmm…), de a karácsony közeledtével ugyebár jön a sürgés-forgás, takarítás, főzőcskézés, rokonok fogadása, ami sok energiát leszív – de ezt szerintem mindenki átérzi. Remélem, hogy minden Kedves Olvasóm felkészült lelkiekben az ünnepekre, hiszen csodálatos időszak ez, vétek elszalasztani a gyönyörűségeit. (:

És még annyit fűznék hozzá így a végére, hogy sok emberhez hasonlóan én is gyártottam magamnak ask-os fiókot, tehát [ ezen ] az oldalon bátran kérdezhet Tőlem bárki bármit, névtelenül. (:

A 30 Napos – 19. nap

Milyen számodra a tökéletes nap?

Ezt így nehéz meghatározni, mert mikor mihez szottyan kedvem. De természetesen gondtalan, könnyed, szabad, élménydús, nem zsibbasztó, és megosztható a szeretteimmel.
S ezek mellett még néhány konkrétabb tényező:

…ne kelljen iskolába mennem/dolgoznom.
…legyek mentes minden kötelességtől.
…az idő legyen kellemesen langyos, a Nap ne pofátlankodjon a szemembe.
…kora délután mondjuk szívesen száguldoznék motorral, egy (számomra) “valaki” mögött.
…késő délutánra beborulhatna az ég, és jöhetne egy kellemes, a záporban megejtett séta/tánc/vadulás “valakivel”.
…utána jöhetne egy kis filmezés tesóimmal, akik kivételesen normálisak lennének.
…beszélgetés anyámmal.
…természetesen a cselekmények között/közben egész nap pizzát, és hasonló finomságokat enné(n)k.
…este/éjjel pedig Family Guy-t és Így jártam anyátokkal-t néznék.

És most lusta vagyok ennél nagyobb kreativitást produkálni. (: Jelenleg ez tökéletesen megfelelne, de persze van, amikor extrább, és van, amikor szolidabb dolgokra vágyom.
És ha elkanyarodunk, álmodozva mondhatnám, hogy na persze, az én tökéletes napom az lesz, amikor találkozok Vele; összeházasodunk; amikor megszületik az első, esetleg második vagy harmadik kölköm; amikor elvégzem az egyetemet; amikor megkapom életem első igazi állását; amikor láthatom a gyereke(i)m sikerét; amikor megélhetem az unokám megszületését stb.
Szóval ilyen “várakozáson felüli” dolgok.

A 30 Napos – 17. nap

Mi a véleményed a tetoválásról, piercingről?

Bár korábban már volt erről is szó, azért kicsit felfrissítem az akkori véleményemet.

Ugyebár említettem, hogy régebben fontolóra vettem az ötletet, miszerint bevállalnék egy orrpiercinget. Persze nem a bikaviadalos beütésű ormótlan patkóalakú félkörre gondolok, hanem egy pici, ízléses fekete pöttyre, amit még most sem tartok rossz ötletnek – jelenleg azonban nem lenne okos döntés.
Ahogy a tetoválás sem egyelőre. A tetkó persze hatalmas fokkal komolyabb elhatározás a testékszernél, hiszen egy piercinget, ha úgy hozza a sors, kivesz az ember, és kész, a helye beforrad. De egy tetoválás más tészta. Tehát ha rá is adom a fejem, az semmiképpen sem öt éven belül várható. A nyakra tervezett kereszt ötletét még mindig fenntartom, de sajnos (vagy szerencsére) ez a DeviantArt-os tetoválás hihetetlenül megragadott. (Bár magamra nem varratnám, de ettől függetlenül bámulatos – ahogy maga a kompozíció is.)