Megrezzenő Drágaságom.

Üdvözletem.

Őrületes, hogy mostanság mennyire elhanyagoltam az írást! Minden értelemben. Mert a blogom még hagyján *szégyenkezik ezért a kijelentéséért*, de valódi, érdemleges munkát már nem is emlékszem, mikor adtam ki a kezeim közül utoljára. Ez kétségbeejtő…
Tegnap hála Istennek találtam egy rakás képet Devinatart-on, amik hihetetlenül nagy hatással voltak az írókámra. És szaggatottan, alig érezhetően ugyan, de elkezdték rugdosni a Picikét… Ő pedig mocorgásba fogott.
Rövid időn belül kiderül, mi sül majd ki ebből a… fellángolásból?

Gondolkoztam azon, hogy milyen jó is volna belefogni egy újabb kihívásba… Azt mindig hatalmas öröm nap mint nap írogatni.
Majd meglátjuk. (:

De addig is nézzétek el nekem, kérlek, ezt a passzív időszakot.

Reklámok

Meg Nem Értett Művészet.

Üdvözletem.

Már biztos. Én is egy meg nem értett művész vagyok.

Erre az eddig is sejtett hátborzongató tényre február 17-én jöttem rá, amikor a drágalátos magyar tanárnőnk kiosztotta az irodalom órára előző héten beadott fogalmazásainkat.
Az volt a feladat, hogy kreáljunk egy olyan élménybeszámolót, miben A párizsi Notre-Dame egy kis szeletét kiragadva bemutatjuk a választott személy szemszögéből az eseményeket, és hogy mi játszódott le az adott karakter fejében. Három lehetőség volt: Quasimodo, Esmeralda és Cloude Frollo.
Én természetesen az utóbbit választottam.
Aki nem olvasta volna a könyvet (ahogyan Én sem, lol), annak annyit kell tudnia a muksóról, hogy a Notre-Dame esperese, Quasi nevelőapja. Morcos, utálja a nőket és a cigányokat, valamint szabadidejében alkímiával foglalkozik: egyszóval az az igazi mintapap.  Érdekes egyén, egy elég sötét és összetett lélekkel, ezért esett rá a választásom.
A jelenet, amit választottam jó alkalmat adott a filozofálásra. Cloude megbújik egy kis odúban az épület azon szobájának falában, ahová előzőleg Esmeralda és Phoebus (a katona, akit a lány szeret, az viszont csak meg akarja.. khm) randevút beszéltek meg. Amikor a nagy szerelmi vallomások közepette az eksönre kerül a sor, a pap előugrik, leszúrja Phoebust, majd elszalad.

Nos, én ezt elég kreatívan oldottam meg. Ahhoz képest, hogy hajnal háromkor keltem fel, hogy megírjam, és hajnal hatra lettem kész, a vártnál jobb lett, bár szinte vissza sem olvastam – a végére félholtan zuhantam ágyba, kihasználván a még rendelkezésemre álló fél órát az alvásra.
Igen ám, de a magyar tanárnőm nem túlzottan értékelte a Poe-ra hajazó fantáziámat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szűk látókörű, viszont azt pedig ő nem gondolta volna, hogy a burkolt lecseszése számomra olyan elismerés, amihez foghatót írott művemre még nem kaptam azelőtt.

IMG_20120531_084001

Jó, hogy felveszel egy stílust, de így…?
Pszichésen ragyogó, de dolgozatnak kissé bizarr!

Szóval ez volna az én híres értékelésem. Érdekes.
Na nem baj, amiért kaptam rá két ötöst, meghagytam a tanár életét, és mivel ezzel erőt merítettem a további “pszichésen ragyogó, de dolgozatnak bizarr” íráshoz, így tulajdonképpen a szemtelen megjegyzés motivációs löketként is betudható.

Még az is lehet, hogy a fogalmazást is begépelem majd. Már ha érdekel valakit…

The 30 Days Goth Challenge – 6. nap

6. napÍrd le egy papírra a kedvenc dalszövegedet, és fotózd le.

A lehető legrosszabbkor jött ez a feladat. Nagyon szeretek kézzel írni, de ma olyan felfordulás volt/van nálunk, hogy már ki vagyok készülve.
Ezért is, és mert túúúl hosszú lenne leírni az egész szöveget, csak egy refrénnel szolgálhatok, azt is a lehető legrondább írásommal, amit most csaptam össze.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyetlen, mégis bőségesen kielégítő vigasz, hogy maga a szám zseniális.
(Kattintsatok a képre, mert így nem látszik rendesen.)