Jeles Alkalom.

Üdvözletem!

Így, a költészet napjának alkalmából szeretnék nektek az egyik kedvenc Villon versemmel kedveskedni. Fogadjátok szeretettel!

Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve –
megáldva és leköpve mindenütt.

Talpra Magyar!

Üdvözletem.

Így, március 15-e alkalmából terveztem egy hosszas posztot a hazaszeretetről, az összetartozásról, a nemzettudatról, de végül arra jutottam, hogy amit anno a nagyok megírtak, azokat felesleges újra sorokba foglalni, hiszen tökéletesebb képet és útmutatást úgysem volnék képes jelen helyzetben fabrikálni.
Tény, hogy nagy tisztelője vagyok Kölcsey Ferencnek, mondhatni példaképem, ebből kifolyólag az ő soraival szeretném megajándékozni minden kedves Olvasómat ezen nagy ünnep alkalmából. Olvassátok tiszta szívvel!

“Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen feltétele. Az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart.”

“Minden erény önáldozattal jár, feláldozásával pillantatnyi kényünknek, megtagadásával önhasznunknak, s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlölségünk elnémításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent, amit élted folyta alatt arcod izzadásában gyűjtöttél; mindent, amit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házad népét és saját éltedet naponként és pillanatonként érette fel kell szentelned. Mert tudd meg: e szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége.”

“Törekedjél ismeretekre! De ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdag növésű szálakat hoz mag nélkül. Ítélet által rendbe szedett s keresztülgondolt ismeret ver mély gyökeret, s őriz meg a felűlegességtől; ízlés pedig adja azon kellemetes színt, mi nélkül a tudomány setét és zordon: mint a cellájába zárkózott remetének erkölcse.”

“Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel. De erre még nem elég azon nyelvismeret, mely dajkánk karjai közt reánk ragadt; s azt hinni, hogy gyermekkori nyelvünkkel az élet és tudomány legmagosb s legtitkosb tárgyait is tisztán s erőben előadhatjuk, nevetséges elbízottság.”

“Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is!”

“Fáradj a hazáért s ne tenmagadért; így nem leszen okod panaszkodni. Ki magáért fárad, gyakran csalatkozik; ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei előbb-utóbb sikerrel koronáztatnak meg; s a siker felől az emberiség elismert haladása biztosít.”

“Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy fő cél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt.”

/Szemelvények Kölcsey Ferenc – Parainesis Kölcsey Kálmánhoz c. művéből/

Szívélyes Üzenet.

Bizonyára már mindenkinek a fülén jön ki a rengeteg elcsépelt jókívánság, éppen ezért nem is szeretném túl hosszúra fogni a dolgot. Egész egyszerűen, a maga spontaneitásával és Sharon asszonyság hozzájárulásával (igen, én sem hagyhatom ki ezt)  I Wish You A Gothic Christmas. (:

És természetesen magyarul is kívánok Minden Kedves Olvasómnak élményekben gazdag, családias, hangulatos, békés, és ami a legfontosabb, nagyon boldog ünnepeket!
De természetesen senki se feledkezzen meg a kötelező borzongásról sem, tehát miután befejeztétek a Karácsonyi Lidércnyomást, jöhet egy könnyed kis horror (de a Tim Burton maratonért sem fogom leharapni senki fejét 🙂 ).

Ünnepi Téboly.

Üdvözletem.

Nem tudom, hogy csak számomra furcsa-e az, hogy a szupermarketekben a lecsengő mindenszenteki díszek mellé már november első hetében kikerültek a csokimikulások, a karácsonyfadíszek, a szaloncukrok és hasonló, a tél és az ünnepek közeledtét hirdető kacatok, és hogy a városi placcokat már ezzel egy időben méretes karácsonyfák díszítették, de (bár a második kedvenc ünnepem a karácsony, és teljes mértékben be szoktam zsongani ebben az időszakban) ez nekem mégis túl korai, sőt kissé lelombozó – elvégre az őszinte töltet helyett a “csak akkor szereted igazán a szeretteidet, ha drága ajándékot veszel nekik” alapelvet hirdetik. És sajnos úgy veszem észre, hogy vezérelvük érvényesül is az emberek körében.
Na de nem kell bepánikolni, mert a szokásos rosszmájúságom helyett most nem a médiát és a kizsigerelő marketinget fogom szidalmazni. Inkább egy pozitív, ízig-vérig “jön a karácsony!” poszttal szeretnék előrukkolni Nektek. (:

Sok másikhoz hasonlóan a mi szerény városunkban is megkezdődtek a nagy ünnepi hangolódások: világító díszek az utak felett, karácsonyfák a tereken, ünnepi pompában tündöklő bevásárlóközpontok, és ami számomra a legkedvesebb: megnyílt az egy hónapos karácsonyi vásár. Sok-sok, a tavalyihoz képest rendkívül olcsó(!) szépséghez hozzá lehet jutni ezen a rendezvényen, köztük megemlítve természetesen az ajándékos standokat (ezek tényleg képzeletet felülmúlóan olcsóak, szerencsére), a sok mézárust, a sapka-kalap-sál-kesztyűs-bódékat, a kézzel készített szappan-, valamint az ékszerárusokat.
Mivel főleg ebben az időben ütközik ki rajtam a “jobb adni, mint kapni“, anyámtól örökölt véna, így már ezen a héten belevetettem magam a meglepetésvásárlás rejtelmeibe.
Anyám számára ugyan előre megrendeltem netről egy regényt, amire már régen fáj a foga – imába fogja foglalni érte a nevem, ezt előre tudom -, viszont a többi családtagom számára megfelelő ajándékot találni már keményebb dió. Sógornőmnek vettem a vásáron egy felhúzható, éneklő, tükörből és üvegből álló, forgó körhintát, ami szerintem nagyon édes (és ő is szereti az ilyesmiket), azonban a hímeknek még nem tudom, mit vehetnék. Majd talán a jövő héten…
Szerintem szinte minden iskolában, így a miénkben is rendeznek az osztályok karácsonyi ajándékozást, amikor is mindenki húz egy nevet, és annak az illetőnek kell meghatározott értékben ajándékot vásárolni. Nos, én az egyik leányzót húztam, és még nem igazán jutottam dűlőre abban a témában, hogy mit vehetnék neki. A naaagy halom édesség nálam már sok-sok éve természetes, tehát már vettem is Neki három tábla Boci csokit, egy Boci mikulást, és egy Milka nápolyit, de még tervezek mellé 4-5 finomságot – és persze mogyorót, ami kihagyhatatlan. (: Ezzel nem igazán lehet csalódást okozni, de a tárgyi ajándék már fogósabb kérdés. Régebben inkább porcelánfigurákat, de az utóbbi két évben plüssállatot vettem, amik nagy sikert arattak, tehát esélyes, hogy maradok a bevált és tradicionális sapkás-sálas plüssmackónál. (:
Esetleg ki tudna valaki valamilyen ajándékötlettel segíteni?

Túl az ajándék-témán. Számomra a karácsonyi légkör nagyon fontos, elvégre ez egy nem mindennapi, a szokásosnál kellemesebb és áhítatosabb időszak az ember életében. Ilyenkor megpróbálom kiszűrni a média káros sugarait, és a hasznos, hangulatos szálakat beengedni a család atmoszférájába. Mivel anyukám nagyon kreatív egyéniség, így a díszítéssel nem kell vesződnöm, mert ő képes pár ízléstelen gazból is mutatós adventi koszorút fabrikálni, a karácsonyfa feldíszítése mégis minden évben a mi kettőnk közös projektje. Az ünnepekre mindig átjönnek a nagybátyámék is, és az ajándékozás mellett a kántálás sem maradhat el. Tényleg, a mai világban kíváncsi lennék, hogy hány ember ismeri egyáltalán magát a fogalmat… Betlehemezés, kántálás… Változik a világ. Azonban az én családom szerencsére nem halad a korral, tehát nálunk nincs karácsony hagyományok és – vallásos mivoltunkból fakadóan – közös templomozás nélkül.
És ezeken kívül milyen apróságok kellenek még a tökéletes karácsonyhoz számomra?
Természetesen Nightmare Before Christmas. (: De kihagyhatatlan a Reszkessetek betörők-maraton, az illatmécses-áradat, a gyertya-mindenhol jelenség, az igazi fenyőfa illata, a bejgli, a tűzhely melege egy átfagyott estén, a karácsony éji bulizás, az otthoni zene, zene és zene… Persze a megszokott stílusban.

És a végére – ahogy Trishnek és Zsúnak ígértem – íme a leendő gyönyörűségem, amit anyámtól kértem karácsonyra.
Ezután a szoknya után már évek óta csorgatom a nyálam, és nemsokára végre a birtokomban tudhatom majd. *-*

Valószínűleg karácsonyig még zsibbasztalak Titeket valamilyen témába vágó poszttal, de addig is Boldog Karácsonyt Minden Kedves Olvasómnak! (:

Novembernek küszöbén.

Üdvözletem.

Lassan elérkezve november hónap küszöbére, az ember gondolatai akaratlanul is az ősz színeibe öltöztek. Az idő kellemesen lehűlt, amit a gyönyörű őszi, gyenge napsugarak fényében még a fázósabb lelkületű egyének is szívesen fogadnak; ott vannak a bronzszín lombozatú parkok, mikben a késő délutáni sétákat igazi felüdülésként élhetjük meg; s ott a rengeteg könyv, mikben szobánk egyik sarkában elmerülve menedékre lelhetünk a világ zajai elől.
A tűz még forróbb és vörösebb, és lángnyelvei szinte megperzselik a lelket, a lég fuvallatai pedig még csípősebbek, mintha némaságuk folytán így akarnának figyelmeztetni valamire.

Arra pedig aztán végképp nem gondolna senki, hogy ez a harmonikus időszak betudható a természet haldoklásának egyik fázisaként; az arcsimogató, halovány fénynyalábok pedig lehetnek akár az üde élővilág utolsó panaszos, elhaló segélykiáltásai is.

Én magam is az ősz ezen periódusának csapdájába estem, s bár már szeptember óta érzem, hogy a közeledő ünnepek kezdenek rabul ejteni, mégis tegnap teljesült ki bennem a metamorfózis.
A nyár elillant! A Nap melege fogytán, a napok rohamosan rövidülnek, és visszafordíthatatlanul közeleg a Mindenszentek! (:

Néhány poszttal ezelőtt már áradoztam kicsit erről, sok-sok kedvfokozó képpel illusztrálva lelkiállapotomat, és azt az utánozhatatlan izgalmat, ami néha hidegrázásként fut végig a hátamon. Tegnap azonban a bensőm mellett a szemem is megbizonyosodhatott a halottak szent ünnepének közeledtéről.
Az egyik hatalmas áruház sorai közt bandukolva lépten-nyomon mécsesrengetegbe, töklámpás-motívumokba, boszorkánysüvegekbe, szellemes dekorkellékekbe botlottam. Örültem is nagyon, hiszen ilyenkor még a Mindenszenteket gyűlölő goth-ok is (létezik ilyen?) remek dolgokra bukkanhatnak, mik segítségével pár száz forintból feldobhatják szobájuk/lakásuk atmoszféráját, ám boldogságom kicsit mégis keserédesnek bizonyult.

Egyik hatalmas… Nem is tudom, hogy erényem vagy hibám, de mindenesetre tulajdonságom, hogy mániákus hazaszerető vagyok. Ebből kifolyólag mindenben előnyt élvez nálam a magyarság, az itthon készült cuccok, a magyar üdülőhelyek (bár szívesen utazgatok külföldre is) stb., pontosan ezért nem nézem jó szemmel, hogy a média és a kereskedelem próbálja kis hazánkra is ilyen szemérmetlenül rátukmálni a Halloween-t. Érdekes dolog ez, hiszen jómagam is nagyra tartom ezt a külföldi ünnepet s minden motívumát, mégis elkeserít, hogy az éjszakai temetőlátogatás, mécsesgyújtogatás, tiszteletnyilvánítás helyett (nem mellett!) lassan ez a szépséges alkalom az “Adunk vagy kapunk!”/”Kapunk vagy csalunk!”-féle jelmezes cukorkunyerálásról és hasonlókról fog szólni Magyarországon is. Hangsúlyozom, én tényleg szeretem a Halloween-t, és ha a mi hazánk is igényt tartana rá, még az sem bántana, ha ezt a hagyománykört átvennénk, de így, hogy csupán a marketingről és arról szóljon, hogy minél több felesleges és haszontalan dolgot rásózzanak a boltok a szerencsétlen, naiv vevőkre… Na, ez már arcátlanság.
Természetesen senkire sem erőltetek rá semmit, és vallom, hogy minden embernek joga van azt csinálni, amit szeret, mégis lelomboz, hogy ha rákérdeznék a magyar gyerekekre, hogy mi az a busójárás, legalább az 50%-uk pislogna értetlenül; ezzel szemben egy-két hét múlva már a csapból is a Halloween fog folyni, hála a (szó szerint) drága médiának és üzletláncoknak.

És a pikírt véleménynyilvánításom után mégis pozitívan állok hozzá a Mindenszentekhez/Halloween-hoz, hiszen annyira hangulatosak a szellemes/tökös/boszorkányos/varázslós/szörnyes/csontvázas díszek, és olyan szép ez a szívemnek mindig kedves ősz, hogy bárhogy is legyen, és az emberek bárhogy is ünnepeljék meg, a lelkem mélyén tudom, hogy remek kis nap és éjszaka lesz a november 1-2. (: