Nyomasztó Kilátások.

Üdvözletem.

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy mi állhat az ingadozó kedélyállapotom hátterében.
Egyre többször lesz rajta úrrá a teljes lelki kimerültség érzése, majd egy pillanat múlva úgy szétárad bennem az energia, hogy majd kicsattanok. Egyik percben csordultig vagyok ihlettel, de az alatt az egy másodperc alatt, amíg megnyitom a Word-öt, el is hagy a múzsa. A másodperc töredéke alatt képes vagyok a mosolygós jó kislány szerepből morcos, depresszív banyává változni.
Furcsa és egyben elkeserítő lelkiállapot ez, hiszen olyan kaliberű dolgok vesztik el tartalmi jelentőségüket, amiken jómagam is meglepődöm. Csak tengek-lengek, és nem találom a helyem a világban. Különös.
Az indokkal természetesen nem vagyok tisztában (miért is lenne is egyszerű a dolog), de mivel a klimax lehetőségét egyelőre felfüggesztettem, más magyarázatnak kell a háttérben állnia. Talán így dolgozom fel a tényt, hogy a nyakamra telepedett az idő, és minden másodperccel közelebb taszigál a kihívásokhoz. Kezdek felnőni.
Ha belegondolok, hogy idén tavasszal elkezdem a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamot, édesen sajgó borzongás lesz rajtam úrrá. Te szent Isten, jogosítvány… Néhány éve olyan elképzelhetetlenül távolinak tűnt életem ezen szakasza, hogy pillanatnyilag szinte lehetetlen feldolgoznom a tényt, hogy mennyire ideje volna komolyan venni a dolgokat, és mennyire bele kellene magam vetni a nagybetűs életre való felkészülésbe. Mindjárt jogsi, aztán nyelvvizsga, érettségi, s ha minden jól megy, utána egyetem. Mostanában sokszor felötlik az a lehetőség, hogy mi van akkor, ha amire oda kerülök, beszüntetik az államilag támogatott bölcsészetet. Mert nagyon afelé kanyarodik az oktatási rendszer. Mi lesz akkor velem? Az embernek tanácsos mindig több lábon állnia, de mi van akkor, ha a magányos gólyaláb, amin így is nehéz egyensúlyoznom kidől alólam? Mert számomra nem létezik B terv. Ilyen szempontból sosem létezett. Kövessem a ma divatos konformista eszméket, és “elégedjek meg” egy főiskolával, esetleg más szakiránnyal? Soha.
Borzalmasan nehéz ez, és mi tagadás, a kormányunk nem törekszik arra, hogy megkönnyítse a feltörő (vagy inkább elnyomott) fiatalság gyarapodását. Végül is remekül megtervezett propaganda ez a részükről, mert lassan a fiatalok maguk is elhiszik, hogy ez így van jól, hogy a sikeres és boldog élethez nem kell ész és küzdelem, s hogy a legjobb üzlet a megalkuvás. Csírájában fojtják el az értelmet, és szépen lassan (vagyis fenéket, már elég szemérmetlen tempóban) amortizálják le az országot, végül pedig nem marad semmi és senki, aki feltámaszthatná a halott eszméket.
Szomorú, hogy országunk választott vezetői (ez a választósdi is nevetséges, hiszen ahogy mondani szokták, két rossz közül nehéz dolog jót választani, de ha még szerencse alapon a kevésbé rosszra is esik a választásunk, ő sem képes sz*rból várat építeni – elnézést az obszcén megjegyzésért –) nem a haladás útját szánják hazánknak, hanem egyre inkább lökdösik a gödör felé kicsinyes, önző céljaiktól vezérelve. Illetve… Meggyőződésen, hogy áll ennek a hátterében más is, de ez már egy másik téma.
És most, hogy így kipolitizáltam magam, vissza is kanyarodhatok az eredeti ösvényre.
A jövő előre láthatólag egyikünk számára sem lesz sétagalopp attól függetlenül, hogy itthon maradunk-e vagy külföldre menekülünk a düledező kártyavár árnyékából. De ameddig nem üti fel újra a fejét a nemzeti összetartozás érzése, addig felesleges is várni a csodát, hiszen az elnyomás min is alapszik? Az elnyomottak gyengeségén. És mi szánalmasan gyengék vagyunk, amit még magunknak sem merünk bevallani.

Tehát az összegzés: fogalmam sincs, mikor vagy mitől lesz végre kicsit üdébb a hangulatom. Rám férne egy kis felfrissülés – talán a tavaszi napsütés, a hűvösen simogató szellő és a kellemes záporok majd feltöltenek egy kicsit. Ki tudja.

4 responses to “Nyomasztó Kilátások.

  1. Fájó bevallani, de (sajnos) nagyon is igazak amiket leírtál. Jó lenne már, ha a kártyavár stabilabb lenne… Reméljük a legjobbakat, de készüljünk fel a legrosszabbra. Egyelőre ennyit tehetünk. :/

  2. Hát sajnos teljes mértékben így vannak a dolgok ahogy leírod. Ha a bölcsészet felé szeretnél menni pedig még nehezebb a dolgod 😦 Tudom nem bíztató :I de jobb ha tudod. A “B” tervet pedig érdemes lenne felállítani még érettségi előtt minden gonosz és rossz megjegyzés nélkül mondom ezt. Én magam is egyetemre készültem még régen, de milyen jó, hogy ki lett találva, hogy mi legyen ha sehova nem vesznek fel. Nyilván nálad más a helyzet, mitn nálam… De érdemes meggondolni és átgondolni. Valamint az is elgondolkodtató, hogy szinte mindenki milyen nay reményekkel megy a egyetemre, hogy majd milyen jó lesz, meg ott majd azt tanulja, ami érdekli és jujj de jó, hiogy nincs fölösleges tantárgy… Ez az amit el lehet felejteni, fölös tárgy ott is van. A másik amit látok egyetemista barátaimnál, hogy a nagy remények, amiket fűztek hozzá mind mind abba torkollott, hogy szenvedés és menjek csak át kettessel. És nagyon nem erről kéne szólnia hanem valami értékesről valami jóról, hogy tényéeg azt tanulod nagyrészt amit szeetsz. Nyilván ez túl nagy általánosítás volt most, mert van egy barátnőm, japán szakos hallgató és szereti az egyetemet, de még ő is rengeteg mindent szíd. :I A barátom pedig életrevaló, érdeklődő valaki volt, és az a két év, amit az egyetemen tötött teljesen elvette attól a kedvét, amit évek óta szeret a motorok és autók világát! Valamint nálunk az OKJ-n is vannak páran akik egyetemről jöttek, nahát ők akiknek eszébe sem jutna visszamenni oda.. Csak érdekeségképp írtam le, hogy nagyon érdemes meggondolni, mit akarsz, mert már sajnos nem egy gimnázium lesz :I… És sokan mégis úgy viselkednek éveket töltenek el ott úgy hogy elisszák az agyukat stb. :I Szóval nagyon nem az amit az ember elképzel. Természetesen OKJ után én is egyetemre vagy főiskolára mennék, még fogalmam sincs. Mert egyenlőre a jövő évet kell túlélnem és jól teljesítenem, na nem az OKJ-t hanem két érettségit újra le kéne tenni… :I Elég jó százalékkal ….

    • Értem, és én is azt tapasztalom, hogy mindig jó mindenre felkészülni, és a mentőterv sosem árt. Viszont én úgy vagyok vele, hogy a nagyon-nagyon-nagyon utolsó lehetőségként beírok majd egy kicsit gyengébb főiskolát, ahová kis túlzással már most felvennének, és majd maximum onnan tornázom magam fölfelé. Másik szakmán vagy irányon pedig kár gondolkodnom, ez a jövőm, és ennyi. (: Ezek nem megvalósíthatatlan álmok, hanem reális célok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s