A Szóbeszéd Hatalma.

Üdvözletem.

Először is. Szeretném megköszönni minden olvasóm bizalmát! Hihetetlen öröm látni, ahogy napról napra egyre többen tévedtek ide, és van szerencsém tapasztalni, hogy állandó vendégekre is szert tettem.
Még csak 18 napja indult a blog, és máris több mint 300-an látogattátok meg.
Szóval köszönök minden klikket! Ahogy tegnap is említettem, akinek van valamilyen témaötlete, esetleg kíváncsi, és szeretne valamilyen „sötét” kérdésről többet megtudni, az jelezze bátran. Megteszem, amit tudok.

Úgy döntöttem, hogy ma a sztereotípiáké lesz a főszerep. Mindenképpen megér egy bejegyzést a dolog, hiszen a közfelfogásban terjengő hiedelmek eléggé rombolják a szubkultúra színvonalát.

Vágjunk bele.

 

 „A goth-ok sátánisták.” – Ugyan a kettő nem zárja ki egymást, a szubkultúra mégsem erőltet rá senkire semmilyen hitet. Ahogy korábban is vázoltam, a goth egy szabad szellemiségű irányzat, és ez a szabadelvűség a vallásra is kiterjed. Lehetsz keresztény, zsidó, sátánista, muszlim – semmi sem ezen múlik.

„A goth-ok nem lehetnek szőkék.” – Az egyik legabszurdabb állítás. Mivel ez nem egy szimpla öltözködési stílus, így nem (csak) a külsőségekre épül – ez egyből kizárja ezt a röhejes tévhitet. Sőt, egy természetes szőke, ízléses leányzó sokkal szebb tud lenni egy agyonkent, festett hajú társánál.

„A goth-ok szektások, vért isznak, állatokat áldoznak stb.” – Talán említenem sem kell, mekkora marhaság. Ismét egy újabb uszító jelegű általánosítás.

„A goth stílussal együtt jár a depresszió.” – De még mennyire, hogy nem! A legutóbbi bejegyzésemben kicsit betekintést engedtem az eszmevilágba, és ott is szépen leírtam, hogy egy goth keresi a szépet, a jót, csak az átlagember számára kicsit bizarrabb formában. A depresszió betegség, amit bárki „elkaphat” – de nem ennek a művészi életszemléletnek a kötelező velejárója. Erre a következtetésre sokan a sötét ruhák, az esetleges zárkózottság miatt jutnak. Nincs sehol megírva, hogy egy goth nem lehet depressziós (elvégre emberek vagyunk), az ilyeneket sajnálom is, remélem, kigyógyulnak belőle – de ez a betegség nem egy „besorolási alapfeltétel”.

„A goth-ok állandóan otthon ülnek. Ha ki is mozdulnak, az útjuk csak a temetőre visz.” – Nem tudom, hogy ezt melyik agyas találta ki, de csak gratulálni tudok. Abszurdum. Talán a megfigyelt illető minden lépését követte, hogy erre a álláspontra jutott? Ha van is ilyen otthonülős személy, akkor sem kell elítélni, de ez semmiképpen sem jellemző az összes képviselőre.

„A goth-ok nagyon unalmasak, nem szólnak az emberhez, folyton hallgatnak.” – Lehetséges, hogy azért nem szólnak egyesekhez, mert egyáltalán nincs közös témájuk, de ez is csak általánosítás. Ismerek én nagyon pörgős goth csajszit, viszont olyan változatot is, aki számára még egy „szia” is megerőltető. Mindenesetre unalmas goth-tal még nem hozott össze a sors. Persze egy szolitöltelék plázamacska mit is vár egy „kriptaszökevénytől”? (:
A megfelelő társaságban tud mindenki kibontakozni.

„Minden goth vastag, fekete vakolatréteget és hófehér púdert ken magára.” – Erre a tévhitre tökéletes ellenpélda az előző bejegyzésben fellelhető „civil goth” rész.

„Minden goth keresi a halált, imádja a vért.” – Megközelítés kérdése. Míg az „én vagyok a Jani, és mivel most a tvájlájt a menő, ezért vámpírnak képzelem magam” kaliberű emberek csak nagyzolásból hirdetik a halált, addig a goth-ok egy titokzatos, misztikus új lehetőséget látnak benne, amit mindannyian fel fogunk fedezni, ha eljön az ideje. Nem előbb. És az imént említett „a Janigyerek mától szereti a vért, mert attól mekkora raj lesz” típussal ellentétben a vérben is egy egészen más eszközt – az élet eszközét látják. A vér érték, hisz az hajt minket előre és tart életben, ezért az élet tiszteletéből kifolyólag a vérre is különleges jelentőséggel bíró tárgyként tekintenek.

„A goth-ok utálják a gyerekeket.” – Ez sem igaz. Az ilyesfajta beállítottság csupán egyéniség kérdése, egy pl. diszkózenét preferáló hölgyemény is éppen úgy szeretheti vagy utálhatja a kicsiket, mint bármelyik goth. De nincs semmiféle elvi elítélés a gyerekekkel szemben.

„A goth-ok ki sem mennek a Napra, beteges fehérségre törekszenek.” – Ez egyes esetekben igaz lehet. Például én sem szeretek kint járkálni meleg, napos időben, és szeretem is a fakó bőrt. De egy jó kis kirándulástól szerintem egyik elvtársat sem tántorítaná el az a csúnya égitest. (:

/Bővítés alatt./

Nyitott szemmel.

Üdvözletem.

Ez a poszt most kicsit más lesz, mint az eddigiek. Korábban inkább magamról, jellememről, ízlésemről, unalmas pillanataimról írogattam. De nem hiszem, hogy a Nagy Érdeműt ez kellőképpen lekötötte volna (hiszen még magamat sem). Jöjjön hát inkább egy számomra kedvesebb, – néhol ugyan sértőbb, de – mindenképpen érdekesebb témakör. Minden itt leírt dolog 100%-ig saját anyag, vélemény, tapasztalat, és ezt tiszteletben tartva megkérek mindenkit, hogy ne koppintson! Ha alkalmanként más helyről illesztek be infót, abban az esetben mindig fel fogom tüntetni a forrást, esetleg az adott linket – ezzel elismerve mások fáradtságos munkáját és egyéni érvényességét.

…De! 

Most kissé kanyarodjunk el hát a sötét irányba. Vigyázat elég terjedelmes!

A legtöbb ember biztosan találkozott már olyan lánnyal/fiúval, aki kicsit komolyabbnak tűnt a többieknél. Mi több, morbidabbnak. Nem rohangált a korabeliekkel vinnyogva, nem járt diszkóba,  ízlését sem a menő butikok kínálata jellemezte, nem illegette magát a plázában. Sőt, néha kissé magányosnak, elvontnak tűnhetett. Olykor úgy látszott, mintha lelkileg teljesen elszigetelődne a többiektől, máskor mosolyogva jelent meg, de mindig egy furcsa, érthetetlen titokzatosság lengte körül.

És ami kihagyhatatlan: talpig feketébe burkolódzott.

Még egy teljesen kívülálló egyénnek is szöget üthet a fejében a gondolat: na most akkor hogy van ez?
Az emberek egy része csak legyint egyet, és azt gondolja: „Ő tudja, az Ő élete.”

A túlnyomó többség azonban beleesik az emberi gyarlóság egyik keserédes csapdájába, és eluralkodik rajtuk az előítélet. Holott arról fogalmuk sincs, hogy mi fölött bíráskodnak, csupán azért teszik, mert sérti a beszűkült látókörüket, ha valaki kicsit is „más”.

„Te gót vagy?”… „Mióta vagy emós?”… „Miért hallgatsz drogos zenét?”… „Ennyire skinhead lettél?”

Igen, a tipikus primitív kérdések, amiket elszórtan nekem (is) szegeztek/nek a nagyvilágban. Kissé megmosolyogtató, kissé szánalmas, de leginkább elkeserítő.
A rengeteg szárnyra kapó tévhit, a sztereotípiák, skatulyák (a későbbiekben részletezem még őket) esetenként megkeseríthetik az egyén életét – szerencsére nálam (és a többségnél) nem áll fenn ennek a veszélye.

Bizonyára (a mai világban elkerülhetetlen) többen hallották már a „pózer” és „trú” kifejezést. Nekem személy szerint mind a kettőtől borsódzik a hátam. Olyan magyartalan. De ez itt lényegtelen, könnyebb, ha így használom, így talán mindenki megérti…
Nem is kell belefolynunk az előítéletesség világába, a mutogató, ember háta mögött röhögcsélő alakok firtatásába.
A szubkultúrán belül is éppen elég ok akad a kukacoskodásra, minek rejtélyes világát hasznosabbnak látom feltárni.

Huh, akkor belekezdek…

Szóval, mindenféle rosszindulat nélkül (bár szúrós tekintet kíséretében) : a legtöbb „goth” nagyon el van tévedve. A tinik körében felkapott „játsszunk szektásdit, igyunk vért, kérjünk anyutól koporsót karácsonyra” hullám (a közelemben szerencsére már egyre kevésbé tapasztalom, de főleg a Twilight idején hódított) elég rossz színben tüntette fel a gothikus eszmevilágot. A polgárpukkasztó, közönséges és fejmosó média minden olyan témába belekóstol, amit a közönség gyatra igényeinek megfelelően ízlés szerint gyúrhat össze olyan silány masszává, hogy egy értelmes goth-nak a gyomra felfordul. Erre remek például szolgál a Trish által kivesézett magazinos sztori, amit a http://www.shadow-and-light.gportal.hu/gindex.php?pg=34211247 oldalon megtalálhattok. Röhej.

Lessünk bele a divategyéniségek és a „valódi” goth-ok, illetve az átmenet világába.

Pózerek: általában könnyű felismerni őket. Az egyszerű ember nyelvén talán a „feltűnési viszketegség” kifejezéssel definiálhatjuk a legkönnyebben, esetleg a „plázagót” megnevezéssel. Többségük azért köt ki ennél a stílusnál (egyeseknél csak napokig tart), mert „szexinek” vélik az öltözködési és sminkelési módot. Nem elég, hogy büszkék a (ki)nézetükre – ami nem lenne baj, ha a tartalom nem nulla lenne mögötte -, egyenesen hirdetik is azt. A „gót” szót mértékegységként használják, és ha egy személyben, boltban vagy bármiben valami „nem elég gót” nekik, akkor azt felhúzott orral kibeszélik és otthagyják. A hagyományos ideákat semmibe véve – amikhez hozzátartozik ugyebár a divat megtagadása -, sőt meggyalázva azt fő céljuk, hogy gyerekes módon ők legyenek a „leggótabbak”, minél menőbb fűzőben és plázából becserkészett miniszoknyában. Természetesen mindezt a tudtuk nélkül, mert dunsztjuk sincs róla, hogy mi áll a szubkultúra hátterében. Beírják a Gugli képkeresőjébe, hogy „gót”, az kiad egy képet, és kész is az elhatározás – „akkor én holnaptól gót leszek!” Vastag, sötét, nevetséges smink, hófehér alapozó (komolyan, remélem egyszer megadatik nekem, hogy egy ilyen leányzót meglássak zuhogó esőben, elmosott bohócpofával… muhaha.) Persze arról fogalmuk sincs, hogy ki az a Robert Smith, vagy hogy a „Poe” szó milyen betegséget takar. Zenei ízlésüket is általában a lecsúszott populáris rock jellemzi. Meglátnak a Viva tévén egy ködös, esti háttérrel leforgatott klipet, sminkelt, festett hajú hímegyed(ekk)el, és már ki is tör a láz. De áá, nem is folytatom, pedig tudnám holnap estig. Szerencsére az ilyen mértékű elkorcsosodás nem mindenhol jelenik meg, és főleg a 13-16 éves, szárnyukat próbálgató gyerekeket érinti (azért néhányuknak kiosztanék egy-egy pofont).
Ez bizonyára roppant szigorú, elfogult véleménynek tűnik, de sajnos a mindennapokból merítettem. Találkozok nem egy ilyennel. Főleg koncerteken. Fuh, na ott aztán néha végem. Vicces tud lenni két picsogó „gót” lány, amikor egy egyik miniszoknyában bepucsít a másiknak, hogy „ki van a bugyim?” Hmm… Elgondolkodtató.
De vétek lenne kihagyni a temetőben pózolgatást, esetenként szexet (ha egy leszakadt, IQ-hiányos, magát vámpírnak képzelő egyedet meglátnék mondjuk a nagyszüleim sírján „szorgoskodni”, beállnék önjelölt pszicho-gyilkosnak és sírásónak, az tuti… Most komolyan, emberek!?), az említett vámpírmániát (magától értetődően a Twilight-féle, csillogó bőrű verzióban), mindenféle úton-útfélen meglátott és összeszedett, nem rendeltetésszerűen használt szimbólumokat (kis csillogó koponyák, denevérek, pentagramma – divatból stb.). És a vámpírosdi mellett nagyon hódít a boszorkányosdi is, a home-made bájitalok, egyéb csacskaságok (egy igényes wicca sírva fakadna).

Persze minden ember más, akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek meg inge, az sürgősen öltözködjön fel!

Trúk: na ez már nem olyan könnyen feszegethető kategória, mint az előző. Felszínessége, illetve felszínesség-mentessége nem kevés fejtörést okozhat – és okoz is a témába magát beleásó érdeklődőnek. Annyi fajta különböző ágazatot, értékrendet, megjelenési stílust, zenei irányzatot foglal magában, hogy az összeset képtelenség volna külön taglalni. Éppen ezért próbálnak átfedést képezni a kategóriák között, összefoglaló névként pedig a dark/goth elnevezést alkalmazzák. Felénk az egyik legjellemzőbb ág talán a viktoriánus és a cyber goth, de főként fesztiválokon találkozhatunk színes – illetve kevésbé színes – egyéniségekkel.
Kezdjük a külsőségekkel, elvégre az emberek azt pillantják meg először, hacsak nem gondolatolvasók.
Sok „trú” a személyiségét a ruhák, sminkek, frizurák választékos kínálatának kihasználásával és alkalmazásával próbálja felszínre juttatni, olykor a végletekig elmenve. Felnyírt frizura, érdekes színpárhuzamok, jelmezszerű viselet, merész piercing-ek és tetoválások – a látvány adott, ám a szubkultúra ezen extrémebb követőinek az élete nem fenékig tejfel. Sok megvetés, beszólás, ellenségeskedés önkifejezésük ára, mit a legtöbben kiválóan kezelnek ugyan, mégis kellemetlenségeket okozhatnak a mindennapi életben. Legtöbben kénytelenek „kinőni”, mert egy komolyabb munkahelyen a konzervatív megjelenést preferálják.
A másik véglet pedig a „civil gót”. Kinézetre olyanok, mint bárki más. Nem feltétlenül hordanak feketét, vagy csak elvétve; nem kenik magukat, nem hirdetik nézeteiket a külsejükkel. Sokan, akik nem ismerik a szubkultúrát, talán sosem jönnek rá, hogy az illető az volt, ami. A „civilek” nagy része környezetük miatt nem engedheti meg magának a neki tetsző, kicsit sötét öltözködést (pl. vallásos iskola; szülői tiltás; munkahely), de akadnak köztük, akik elvi alapon tagadják meg a külsőségeket, vagy csak szimplán kerülik a skatulyákat.
Az “átlag goth” gardróbja általában fűzőket, fekete, egyszerűbb felsőket és ruhákat, nadrágokat, de inkább szoknyákat (férfiaknál is megesik), bakancsokat, formás kis cipőket, platformokat tartalmaz. A stílus nem a feltűnősködésről szól, ahogy sokan hiszik, inkább a csendes, visszafogott elegancia a mérvadó. Legkedveltebb anyag a csipke, az ízléses kiegészítők között megtalálható a csipkekesztyű, napernyő, hajcsatok-kalapok, egyéb apróságok, mik személyenként változnak.
És a gondolkodásmódról.
Akik azt hiszik, hogy a goth-ok mind ugyan úgy gondolkodnak, és néhány mondattal az összes lelkét feltárhatjuk egy kalap alatt, azt most le fogom lombozni. Nem, nem minden goth egyforma; változó az értékrendjük, a felfogásuk, a korlátaik. Akadnak, akik élnek-halnak a (leginkább maguk fajta) társaságért, szívesen bandáznak, randalíroznak, nem vetik meg az alkoholt, cigarettát, sőt egyesek a drogokat sem. Vannak azonban, akik maguknak valók, amolyan vérbeli meg nem értett művészek, nem ritkán antialkoholisták, és a dohányt is megvetik. A goth-ok tisztelik az életet, így számos közülük elkötelezett természetvédő, mi némelyeknél a vegetáriánusban teljesedik ki. Az élet respektálása mellett tisztában vannak annak természetes mulandóságával, és próbálják meglátni a halál művészi, inspiráló oldalát. Próbálják megragadni a boldog pillanatokat, a lét gyönyöreit, a természetben rejlő szépséget és csodát, az ódon épületek (néha ízléses, antik sírok) nyújtotta régi korokat idéző hangulatot, éppen ezért sokak szenvedélye a fotózás, a költészet, az írás, a festészet/szobrászat. Nem tudom, honnan jött az eszmefuttatás, miszerint a goth-ok tartózkodnak mindennemű véleménynyilvánítástól, politikai nézetek felvállalásától stb., de ez is tévhit – ugyanis erősen személyfüggő a dolog. Míg valaki tartózkodik, más nyíltan érvel.
Zenei téren is a hagyományoknak hódolnak, nem a felkapott „divatrock” hívei, hanem a múlttal rendelkező gothikus rock/metál, szimfonikus metál stb. jellemzi őket. A zenei ágazatokat is órákig lehetne sorolni, hiszen ebben sem egyformák: míg valaki a kelta zenét részesíti előnyben, más a pogány dallamok felé húz, megint más Mozart felé, és így tovább. Kihangsúlyoznám: a „te hallgatsz xy-t is? Úr Isten, hogy te mekkora pózer vagy…” típusú megnyilvánulások az (elnézést) idiótákat jellemzik. Az egyén ízlésvilága sokszínű, attól, hogy valaki goth-nak vallja magát, még nem kell leragadnia a Cure-nál. Persze nem hátrány azért, ha az igényesség határain belül mozog a fantáziánk.
(Róluk is beszélhetnék még órákat. Lehet, hogy később meg is teszem, ha lesz rá igény.)

A köztes állapot: az átmenet általában akkor észrevehető (igazából nem feltétlenül szembetűnő, de remélem, hogy a magát goth-nak nevező személyeknek segítek kicsit ezzel a besorolásban, vagy éppen felismerik egy régebbi korszakukat ezen sorokban, a kezdő fiataloknak pedig támpontot kapnak), ha egy babybat (= szárnypróbálgató egyén, bután fogalmazva „góttanonc”) kezd ráérezni a dolgokra, és lassan felfedezi a saját útját.
Az „elgótulás” folyamata számos alkalommal úgy kezdődik, hogy a fiatal rájön: vonzza a fekete szín (igen, gyakran az elsőre külsőségeket követő emberekből lesznek a vérbeli trúk – még mindig utálom a szót), és tetszik neki a divatmentes, sötét, érzelmes, lelkileg felszabadult világ. A dolgok geneziseként jön a szekrényfeltúrás és új, sötét darabok beszerzése, a fekete smink – eleinte általában túlzásba vitt, olykor béna – próbálgatása, és a beilleszkedés utáni vágy. Titkon, néha még maga elől is titkolva minden rezdülését, megnyilvánulását, ruhadarabját a stílushoz igazítja, és ellenőrzi magát. Olvas, kutat, informálódik, ami nagyon jó jel, mert a pózerek ezt a folyamatot kifelejtik, és beleugranak a (számukra) „legjavába” – a látszatba. Megnézik, hogy milyen zenék számítanak ide illőknek (szerencsére sok-sok embernél a zenével kezdődik minden – mert egy kezdőnek a látszat is fontos, de a zene gyökerestől átformál), átnyálazzák a filmkínálatot, híres (és sötét) írókat, költőket. Miután lassan kezdenek eggyé válni a szubkultúrával, az átmenet megszűnik, és kialakul a valódi (trú -.-“) jellem.
Ez a folyamat évekig eltarthat. Elvégre itt nem kell kapkodni, mindenkinek a saját tempójában kell rálelnie a saját ösvényére, bár mérföldekkel egyszerűbb, ha van, aki segítsen és előtte már kitaposta azt a mezsgyét. Tanulságos lehet elbeszélgetni egy idősebb, valódi goth-tal.

Mert nem, ez nem (mindenkinél) egy múló szenvedély.

Ízelítőnek legyen elég ennyi. Ha valaki valamire kíváncsi, esetleg van olyan téma, amit szívesen látna viszont a blogomban részletesebben, azt írja meg kommentben vagy e-mail-ben. Ilyen témában készen állok a regényekre. (: