A Szóbeszéd Hatalma.

Üdvözletem.

Először is. Szeretném megköszönni minden olvasóm bizalmát! Hihetetlen öröm látni, ahogy napról napra egyre többen tévedtek ide, és van szerencsém tapasztalni, hogy állandó vendégekre is szert tettem.
Még csak 18 napja indult a blog, és máris több mint 300-an látogattátok meg.
Szóval köszönök minden klikket! Ahogy tegnap is említettem, akinek van valamilyen témaötlete, esetleg kíváncsi, és szeretne valamilyen „sötét” kérdésről többet megtudni, az jelezze bátran. Megteszem, amit tudok.

Úgy döntöttem, hogy ma a sztereotípiáké lesz a főszerep. Mindenképpen megér egy bejegyzést a dolog, hiszen a közfelfogásban terjengő hiedelmek eléggé rombolják a szubkultúra színvonalát.

Vágjunk bele.

 

 „A goth-ok sátánisták.”Ugyan a kettő nem zárja ki egymást, a szubkultúra mégsem erőltet rá senkire semmilyen hitet. Ahogy korábban is vázoltam, a goth egy szabad szellemiségű irányzat, és ez a szabadelvűség a vallásra is kiterjed. Lehetsz keresztény, zsidó, sátánista, muszlim – semmi sem ezen múlik.

„A goth-ok nem lehetnek szőkék.”Az egyik legabszurdabb állítás. Mivel ez nem egy szimpla öltözködési stílus, így nem (csak) a külsőségekre épül – ez egyből kizárja ezt a röhejes tévhitet. Sőt, egy természetes szőke, ízléses leányzó sokkal szebb tud lenni egy agyonkent, festett hajú társánál.

„A goth-ok szektások, vért isznak, állatokat áldoznak stb.” – Talán említenem sem kell, mekkora marhaság. Ismét egy újabb uszító jelegű általánosítás.

„A goth stílussal együtt jár a depresszió.” – De még mennyire, hogy nem! A legutóbbi bejegyzésemben kicsit betekintést engedtem az eszmevilágba, és ott is szépen leírtam, hogy egy goth keresi a szépet, a jót, csak az átlagember számára kicsit bizarrabb formában. A depresszió betegség, amit bárki „elkaphat” – de nem ennek a művészi életszemléletnek a kötelező velejárója. Erre a következtetésre sokan a sötét ruhák, az esetleges zárkózottság miatt jutnak. Nincs sehol megírva, hogy egy goth nem lehet depressziós (elvégre emberek vagyunk), az ilyeneket sajnálom is, remélem, kigyógyulnak belőle – de ez a betegség nem egy „besorolási alapfeltétel”.

„A goth-ok állandóan otthon ülnek. Ha ki is mozdulnak, az útjuk csak a temetőre visz.” – Nem tudom, hogy ezt melyik agyas találta ki, de csak gratulálni tudok. Abszurdum. Talán a megfigyelt illető minden lépését követte, hogy erre a álláspontra jutott? Ha van is ilyen otthonülős személy, akkor sem kell elítélni, de ez semmiképpen sem jellemző az összes képviselőre.

„A goth-ok nagyon unalmasak, nem szólnak az emberhez, folyton hallgatnak.” – Lehetséges, hogy azért nem szólnak egyesekhez, mert egyáltalán nincs közös témájuk, de ez is csak általánosítás. Ismerek én nagyon pörgős goth csajszit, viszont olyan változatot is, aki számára még egy „szia” is megerőltető. Mindenesetre unalmas goth-tal még nem hozott össze a sors. Persze egy szolitöltelék plázamacska mit is vár egy „kriptaszökevénytől”? (:
A megfelelő társaságban tud mindenki kibontakozni.

„Minden goth vastag, fekete vakolatréteget és hófehér púdert ken magára.” – Erre a tévhitre tökéletes ellenpélda az előző bejegyzésben fellelhető „civil goth” rész.

„Minden goth keresi a halált, imádja a vért.” – Megközelítés kérdése. Míg az „én vagyok a Jani, és mivel most a tvájlájt a menő, ezért vámpírnak képzelem magam” kaliberű emberek csak nagyzolásból hirdetik a halált, addig a goth-ok egy titokzatos, misztikus új lehetőséget látnak benne, amit mindannyian fel fogunk fedezni, ha eljön az ideje. Nem előbb. És az imént említett „a Janigyerek mától szereti a vért, mert attól mekkora raj lesz” típussal ellentétben a vérben is egy egészen más eszközt – az élet eszközét látják. A vér érték, hisz az hajt minket előre és tart életben, ezért az élet tiszteletéből kifolyólag a vérre is különleges jelentőséggel bíró tárgyként tekintenek.

„A goth-ok utálják a gyerekeket.” – Ez sem igaz. Az ilyesfajta beállítottság csupán egyéniség kérdése, egy pl. diszkózenét preferáló hölgyemény is éppen úgy szeretheti vagy utálhatja a kicsiket, mint bármelyik goth. De nincs semmiféle elvi elítélés a gyerekekkel szemben.

„A goth-ok ki sem mennek a Napra, beteges fehérségre törekszenek.” – Ez egyes esetekben igaz lehet. Például én sem szeretek kint járkálni meleg, napos időben, és szeretem is a fakó bőrt. De egy jó kis kirándulástól szerintem egyik elvtársat sem tántorítaná el az a csúnya égitest. (:

/Bővítés alatt./

15 responses to “A Szóbeszéd Hatalma.

  1. Azt hiszem ezt is szépen leírtad … és sajnos sztereotíoiákkal mindenhol találkozunk …. szerintem ez ellen az (ön)irónia lehet a legjobb talán különben valóban beleőrül az ember, ha mindent magára vesz sok hülye embertől, ők nem értik … ne süllyedjünk le az ő szintjükre azzal, hogy vitába szállunk. Hiszen az egész goth dolog “csendes lázadásnak” indult … ha már a “lázadás” szót szeretnék használkni, bár én nem szeretem … Ő hülyén ahl meg mi meg próbálunk minél többet magunkba szívni. És a gothok is emberek szóval ennyi nincs mit ragozni ezen szerintem … ^^ hajrá sok sikert a többi cikkhez is, kíváncsi lennék tőled olyanra is ami majd elszakad ezektől az alapkérdésektől. ^^ De amúgy nagyon jól kezdtél bele az egészbe úgyhogy már most is egy irtó jó blogot olvasni ^^

    • Köszöntem. (:
      Igen, tervezek elszakadni az alapoktól, csak gondoltam, bevezetem cseppet a dolgokat, ha valaki nem lenne tisztában valamivel. Örülök, hogy tetszik, ezt a posztot is sok dologgal fogom még bővíteni.

      • Szerintem igen fontos ezeket is leírni, hiába ‘alap’, de jobb, ha minél többen látják, hogy nem csak 1-2 goth gondolkodik, él így…
        (gyerekekkel kapcsolatban: kb 2 hete igyekszem összehozni egy normális cikket goth/dark/metálos stb gyerekválalással kapcsolatban :D)

        Csak így tovább, gratulálok a sok látogatóhoz 🙂

      • Köszönöm. (:
        Én ma még egy témát tervezek kivesézni, a grufti kérdést. Kevés anyag van róla, és ahogy eddig észrevettem, sokakat érdekelne a dolog. Majd meglátjuk.
        A cikkedet pedig várom. (:

  2. (U.i. a szőkeséghez, magamon kívül 3 szőke goth lányt ismerek még :D… amit mondani akartam, hogy Gyakorkérdéseken vagy hol, már nem emlékszem, találtam egy olyan hozzászólást, hogy az a goth, aki szőkére/platinaszőkére/fehérre festi a haját, az kb olyan mintha táblát akasztott volna a nyakába, hogy plázacica vagyok ám… úúgy szeretem, amikor ilyen baromságokkal találkozok -.- mintha nem lenne szíve joga mindenkinek, hogy milyen a haja. Ha szőke, azért gáz, ha fekete azért, ha vörös vagy barna, azért, ha extrém, akkor meg deviáns 😀 még jó, hogy van “helyes” út…)

    • Igen. Ez főleg akkor irritáló, ha valaki természetes szőke. Írott szabály lenne, hogy minden goth-nak “műnek” (csúnya kifejezés, és nem is túl jogos, mert a festett feketék is ugyan olyan értékű tagok, mint a szőkék, de na…) kell lennie?

      • A gruftik nekem is nagyon izgatják a fantáziámat, éppen a tipikus “milyen goth alfajok vannak” bizbazzal szenvedek, oda figik majd írni pár sort, ha egyszer úgy alakul, de kb. 1-2 hitels magyar forrás van a neten (mindenki azt másolja, de ctrl+c, ctrl+v-vel, semmi kreativitás)…

        Egyébként különös, mert sokkal könnyebb rámondani egy átlag eredeti szőke gothra, hogy hú, ez nem is “igazi”, biztos csak véletlenül jár feketében, mint egy fekete hajúra. 😐

      • Ezt én is észrevettem már. De nem túlságosan érdekel, hogy kívülállóként ki mit gondol a hajamról, vagy bármimről. (: Főleg most, mivel ha minden jól megy, szőke leszek.
        A grufti téma ügyében az interneten még nem nagyon keresgéltem, inkább saját kútfőből szeretnék meríteni. De lehet, hogy kiegészítem ezzel-azzal. Remélem, hogy még ma kész lesz.

      • Van egy, azaz EGY grufti ismerősöm, na? 😀 (Egy komoly beszélgetés során megtudtam, hogy szeret otthon a sötétben ülni és gyászindulót hallgatni :DD) egyébként nagyon jó fej, kissé különc, fura dolgai vannak 😀 (srác)

      • Huh, én is szívesen megismernék ilyen illetőket. Főként tapasztalatszerzés céljából.
        (Jelentem: a cikk Róluk egész jól halad.)

  3. Bocsánat nem sértésként írtam, ha elkezdenék egy blogotén is tuti az alapoknál kezdeném akármennyire ism indnhol le van írva, hiszen csak hozzátartozik és valami személyes is kerül bele, mivel nem vagyunk egyformák, és normál esetben attól szép ez a szubkultúra, hogy nem kliséket követünk. Szerintem nagyin jól leírtad, összeszedted ezeket az alapdolgokat, valamint tetszik, hogy valahol elkezdted, nem csak össze-vissza az egész egy kisit erről egy kicsit arról, hanem szépen struktúráltan ^^ Csak kíváncsi vagyok, egy másmilyen bejegyzésre is ennyi ^^ Gondoltam egyébként, hogy jön majd csak valahogy az izgalmasabb nekem :)) A gruftikra kiváncsi vagyok, sajnos valóban keveset hallani róluk, meg hát itt magyarországon az egész goth dolog olyan érdekes… csak nemrég kezdték az a többi emberek újra megismerni … Emlékszem 9.-ben mindenki nézett, amikor egyik lány ruháját nagyban dícsérték … erre a válasz gothoktól kaptam …..-> ?.? kérdő fejek … én akkor kezdtem elgothosodni… akkor még csak sok szürke és fekete szinten :DD nem igazán látszott. Kicsit szíven ütütt hogy ennyire nem tudják … na mindeghy legalább nem kötnek bele, bár ennek volt a hátuütője, hogy ehelyett mindig emo meg rocker lettem … rájuk hagytam, “aki hülye ….” aztán 10.-ben meg az angol könyvünkben volt valami hülye könyv idézet asszem az öltözködésről…. és egy részlet vmi kiscsaj naplójában, és akkor épp a “Gothic” volt a nagy divat és úgy ment bulizni, a barátnőjével, “balck rags” meg glue a hajába …. meg panda macira festette magát… de természetesen otthon semmit se tudjanak barátnőnél készülődött össze, de béna volt szegényke mert otthonmglátták a táskáját és belekukkantottak -*ajjaj* most kiderült – anyuci goondolta, hogy hú biztos a most menő “Gothic creature”-ok egyike lesz. “De mindegy hülyét csinálok magamból és ele ngedem ezt an hülye gyereket legalább nem fog az idióta menő zenéje bömböln és nyugottan nézhetem a tv-t”. Végül vmi helyes sráccal beszélt a kiscsaj teljesen oda meg vissza volt az egésztől, hogy hú táncoltak és semmint nem beszéltek, emrt a hanos zenétől képtelenség volt érteni, csak annyit tudtak megbeszélni, hogy karácsonykor nem tudnak találkozni, mert a srác a nagyihoz utazik… Aztén átvedlette magát főhősnőnk, de mivel béna ezért a haja “glue”-s maradt a szemfesték még jobban elkenődött és valami csövesként ment haza… ami szerintem a goth léttel szöges ellentétben áll, de ez teljesen lényegtelen. Az már csak hab a tortán, hogy angol tanárnőnk a “gothic creature-t” “valami rémlénynek” fordította, azon logika alapján, hogy a gothic novel a rémregény akkor a creature lévén lény …. a gothic meg valami rémséget jelenthet … WTF … nem mondtam semmit… csak amiko fordítani kellett a szöveget, nem a tanárnő értelmezésében fodítottam …. majd 11.-ben ismét angol óra O.o szubkutúrák … punkok és egyéb nyalánkságok …. milyen szubkultúrákat is merünk még ??? mivel utáltuk az angolt, mert halál unalmas volt és semmit nem tanultunk .. mindenki kussban ült és elvolt …. tanárnő megválaszolta … gothics (mostmár legalább ismerik oh yeah) …. és ekkor jött a mit tudom én hol taálhatók meg …??? hol??? temető meg minttomén milyen találkozó helyen … nem tusdtam magamról, csak néztem. Depressive, want to die, meg “also dye their hair” … Azóval az óra végére rengeteg infót tudtam meg milyen vagyok …. És ez volt az eredménye, hogy már ismerték

    Szerintem ez a hajszín kérdés hülyeség … én ha szőke lennék tuti úgy hagynám, de nem az vagyok … Barna hajam van, amit egy időben mindig sajnáltam, hoyg nem fekete, de végülis elég sötét, és ettől még nem lesz vki kevesebb értékű, sőt. Ez is valami olyasmi, hogy húúú mindnnek ilyen olyan feketének kell lennie és a gothok nagyrésze feketére festi a haját, a) a feketén nagyon látszik, ha festve van; b) mindneki feketére festi én mért tegyem.. sokkal különlegesebb egy szőke (nem platina festettre gondolok) goth c) a festék tökreteszi a hajat… Legalábbis én hosszú haj párti vagyok azt emg festeni brrr….

    • Tudom, hogy nem sértésként írtad. (: Még jó sok témát ki fogok dolgozni – ne félj, az alapoktól elrugaszkodottan is. A gruftis cikk pedig nagyon készül…
      Az angolos esetedről annyit, hogy az én környezetemben kb. senki sem tudja, hogy mi az a goth. Akinek pedig van némi sejtése, hihetetlenül messze jár az igazságtól – csupán annyi van meg benne, amennyit a média eltorzított tükre visszaver. De én személy szerint örülök annak, hogy nem egy felkapott stílus, mert így nem kell önámító, plázafajzat utánzatokba botlanom.

  4. Visszajelzés: Félreértett Módszerek. | The Darker Corner

Hozzászólás a(z) Nobilis. bejegyzéshez Kilépés a válaszból